Bezárás

Külföld nekünk ne pofázzon!

Barroso levele után most Hillary Clinton levele is megjelent, teljes terjedelmében. Nagy a levélforgalom Orbánnál mostanában …

"Kounalakis nagykövet és mások a Külügyminisztériumban azóta is aggodalmukat fejezték ki, mindig a barátság szellemében, és bízva abban, hogy barátaink a magyar kormányban komolyan fogják venni építő jellegű megjegyzéseinket. Aggodalmaink jelentősek és megalapozottak. A sarkalatos törvények szövegének alapos vizsgálatára épülnek, valamint olyan nemzetközi, nagy tiszteletnek örvendő civil szervezetek elemzésén alapulnak, mint a Transparency International, a Riporterek Határok Nélkül, az EU Velencei Bizottsága, vallási szervezetek szövetségei, valamint független magyar társadalmi szervezetek. A közelmúltban aggodalmaink kifejezéséhez csatlakozott az Európai Bizottság Igazsági, Alapjogi és Polgárjogi alelnöke, valamint az EU Pénzügyi Bizottságának hivatala is. Ennél is frissebb fejlemény, mint értesültem, hogy a magyar Alkotmánybíróság néhány sarkalatos törvény bizonyos pontjait alkotmányellenesnek ítélte. 

Két hét van Magyarország új Alaptörvénye és számos hozzá kapcsolódó, fontos sarkalatos törvény hatályba lépéséig. Sajnálom, hogy a párbeszéd a magyar és az amerikai kormány között, a kormányunk és a fent említett más konstruktív csoportok építő jellegű észrevételei nem vezettek a törvények alapos újragondolásához. Bár teljes mértékben tiszteletben tartom a magyarok jogát arra, hogy Magyarország számára törvényeket alkossanak, a magam részéről mégis csak sürgetném, hogy fontolja meg a következményeit annak, hogy ha az említett törvények a jövő hónapban változás nélkül lépnek hatályba.
(…)

Ismét nyomatékosan arra kérem Önt, hogy úgy vezesse át Magyarországot a fontos reformokat eredményező törvények általi változásokon, hogy közben megőrzik az egyéni szabadságjogokat és a szükséges fékek és ellensúlyok rendszerét. Remélem, hogy a kormánya úgy viszi át e változásokat a parlamenten, hogy mindeközben az egész világ előtt igazolja, hogy Magyarország elkötelezettsége a demokratikus értékek és az egyéni szabadságjogok iránt szilárdabb, mint valaha."
 

Csodálatos el lehet adni a megmarad keménymagnak, hogy külföldről nekünk ne pofázzanak be, főleg Amerikából, ahol verik a négereket, meg ez a Clinton ráadásul egy nő, akit még a férje is megcsalt. Clinton és az USA nem része a NER-nek, nem hatalmazta fel a kétharmad őket semmire, és különben is, hogy képzelik ezt, erősek vagyunk, erős az ország, erős felhatalmazással átalakítjuk az országot, végleg lebontjuk az elmúltnyolcévet és Gyurcsány a hibás!

Mivel a két szóvivő (Giró-Szász és Petike) érdemben nem tudnak nyilatkozni a levélről, hiszen nem ők a címzettek, így a tartalmáról nincs tudomásuk, így Orbán volt kénytelen valamit vakkantani:

"A magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele, nincs olyan a világon, aki megmondhatná a magyar nép választott képviselőinek, milyen jogszabályt alkothatnak és milyet nem. A saját céljainkat kitűzzük, a saját céljainkat elérjük, és ha valaki jó tanácsokkal segít bennünket, azt megköszönjük, ha az utunktól el akar téríteni, akkor pedig udvariasan elhárítjuk."

Végül is csak egy sor nemzetközi szervezet tagjai vagyunk, kezdve az Európai Unióval, mely nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár.  Az IMF-nek amúgy tagja az USA is, mégpedig elég jelentős tagja. Az IMF-től pedig pénzt szeretnénk kérni.

2012-ben már sikerült oda eljutni, hogy CNBC élő adásában arról beszélgetnek a szakértők, hogy "hasonlíthatjuk az olaszhoz vagy a többi periféria országhoz a magyar helyzetet, de egy valamit látni kell: Olaszország, Portugália vagy Spanyolország az euróövezet tagja, tekintettel vannak az alapvető európai értékekre, Magyarország viszont nem ezt teszi – tette hozzá a szakember. Ezen államok valamint Magyarország között különbséget kell tenni – mutatott rá az esetleges magyar IMF-EU-megállapodás kapcsán. Ha Európa vezető döntéshozóinak választaniuk kellene, hogy kit támogassanak nemzetközi hitelcsomaggal, akkor azokat fogják támogatni, ahol tiszteletben tartják az alapvető európai értékeket."

Hatalmas bravúr lesz, ha nem a görögöket kúrják ki az EU-ból, hanem minket.
 
"A tervek szerint január elején megkezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tárgyalások, amelyek fontosak, de nem húsbavágóak. Ha az IMF ad nekünk egy biztonsági hálót, akkor nagyobb önbizalommal, nagyobb biztonságérzettel vágunk bele az előttünk álló időszakba, de ha nem jön létre ilyen megállapodás, akkor is megállunk a saját lábunkon, mivel a 2012-es magyar költségvetés egy figyelemre méltó alkotás." – Orbán Viktor 

"Az államnak egyelőre van elég készpénze, két negyedévre körülbelül. Addig játszhatja a játékát a piacokkal." – Peter Attard Montalto, a Nomura londoni elemzője

Félelmetes, nagyon félelmetes … ez már tényleg túl van az ép ésszel felfogatható és megérthető dolgokon. A teljesen átírt és még most is teljesen irreális számokat tartalmazó költségvetést dicsérni? Miért nem lehet normálisan, józanul beszélni? Megértjük azt is, nem vagyunk hülyék.

Ennyire fontos a saját hatalmuk bebetonozása és a görcsös ragaszkodás az egyelőre még semmit sem bizonyított különutas gazdaságpolitikához? Miben bíznak, hogy egyik nap varázsütésre beindul minden, amit gazdasági téren kigondoltak, és onnantól minden szép és jó lesz? Mit fognak érni a hatalommal, ha becsődöl az ország? A semmiből nehéz a 10%-ot kilopni.

Megállunk a saját lábunkon? Hogyan? Milyen áron? Az egész pályás letámadás nem mindenhol működik, előbb-utóbb mindenkinek tele lesz a töke az ostoba és keménykedő magyarokkal, és elhúznak innen. Mert szerintetek az Erste Bank Lázár János kedves levele után vajon fog még befektetni Magyarországon? Majd hülye lesz.

Kína, az arabok nem adnak kölcsön. Az állampapírokat nem veszik, amit megvesznek, az is sokba kerül nekünk. A különadók lassan kikopnak. Manyup pénznek már annyi. Az adóbevételek elmaradnak a várttól. Minden és mindenki döglődik, egyik napról a másikra él.

De Szijjártó Petike kap állami Skoda Superb-et sofőrrel, nincs is ennél fontosabb!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom