Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A katyusák elérték az Elnök Urat

Miközben kiderült, hogy Schmitt disszertációját bíráló két tanár is tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) Tanácsának, melynek 1990-től Schmitt volt az elnöke, és nagy megtiszteltetésnek érezték, hogy egy kétszeres olimpia bajnok dolgozatát bírálhatták el, az atv felhívott pár kormánypárti képviselőt, hogy mit szól az ügyhöz.

A képviselők nagy része felsőfokú végzettséggel rendelkezik, így pontosan tudják milyen egy szakdolgozat, mi az a lábjegyzet, meg mi a másolás. Szar ügy, hogy ilyenkor is össze kell zárni, és védeni kell a mi kutyánk kölykét.

Mindegyik csodálatos, de Pálffy megint ellopta a showt! 🙂

Lanczendorfer Erzsébet (KDNP): én azt hiszem el, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal nyilatkozott.

L. Simon László (Fidesz): majd meglátjuk, hogy mi az igazság. én író vagyok, úgyhogy a plágiumot nem tartom sokra, de a vendégszövegeket nagyra értékelem.

Révész Máriusz (Fidesz): Olvastam a hírt, de nincs kialakult véleményem. Ha igaz, akkor annak önmagában megvan a konzekvenciája.

Iván László (Fidesz): nem ismerem a disszertációt, nem ismerem az előzményeket, így nehéz véleményt mondani. De a köztársasági elnök mégiscsak a legmagasabb közjogi személyiség, ezért meg kellene gondolni, mennyit árthat az egész országnak az őt ért támadás. Mert itt egy sorozatról van szó, támadják a miniszterelnököt, támadják a kétharmadot, és a katyusák most elérték Schmitt Pált is. Érdekes, hogy egy 1992-es dolgozatot éppen most kezdenek vizsgálni. Én mindenesetre a Köztársasági Elnöki Hivatal cáfolatát tartom mérvadónak. 

Balogh Zoltán (Fidesz): a felzárkóztatásért felelős államtitkár nem kívánt nyilatkozni.

Pálffy István, (KDNP): Nem vagyok Magyarországon.
atv.hu: Kommentálná röviden a Schmitt Pál-ügyet?
Pálffy István: Nem vagyok Magyarországon.

Kerényi János (Fidesz) tőlünk hallott az esetről. „Nem kommentálom, mert én erről semmit nem tudok” fogalmazott. Közölte: tájékozódik az ügyen. Hozzátette: Schmittre mint olimpiai bajnokra tekint, nem az ő dolga kommentálni, de utánanéz a sajtóban az eddigieknek "és kialakít egy álláspontot".
Délutánra sikerült Kerényi Jánosnak kialakítania álláspontját. Hangsúlyozta: „Elnök Úr esetében én életművel foglalkozom, márpedig ez az életmű énelőttem rendben van. Hogy hogy s mint történt negyven (húsz – Sz. P.) évvel ezelőtt, én azzal nem kívánok foglalkozni.” Hangsúlyozta: nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy kétszeres olimpiai bajnokok és Schmitt Pál e kevesek közé tartozik. „Információim szerint beszél négy vagy öt nyelvet, úgyhogy én ennél többet nem kívánok nyilatkozni” – tette hozzá. Fölvetésünkre, miszerint attól, hogy valaki olimpiai bajnok, még lehetnek vele szemben súlyos kifogások, Kerényi megismételte önmagát: „Nekem tökéletesen megfelel köztársasági elnöknek […], nálam Schmitt Pál rendben van.” Arra a kérdésünkre, hogy amennyiben ez az ügy két éve derült volna ki, megszavazta volna-e Schmittet államfőnek, Kerényi azt válaszolta: „Ne ragozzuk ezt a dolgot, nem is értem, hogy miért pont engem találtak.”

Lukács Tamás (KDNP): Ezzel a kérdéssel összesen három embernek kell foglalkoznia: Schmittnek és a két bírálójának. Az első kérdés, hogy fölmerül-e a dolgozatot summa cum laudéval honoráló két bíráló felelőssége, hiszen 1992-ben nem ismerték föl az öt évvel korábbi Georgijev-tanulmányt. Nem rendelkeztek ennyi szakismerettel? A tényállás tisztázása szempontjából először azt kellene tisztázni, hogy egy láb- és végjegyzet-hiányos dolgozatot hogyan fogadhattak el.
De az is nyilvánvaló, hogy vannak olyan politikai célzatok, hogy minél rosszabb, annál jobb, járassuk le és csináljunk karaktergyilkosságot a magyar köztársasági elnök ellen. Kezdünk egy kampányt anélkül, hogy előtte a tényállást tisztáznánk.
Szerintem Schmitt Pálnak nem kell lemondania, és ha az eredeti anyagban voltak lábjegyzetek és igaz a föltételezés, hogy társszerző a bolgár tudós, akkor még az etikai vétség sem áll fenn.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás