Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Schmitt nem érti, de megnézte a szótárban

Schmitt Pál köztársasági elnök a plágiumbotrány kirobbanása óta eltelt 168 óra alatt a következő védekezést dolgozta ki és tárta az ország elé ma reggel a Kossuth Rádióban (link, 07:34-től):

1. "Aki valaha is írt doktori disszertációt, tudja, hogy minden ilyen dolgozat törzsanyagra épül. A különbségek abból adódnak, hogy ki milyen következtetéseket von le ebből a törzsadatokból. 21 különböző forrásom volt, köztük a bolgár szerző könyve, de ő is egy bizonyos törzsanyagból indult ki"

2. Schmitt a plágium szót nem szívesen használja, mivel az a szellemi termék eltulajdonítását jelenti, ő viszont szerepelteti a felhasznált irodalom között, akkor ez a szellemi eltulajdonítás kizárt. "Ha egy szó nincsen definiálva, akkor meg kell nézni a magyar értelmező kéziszótárt."

3. Lábjegyzetelni nem kellett, ezt a szabályt ugyanis az egyetem akkori vezetése hozta, ezt a bírálók is megfelelőnek találták. Georgiev munkáját a dolgozatban az első helyen szerepeltette a felhasznált irodalom között.
 
4. "A bolgár szerző is abból indult ki, hogy egy bizonyos törzsanyagot megemlített, ez a sokat emlegetett 180 oldal, és ha még egyszer meg kellene írnom, ugyanide lyukadnék ki. Az itt található szövegben olyan tények szerepelnek, mint például, hogy volt-e női vívás a berlini olimpián. Ez nem szellemi tulajdona senkinek. Az értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le."

Tehát plágium nem lehet, hiszen a 21 felsorolt forrás között ott szerepel a bolgár sportdiplomata könyve. Ennyi. (Kisdoktori 21 felsorolt forrással. Klassz.)

És hogy egyezhet meg 180 oldal, pontról pontra, mondatról mondatra? Hát úgy, hogy mindketten ugyanabból a "törzsanyagból" dolgoztak. És 6 év különbséggel ezt a "törzsanyagot" pontosan ugyanolyan formában írták le, pontról-pontra.

Teljesen igaza van, azt is csak egyféleképpen lehet leírni, hogy mi történt 1848. március 15-én, attól ez még nem plágium!

Viszont a 180 oldal törzsanyag nem önálló munka, akkor Schmitt a saját kútfőből írt 35 oldalára kapta meg a doktori címet?
 
A SOTE vizsgálóbizottságot állított fel az ügy kivizsgálására, kezdhetik például azzal, hogy nol.hu szerint "a Testnevelési Főiskola 1985-ben elfogadott doktori szabályzatának 37. – az összeférhetetlenség kérdésével foglalkozó paragrafusa kimondja: nem vehet részt a doktori disszertáció bírálatában olyan személy, akitől a jelölt munkájának tárgyilagos értékelése nem várható", viszont a dolgozat mindkét opponense tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának, melyet a Magyar Olimpia Bizottság hozott létre, amelynek az elnöke 1992-ben is Schmitt Pál volt.

Ráadásul Kertész Istvánhoz, az egyik opponenshez jómagam is jártam szemináriumra, az ELTE Ókortörténeti Tanszékén tanít, mivel ókortörténész. Az olimpiai játékok stimmelnek, csak nem mindegy hogy az ókori vagy az újkori olimpiáról van-e szó …

Szijjártó Péternek a bulvárkacsázás helyett inkább azt kellett volna mondania: alaposan ki kell vizsgálni a gyanút, mivel a vádak súlyosak. (Sajnos független bizottságra nincs esély, a Liszt Ferenc reptér elnevezése óta pedig tudjuk, nem nagyon lehet ugrálni.) Mivel 2010-ben végleg lezártuk az "elmúltnyolcév" következmények nélküliségét, így ha a gyanú igaznak bizonyul, Schmitt Pálnak mennie kell, amennyiben viszont a HVG valótlanságot állított, Schmitt leperelni a gatyájukat is.

"Schmitt „cáfolatával” minden eddiginél erősebbé, szinte bizonyossággá érett az a gyanú, hogy doktori disszertációját lopta. Igaz ez akkor is, ha jóhiszeműen tette, mert fogalma sincs a tudományos munkák megírásának módszertanáról. Amennyiben valóban jóhiszemű volt, tette sokkal inkább arra a felsőoktatási intézményre nézve terhelő, amelyik hagyta, hogy a tudományos munka és etika minimális ismerete hiányában is doktori fokozathoz jusson. Felmerül az a kérdés is, hogy Schmitt stábja hogyan engedhette meg, hogy az államfő ezzel a „magyarázat”-tal a nyilvánosság elé álljon. Mint arra nem először rá kell mutatnunk, Schmitt vagy nem hallgat tanácsadóira, vagy tanácsadói eleve alkalmatlanok." – Nyelv és tudomány

Ilyen Kiss Norbertekkel nem lehet nagyot alkotni …

A következő számot küldjük az Elnök úrnak, és a remek stábjának:

Megosztás