Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Az első kormányvédő akció: békemenet Magyarországért

Vasárnap hozta le a NOL, hogy a Fidesz tömegdemonstrációval bizonyítaná mindenkinek, hogy a kétharmad a kormány és a Fidesz mögött van, de Kósa szerint a tél nem kedvez az ilyen jellegű rendezvényeknek. Megjegyzem, nem az időjárással van a legfőbb probléma …

Az Index tegnap írt erről:
"Egyre nagyobb nyomás nehezedik a párttagság részéről a Fideszre, hogy kormánypárti tüntetéssel válaszoljanak az ellenzéki demonstrációkra, illetve a külföldi kritikákra – állították az Indexnek kormánypárti források. Akciókkal állnak elő a kormányt támogató civil szervezetek is."

Martonyi pedig azt nyilatkozta a Guardian brit lapnak, hogy "hibának tartja ugyanakkor, hogy a ellenzéki képviselők nem hajlandóak részt venni a parlamenti munkában, s ehelyett az utcán politizálnak. Nem szabad elfelejteni, hogy politikai családunk, ha akarja, tízszer annyi embert tud az utcára vinni, mint ők. De mi ezt nem akarjuk. Szerintünk nem ez a módja a demokratikus párbeszédnek, (a versengés) hogy ki tud több embert az utcára küldeni."

Bár az Index a civil szervezetnél a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületre gondolt, mivel közeledik Orbán Viktor szokásos évértékelő beszéde, a jobboldalon is verseny van, ki tud jobban, ki tud gyorsabban benyalni Orbánnak.
Hamar meglett eme verseny győztese, mert kedd este már jelentkezett is a jobboldali értelmiségi holdudvar két fáradhatatlan élharcosa, a közismert és közkedvelt Bencsik & Bayer páros, no meg a Magyar Demokrata (már itt is jók a kommentek, kezdve azzal, hogy linkelgetik Bajnai tegnapi ATV-s szereplését a Demokrata-rajongóknak).

Békemenet indul január 21-én, szombaton délután 16 órától a budapesti Hősök teréről. Jöjjön el Ön is!

Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.

Magyarország népe egyszer már megismerte a világ ellenszenvének szörnyű következményeit, amikor ugyancsak elfogult híradások következtében védtelenül álltunk a trianoni ítélőszék bírái előtt. Nem akarjuk, hogy ez a szörnyű pillanat megismétlődjék. Azt akarjuk, hogy a világ, benne Európa és az Amerikai Egyesült Államok népei is megértsék, nem óhajtunk mást, csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni.

Mi tudjuk, milyen a diktatúra, mint ahogy azt is tudjuk, mert nem felejtettük el, hogy miképpen kell akár a túlerővel is szembeszállva az igazságért és a szabadságért harcolni, ahogy tettük azt 1956-ban, amikor Európa és Amerika népei együtt éreztek velünk. Ezért örömmel csatlakoztunk a művelt Európához, mert megtanultuk, hogy csakis a megértés, a kölcsönös tisztelet és a népek közötti harmónia ad teljes garanciát a nemzetek közötti békéhez.

Mi, magyar demokraták ezért békemenetet hirdetünk január 21-én, szombaton délután 16 órára a budapesti Hősök terére, ahonnan az Országházig megyünk. Kérünk minden magyart, aki szándékainkkal egyetért, akinek fontos hazánk függetlensége és fölemelkedése, aki szentnek tartja a polgári demokrácia eszményeit, csatlakozzon hozzánk és tartson velünk!

Hozzon mindenki magával egy mécsest vagy egy gyertyát! Hozzatok nemzeti színű zászlót, öltsétek fel a legszebb ruhátokat, és gyertek! Induljunk el! Várjuk a civil szervezetek csatlakozását!

A kezdeményezők nevében: Bayer Zsolt közíró, Bencsik András főszerkesztő, Bencsik Gábor történész, Bíró Ica énekes, Pataki Attila zenész, Pozsonyi Ádám író, Schulek Ágostonné, Stefka István főszerkesztő, Szentmihályi Szabó Péter író, Szalay Károly író, Széles Gábor vállalkozó, Szőnyi Kinga műsorvezető és mások…

Már van FB-oldal az eseményről, remek kommentekkel …csak kéne egy moderátor, de iziben:

Kicsit zavaros a békemenet, mert ha szabadságharc van, amit meg kell nyernünk, akkor miért a békéért sétálnak? Miért nem a győzelemért?

Reméljük ott lesz Rákay Philip is, hiszen ahogy NapiFix megmondta: "a klasszikus egyenlet szerint Bármilyen Tömeg + Rákay Philip > = 2 000 000."

A Fidesz utolsó szabadtéri demonstrációja 2011. október 23-án lett volna, de azt lemondták … így már közel egy éve nem voltak az utcán.

És mennyi minden történt azóta …

Ha már elfogytak az érvek, akkor jöhet az utca … kormány melletti demonstrációra láthattunk példát az utóbbi időkben: Líbia, Egyiptom, Észak-Korea, Berlusconi …

Kell egy kis muníció a kormánypárti sajtónak, már tényleg semmilyen seggmentő publicisztikát nem tudnak írni, mert egyszerűen kiröhögik az emberek, akik reggel szembesülnek a benzinkútnál a legeslegújabb benzinárral, meg a havi törlesztő befizetésénél, hogy mennyire jól kormányoz a kormány. Szegények, már tényleg nem tudnak mit tenni, mint elképesztő hazugságokkal töltik meg a hasábokat. Így nekik nagyon is kapóra jön a "tüntetés", a megmaradt táborból azért még lehet tölteni a Hősök terét (vagy már ez sem biztos?!), amit most a MTV Híradó legalább egy daruskocsiról fog közvetíteni, nem pedig az üres Dózsa György utat mutatva …

Szombatra még nincs programom, a Hősök tere közel van, nincs is annál jobb program, mint egy kilátogatni egy kormányvédő tüntetésre … remélem azért nem lesz ruhaellenőrzés, és farmerben is mehetek.

Nézzük akkor a felszerelést:

Az LMP-s álarcra tökéletes válasz lesz Szarvas remekműve, a priceless Matolcsy-álarc.

lmp_álarc.jpgmatolcsy_álarc.jpg

Egyik kezemben a fényképezőgép, másik kezemben a kinyomtatott áldóima.

Viszont nincs tüntetés jófajta transzparensek nélkül … de mit lehet kiírni egy kormány melletti tüntetésen?

Kellenes jó transzparensek, kellenes frappáns szövegek!

Ti milyen szöveget írnátok a táblára, ha a kormány mellett tüntetnétek?

"Tanítsuk meg a magyar csárdásra a Hárombetűst!"
"IMF, EU, MSZP, elég az aknamunkából!"
"Gyuri tudja, Gyuri meri, Gyuri csinálja"
"Még több aláírt törvényt Pali bá!"
"Orbán=Fehér Gandalf, IMF=Szauron"
"Még kevesebb állami férőhelyet a felsőoktatásban!"
"Nem lanyhulni: idén meg nincs új különadó?!"
"Alaptörvény=Szent Korona=Fidesz=Mennyország"
"Le a 10 napos matricával is!"
"Megszorítások nélkül is lehet kormányozni, köszönjük Fidesz!"
"Köszönjük, hogy nem az emberek fizették meg a válság árát!"
"Multik, kufárok, élősködők:kifele! CBA-t minden sarokra!"
"Erőt, áldást, békességet, Orbán Viktornak még 20 évet!"
"Lebeg a forint, lebeg a forint, Gyuri segíts, ne lebegjen a forint!

Megosztás