Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Orbán és a frakció Egerben

Lement tegnap az első nap a három napos közös frakcióülésről Egerben. Doktor Schmitt Pali még nem került szóba, de az első napra is jutott legalább három remek mondat Orbán Viktortól.

1. Támogatottság
„Az átalakítások mérlegét a miniszterelnök összességében annak ellenére is pozitívnak értékelte, hogy nagyjából 15 százaléknyi választó az elmúlt másfél évben elpártolt a kormánytól a döntések miatt. Ez a megfogalmazása szerint „az átalakítás vesztesége”, ami szerinte nem rossz arány, figyelembe véve, hogy a 15 százalékból az általa hivatkozott kutatások szerint csak 5 százaléknyian vannak, akik különböző érdeksérelmeik miatt végleg elfordultak a kormánypártoktól, 10 százalék azonban csak pesszimistává vált vagy elbizonytalanodott, vagyis „még visszahozható”.”
 
Február 18-án, ugyanazon a napon jött ki az a két hír, miszerint a Nézőpont Intézet cége, a Médianéző Kft. nyerte a kormányzati médiafigyelést, havi 30 millió forintért 2014 decmberéig (sum: 1,5 milliárd HUF), és hogy a Nézőpont felmérése szerint egy most vasárnapi választáson 2,5 millióan szavaznának a Fideszre, szemben a két évvel ezelőtti 2,7 millió fővel. Ezen mindenki jóízűt kacagott, nem hittem volna hogy van olyan, aki ezt is be is szopja. Most Orbán vagy tényleg ennyire hülye, vagy nagyon okos, és nem akarja a frakció csökkenő lelkesedését letörni a valós számokkal ….
 

  Medián  Ipsos  Tárki  Századvég
máj.10 50 42 45 45
jan.12 26 16 18 26

 

lászlóné.jpgA Fantomminiszter a jelenlétével emelte a frakcióülés színvonalát.Fotók: hvg.hu.

2. BKV
György István, Budapest városüzemeltetésért felelős alpolgármestere kérdezhette face-to-face a Miniszterelnök urat:

A miniszterelnök a résztvevők szerint kissé cinikusan válaszolt a felvetésre, mondván „a BKV még sosem dőlt be, most sem fog”. Hozzátette azt is, hogy amíg csak évről évre újabb és újabb anyagi segítségért könyörög a főváros a BKV csődjének elkerülésére, addig a kormány nem fog pénzt adni a társaság megmentésére, ha azonban a kérések mellett egy olyan koncepciót lát majd, amely szerint 3-4 éven belül a saját lábára áll, és önfenntartóvá válik a cég, akkor szívesen áldoz majd az átszervezésre vagy akár az átmeneti megsegítésre.

Tarlós, a BKK és a Veke gondolom már bevette a nyugtatópirulákat…
Lassan mondom, hátha Orbán is megérti: sehol a világon nem áll a saját lábán és nem önfenntartó egy fővárosi közlekedési cég. Szintén nem tudom eldönteni, hogy politikusi ravaszságból beszél ilyen hülyeségeket vagy csak szimplán hülye. Elképesztő szarkavarás folyik a háttérben, egyesek már 2014-re készülnek, amikor Tarlós helyett új főpolgármester-jelöltje lesz a Fidesznek, mások csak szimplán a bizniszt nézik, na meg a kerületi kiskirályságaik sérthetetlenségét.
Tarlós helyében én komolyan elgondolkoznék rajta, hogy az állam által törvénybe foglalt kedvezmények ellenértékét az utolsó forintig kiverje az államból: 0 forintos regisztrációs jegy és bérlet a 65 éven felülieknek, és egy hónap múlva az összes kedvezményes, regisztrációs jegy és bérlet eladását átküldeni Matolcsynak, miszerint egy bérlet 9800 forint, 1 jegy pedig 320 forint, akkor kérem a kettő különbözetét átutalni. Mert ugye ingyenebéd meg ingyenutazás nincsen, és megfogadtuk Orbán tanácsát, és szeretnénk a BKV-t a saját lábára állítani …

Arra a felvetésre, hogy miután a kerületek elszívták a főváros korábbi forrásait (Rogán Antal V. kerületi polgármester felvetésére tavaly például a helyi adóbevételeket), Budapestnek sosem lesz pénze a BKV fenntartására, Orbán Viktor azt tanácsolta a főpolgármester-helyettesnek és felettesének, hogy üljenek le a kerületi polgármesterekkel, és „tárgyalják újra az ügyet”, illetve vegyék rá az agglomerációba tartozó településeket is, hogy szálljanak be a BKV finanszírozásába.

A kerületi polgármesterek ott ültek Orbánnal szemben, miért nem nekik szólt, hogy helló, a kerületek miért nem szállnak be a BKV finanszírozásába? Jár a BKV a Belvárosban, Tónikám, élvezi a kerületed a tömegközlekedés előnyeit? A BÖSZ mindentől mereven elzárkózik, számtalan kört futottak már, egyetlen egy forintól sem hajlandóak lemondani, és láttuk, hogy milyen ötleteik vannak, autósmatrica tízezerért …

orbán1.jpg
3. Felsőoktatás
Pósán László, a Fidesz oktatáspolitikusa azt mondta Orbánnak „túlságosan erőteljes volt az államilag támogatott felsőoktatási keretszámok visszanyesése”, a férőhelycsökkentést fokozatosabban kellett volna végrehajtani. A Pósán által hozott példára, hogy a tavaly felvehető 800-zal szemben ősztől az egész országban összesen 100 hallgató járhat ingyen jogi képzésre, Orbán sokakat meghökkentve azt mondta, igaza van Pósánnak, tényleg hiba volt 100-ra csökkenteni a jogász férőhelyeket. „A helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza”. A miniszterelnök az agrár- illetve a mérnökképzést preferálja – derült ki a képviselők számára.

Orbán Viktor 1987-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. jogász. Orbán Viktornak nem kellett fizetnie a jogi diploma megszerzésért. Orbán egy percet sem dolgozott mint jogász, de az állam nem követelte meg tőle, hogy akkor fizesse vissza a tanításának a költségét, mert a jogi diplomájába fektetett pénz „elveszett”, nem hozott „hasznot” az országnak. Felesége, Lévai Anikó szintén jogász végzettségű.

Jól mutatja hogyan kormányoz a Fidesz az, hogy arról is a miniszterelnök döntött, hány államilag támogatott jogászhely legyen ősztől. Nem számítottak az adatok, statisztikák, hogy hány jogászra lesz szüksége az államnak és a magánszférának öt év múlva, 2018-ban.  Orbán az agrár és mérnökképzést preferálja és kész. Örüljön mindenki, aki államilag támogatott helyen kezdi felsőoktatási tanulmányait ősszel és nem agrár vagy mérnökképzésen tanul. Csak Orbán Viktor aranyjószívén múlott, hogy nem kell félmilliókat fizetnie félévente….

Friss:
A második nap is csodálatosnak néz ki Egerben. Puccskísérlet, CNN, vakondok ….

Megosztás