Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A Mária Rádióval jobban működik a NER

Isten malmai lassan őrölnek. Jelen esetben 2 hónapig.

Még február elején olvastam a NOL-on, hogy a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) bérleti szerződését felmondta a Honvédelmi Minisztérium, hónap végéig ki kell költözniük a Gogol utcai állami ingatlanból. Éééééééss a Mária Rádió mehet a helyükre.

Ennyire azért ritkán lóg ki a lóláb…. meglehetősen piti bosszú volt utcára tenni Kónyáékat, amiért tüntetni merészeltek a kormány ellen, de cseppet sem meglepő.
Ilyen ez a NER. Csak addig működik, amíg együttműködsz.

Április 7-én aztán meg is született a megállapodás a HM és a polgári értékrendbe jobban passzoló katolikus rádió között.

Figyelem! Minden szava színigaz, betűről betűre másoltam át a kormany.hu-ról.

Tessék:

„Együttműködési megállapodást írt alá április 5-én Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szabó Tamás, a Mária Rádió Közhasznú Egyesület elnöke.

A megállapodásban foglaltak szerint a Mária Rádió hetente legalább tizenöt, maximum harminc percben állandó műsoridőt biztosít a Honvédelmi Minisztérium által készített magazinműsor számára, amely a honvédelem történelmét, nemzetmegtartó erejét, a kereszténységgel való kapcsolatát, a honvédelem kiemelkedő személyiségeit, történelmi eseményeit mutatja be. E műsort a honvédelmi tárca a Sajtóiroda, a Tábori Lelkészi Szolgálat és a Mária Rádió bevonásával készíti majd el. A rádió emellett negyvenezer példányszámú nyomtatott havi magazinjában külön – igény szerinti terjedelmű – rovatot biztosít a minisztérium számára a fenti témák – a tárca által készített anyagainak – írásos megjelenésére.

A megállapodás részét képezi emellett az, hogy a Mária Rádió kedvezményesen, évi három millió forint értékben veheti bérbe a Honvédelmi Minisztérium Gogol utca ingatlanját, amelyet 2011 végéig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége évi tizenkét ezer forint jelképes összeg ellenében használt.

(HM Sajtóiroda)”

Minden a legnagyobb rendben tehát.

Most már csak a Mária honlapját kéne frissíteni.

maria_1.jpg


Megosztás