Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Közszolgálati szórakoztatás

Idén másodszor nyújtott felhőtlen szórakoztatást a köztévé, amikor tegnap este levetítették az Orbán Viktorral készített interjút. A korábban nagy sikerrel vetített, és mára már legendássá vált Obersovszky-Schmitt „mélyinterjú” után nyilvánvaló, hogy ár/érték szempontjából a politikusokkal készített nagyinterjúnál nincs olcsóbb szórakoztatás. Nem is kellene az MTVA-nak holmi „stand up comedy”-vel próbálkoznia, havi egy-két ilyen csoda, és jön a nézettség, a gyártási költség pedig minimális, hiszen feltehetően még a kérdéseket sem kellett az MTVA-nak kitalálni, hanem Habony Árpád előzékenyen megírja nekik.

Kicsi sajnáltam, hogy nem megint Obersovszky „Az Ország Mikrofonállványa” Péterre bízták a keresztkérdések (lol) feltevését, hanem Szőllősi Györgyinek ajándékozták ezt a feladatot, akinek elég hosszú napja lehetett.

Mindenesetre megnyugtató azt tudni, hogy a miniszterelnök még a baráti közszolgálati tévében, az általuk kiválasztott riporterrel szemben sem mert bevállalni egy élő beszélgetést, hanem felvételről, megvágva kaptuk meg a két éves kormányzás apropóján készült 30 perces propaganda anyagot.

A teljes interjú egyben megnézhető, de tudom, hogy kevesen tudnak befogadni a már legyengült politikai immunrendszerrel bíró testükbe harminc percnyi tömény Orbánt, ezért kivágtam a 3 kedvenc részemet a beszélgetésből.

Azon gondolkodom, hogy jó-e a kérdés” …
Reméljük, hogy nem lett gond a kérdéssel, igazán nem szeretnénk, ha emiatt később Szőllősi Györgyit áthelyeznék Alsóbögyörőpusztára helyszíni tudósítónak.
Nyilván a BBC-ben is Cameron angol miniszterelnök azon szokott gondolkodni, hogy jó-e a kérdés, és minősítheti a kérdéseket …
Orbán hangsúlyozza vagy háromszor is, hogy „ütemesen és jól haladunk a 10 év alatt 1 millió új munkahely programjával” …
„Amit eddig elértünk, hogy a 2,6 millió adófizetőt 3,8 millióra emeltük” … helló Viktor, ja, egy tollvonással, amikor az adójóváírást eltöröltétek, és csökkent bruttó 200 ezer alatt keresők nettó fizetése.

Az aktuális sikerpropaganda arra a számra épül, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest 52 300-al többen dolgoznak.
Azt az aprócska KSH adatot azonban elhallgatják, hogy a versenyszférában már a harmadik hónapja folyamatosan csökken a foglalkoztatottak száma, és az egyre jobban felpörgő közmunkaprogram javítja a statisztikát.
Közmunkásokkal is el lehet érni a foglalkoztatottság bővülését, természetesen. Ezzel az állam az egyik zsebéből átrakja a pénzt a másik zsebébe. Ami ezek szerint kurva jó az országnak, majd a közmunkások húzzák fel a gazdaságot, az ő adójuk (amit az államtól kapna, csak visszaadnak) javítja az államháztartást, a 47 ezer forintból pedig úgy felpörgetik a fogyasztást, hogy majd alig győzünk termelni …

Rákérdezett a riporter a múlt heti Tárki kutatásra, amely szerint a 30 év alatti fiatalok 50% gondolkozik azon, hogy távozik az országból.

Nem azért szülte meg őket az édesanyjuk (…), hogy ahelyett hogy itthon unokákat szülnének nekünk, majd képeslapokat küldözgessenek a világ nagyvárosaiból” 

Ennyit arról, hogy a fiatalok a lábukkal szavaznak, és mivel itthon nem tudnak megélni, nem mernek, nem akarnak itthon gyereket vállalni, elmennek egy olyan országba, ahol képesek erre. A miniszterelnök már nem is jön a Túró Rudival meg a pörkölttel, hanem hogy így nem ide fognak születni az unokák.
(Remélem minden emigráns vette az üzenetet, a statisztikából látjuk ám, hányan olvastok Németországból és Angliából!)

De semmi baj, kitartás, már csak pár év, és lekörözzük Berlint és Londont, és mindenki haza fog jönni, és itthon csinálunk majd közösen sok-sok unokát, az állam(párt) nagy-nagy örömére és szolgálatára:
5-10 év és Magyarország jobb és boldogabb ország lesz, mint azok az országok, ahová a fiatalok kivándoroltak, és haza fognak jönni.

 

Az IMF-tárgyalásokról is esett szó, mert ugye amíg 2008-ben két alatt lement a tárgyalás, addig most 6 hónap sem volt elég ahhoz, hogy egyáltalán leüljünk a tárgyalóasztalhoz. Illetve miket beszélek itt össze-vissza, mi már november óta ott ülünk, csak az aktuális rossz zsaru (hol az IMF, hol az EU), szopat minket.

“Zsarolásnak nem engedünk, előfeltételek támasztását nem tudjuk elfogadni (…) a jegybanktörvény módosítása után elkezdődhetnek a tárgyalások.”

Most akkor engedünk az előfeltételeknek, vagy sem, Viktor? 🙂

 

A szegény Szőllősi kisasszony arra próbál célozni a videó elején, hogy az egykulcsos adó miatt a jól keresőknél hagyott többszáz milliárd forint ellenére sem nőtt a fogyasztás, mire Orbán közbevág, hogy „miért, kellett volna?

A mimika, a gunyoros félmosoly, a pofák amiket vág egyszerűen priceless, de sajnos úgy néz, hogy Orbán tényleg kurvára nem ért semmit a gazdasághoz, de ez még semmi, mert a egyetlen gazdasági tanácsadója Matolcsy.

„Miért, kellett volna?”
Hát igen Viktor, kellett volna…

Ezután kiderült a Marslakók után sugárzott interjúban, hogy Orbán úgy érzi, hogy a közgazdászok a Marson élnek, a kétkulcsos szja tönkretette az országot, és nagyon szeretne negyedik és ötödik áfakulcsot is, nyilván a világrekord 27% nem elég.

És Szarvas kolléga csodálatos animgifjével szeretnénk boldog születésnapot kívánni a Miniszterlenök Úrnak!

ab.stat..jpg

Megosztás