Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Olvasd el és értsd meg

"Ez a megbízatás számomra a közösség szolgálatát jelenti. Hiszem és vallom azt az üzenetet, amit Dsida Jenő fogalmazott meg az Amundsen kortársa című versében: egyszerű hivatalnokként is lehetünk hősök, ha becsülettel elvégezzük azt a feladatot, amelyet ránk bíztak. Az állam azért van, hogy irányítsa és szolgálja a közösséget. És ha az állam, mint a mai magyar állam, vállalja, hogy nemzetépítő állam, akkor a legnagyobb tisztesség, ami érhet, hogy a tisztviselője lehetek."

Ezeket a kedves szavakat írja magáról Dr. Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatója.

(A Wekerle Sándor Alapkezelő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányítása alá tartozó központi hivatal, önállóan működő költségvetési szerv. A Wekerle Sándor Alapkezelő készíti elő és bonyolítja le a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz rendelt, hazai költségvetési forrásból megvalósuló egyházi, nemzetiségi, kisebbségi, civil és társadalmi felzárkózással kapcsolatos pályázatokat.)

Dr. Hidas jogvégzett ember és jó főnök, szívén viseli az emberei igényeit és segít ahol csak tud. Tegnap például levelet írt minden beosztottjának kollégájának. Nagyon kedves, szívet melengető levél, hát lehet erre nemet mondani?!

Dr. Hidas, jegyezzük meg a nevét, belőle még akár miniszter is lehet. Elsőosztályú buzgómócsing káder és még diplomája is van.

Remélem az Alapkezelő kollégái 100%-ra teljesítik a kérését, és nem lesz senki olyan bolond, hogy nem küldi vissza a nyilatkozatot.

Bízunk benne, hogy Dr. Hidas kellőképpen meg fog győződni arról, hogy mindenki elolvasta és mindenki meg is értette az Alaptörvényben foglaltakat.
– Hétfő 09:00: Dr. Hidas kedvenc paragrafusának felolvasásával indítja el a hetet. A dolgozók csendben, de könnyes szemmel hallgatják a főigazgató szavait.
-Kedd 12:00: Ki tud többet az Alaptörvényről? Villámjáték 5 percben. Az ebédidő természetesen ennyivel rövidebb.
– Szerda 16:00: Az osztályok leadják Dr. Hidas főigazgató úrnak a kedvenc rajzaikat az Alaptörvényről.
– Csütörtök 12:00: Az Elmélkedés Öt Perce. Olvass el csendben egy bekezdést az Alaptörvényből és engedd, hogy átjárjon az Alaptörvény Szellemisége.
 

Megosztás