Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

SP példát mutat

Azt mondják, hogy a kormány nem támogatja a kis és középvállalkozásokat?
Azt mondják, hogy a kormány nem támogatja a fiatalok első lakáshoz jutását?

Szerencsére itt van nekünk ez az SP gyerek, aki már nem is gyerek, mert már 23 éves, aki ügyesen két legyet ütött egy csapásra:

"Összegyűjtöttem a pénzt egy lakásra, ami egyben kreatív műhelyként is működik majd. Igyekeztem saját forrásokból megvalósítani az álmaimat, nem kellett hitelt felvennem. A cégem által pályáztam a Széchényi Terv keretében, és meg is nyertem. A pályázatba bele kellett foglalnom, mit szeretnék elérni a következő két évben, illetve a munkáimat és a referenciáimat kellett megmutatnom. Tehát az új lakásban dolgozni is fogok, az egyik szoba műterem lesz, ahol az utómunkákat is végzem majd. Mindent le kell cserélni, a falakat ki kell bontani. Két-három hónapig tart a felújítás, valószínűleg márciusban már költözhetek." – mesélte SP a Borsnak.

10 pontos.


"A 2007-től 2013-ig tartó fejlesztési időszakban a gazdaságfejlesztés területén eddig 16 483 pályázat esetében született támogatói döntés 858,5 milliárd forint értékben. Az Új Széchenyi Terv számos népszerű vállalkozásfejlesztési pályázata tehát rengeteg hazai vállalaton segített, ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával tíz vállalkozásfejlesztési kiírást is meghosszabbít 2012 végéig.

A tíz pályázat közül a „Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése”, a „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása”, a „Mikrovállalkozások fejlesztése”, a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára”, a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése”, valamint az „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére” című konstrukciók esetében fennáll a lehetőség, hogy amennyiben egy vállalkozás ezekre 2011-ben adott be pályázatot, a támogatási döntés időpontjától függetlenül 2012-ben újabb pályázat benyújtására jogosult.

A Kormány az Új Széchenyi Terv segítségével nagy hangsúlyt fektet a hazai kis- és középvállalkozások támogatására, ezáltal a gazdaság fellendítésére. Az uniós támogatások felhasználása akkor valósulhat meg a leghatékonyabban, ha a korábbi pályázati kiírásokból leszűrt tapasztalatok alapján a legsikeresebb konstrukciókat minél több magyarországi vállalkozó ki tudja használni." – írják az Új Széchenyi Terv honlapján.
 

Megosztás