Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A kormány felveszi a harcot a korrupcióval szemben

Két évre szóló, a központi kormányzati szervekre vonatkozó korrupciómegelőzési programot fogadott el a kormány március végén.

korrupció.jpg
Csodálatos tervek, remek mondatok!

„A program azt a célt fogalmazza meg, hogy a korrupció elleni fellépés túllépjen az eddigi lépcsőfokokon, és a büntetőjogi eszközökön túl a közigazgatás, az állam működésében a korrupcióval szembeni ellenálló képessége erősödjön, a büntetőjogi és a megelőzési eszközök tehát egyaránt jelen legyenek. A szervezeti ellenálló képesség növeléséhez a közigazgatásban, az állam működésében jóval hangsúlyosabb az értékek, a közszolgálati hivatás etikai alapelveinek szerepe.  Ezáltal a közigazgatás és a közszolgáltatások egyfajta mintát tud adni a gazdasági szféra felé, és így közvetve tud a gazdasági korrupciót is csökkenteni.

A program konkrét célkitűzései, hogy csökkenjen azoknak az aránya, akik szerint a személyes kapcsolatoknak jelentős szerepük van a közhivataloknál folyó ügyintézésben, az engedélyeztetésben, vagy állami megrendelések elnyerésében. Negyedével csökkenjen a korrupcióval érintett közbeszerzések vállalkozások által becsült aránya. Az európai átlagra csökkenjen a vállalkozások körében azok aránya, akik szerint az állami döntéshozókban nincs meg a szándék a megvesztegetéssel és korrupcióval kapcsolatos esetek kivizsgálására, illetve a hatóságok nem képesek hatékonyan bizonyítani eljárásaik során a korrupciót.”

Tavaly már tettekkel is bizonyította a kormány, hogy mennyire harcol a korrupció ellen:
A jogi szolgáltatásokra a jövőben nem kell közbeszerzést kiírni – ez a lényege az öt kormánypárti képviselő által a közbeszerzési törvényhez benyújtott módosításnak. A módosítás kormánypárti kezdeményezői javaslatuk indoklásában arra hivatkoztak, hogy az ügyvédi tevékenység bizalmi jellegű, így a megbízónak kell közvetlenül jogi szolgáltatót választania.

Van olyan minisztérium, a korrupció elleni harc egyik éllovasa, ahol egy állatorvos kezeli a forródrótot a testvére és a miniszter között, és 2010-ben még csak 30 milliót költöttek jogi szolgáltatásokra, 2011-ben már 600 milliót…

Közbeszerzés nélkül, mert ugye legfontosabb a bizalom.

lászlóné.jpg

Megosztás