Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Méltó bejelentés

Tegnap, április 11-én, József Attila születésnapján, ami 1964 óta a Magyar Költészet Napja, bejelentették, hogy a költő Kossuth térről eltávolított szobrának ez lesz az új helye:

JA.jpg

Értem én, hogy komcsi volt szegény, de ennyire?!
Lerakjuk egy falnak háttal  a rakpartra, hadd mossa a Duna alkalomadtán?

Vadász György építész, a szobor társtervezője szerint az áthelyezésben a jó szándék és az örömszerzés vágya vezérelte, és úgy gondolja, a szobor valójában jobb, kifejezőbb helyre kerül, “közelebb a rakodópart alsó kövéhez”. – Index

—–

Vadász György elmondta, hogy az általa készített tervek szerint a Dunánál címet viselő József Attila-emlékmű a tér átrendezése során erre a sétányra, a jelenleginél méltóbb, “a rakodópart alsó kövén ültem” verssornak megfelelőbb helyre kerül. – Origo

—–

Elmondása szerint a költő szobrát úgy helyezik el, hogy az a valaha mért legmagasabb vízállásnál 20-30 centiméterrel magasabban helyezkedjen el. Az emlékmű felirata a rakpart falára, József Attila alakja mögé kerül. Vadász György újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az emlékmű áthelyezése senki ellen, legkevésbé barátja, a 2008-ban elhunyt Marton László ellen nem tekinthető támadásnak. “Hadd szülessen meg másodszor is ez a gyermek” – utalt közös művükre. – Hvg

Megosztás