Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Csókosoknak ingyenreklám? Gazsó Feri elintézi!

Rövid időn belül Matolcsy és Debreczeni könyve után ez már a harmadik könyv, ami a poszt témájául szolgál, de ez a történet is csodálatos – a maga módján.

Megjelent Gereben Ágnes ízléses borítóval megáldott könyve:

Mong Attila azonban nem átallott kitenni egy levelezést, ami máris más megvilágítás alá helyezi ezt a művet:

Dobos Menyhért, a Duna TV vezérigazgatója Gazsó L. Ferencnek, a Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettesének:

Kedves Feri!

Tudsz segíteni?

Üdv.: Menyus

 
Gazsó úr még aznap kiküldte ezt a levelet a szerkesztőknek:  


Subject: FW: könyvbemutató

Kedves Kollégák!

Kezeljük kiemelten Gereben Ágnes könyvbemutatóját. Dani, kérlek, hogy
a Híradót, Krónikát is mozgósítsd, valamint Tamásék hívják be Ágnest a
Ma reggelbe. Továbbá kérem, hogy a kulturális műsoraink megfelelően
foglalkozzanak a könyvvel, illetve az eseménnyel. Köszönettel.

Dr. Gazsó L. Ferenc
vezérigazgató-helyettes
MTVA

Dani = Papp Dániel, akit felfelé buktattak, amikor meghamisított egy riportot.

Mong Attila még elmélkedett pár sort holmi médiatörvényben szereplő "burkolt kereskedelmi közleményről", majd részéről ennyi volt a történet.

Az Hír24 megkérdezte Gazsót, hogy "az MTVA vezérigazgató-helyettesének, mint munkáltatónak, az utasítása nem számít-e a szerkesztői szabadság megsértésének vagy burkolt reklám előkészítésének, viszont Gazsó a téma említését követően a Hír24-nek telefonon csak annyit mondott: tud arról, hogy kikerült a levelezés, de nem kíván nyilatkozni az ügyben."

Hogy a kicsit érthetőbb legyen:

Gereben Ágnes az ELTE tudományos főmunkatársa, a szovjet irodalomtörténet kutatója, Oroszország-szakértő, a Hír TV és az ECHO TV munkatársa, a Magyar Hírlap publicistája, Kun Miklós történész felesége, jelenleg a M1-en vezeti a "Barangolások öt kontinensen" című műsort.

A Hír24 még a könyvemutatóra is elment, ahol nem más, mint Szájer József méltatta a könyvet:
"Szájer Gereben könyvét hiánypótló műnek nevezte, amely szerinte új olvasóknál és olyan polcokon is megtalálható lesz, ahol már hosszú sorokban állnak a történész kötetei."

Gereben kitért a fenti levélre is, természetesen Mong a hibás, ki más is lehetne:
"„Köszönjük Mong Attilának!” – ezzel zárta Gereben Ágnes legújabb könyvének bemutatóját a Parlament Caféban pénteken délután. A történész a nem várt figyelmet köszönte meg így az újságírónak a résztvevők egyikének felvetése nyomán, amely szerint Mong „baloldali támadással” sújtotta a még meg sem jelent kötetet."

Elképesztő, hogy nem akarják megérteni, hogy mi ezzel az egésszel a probléma:
Ha reklámozni szeretnéd a könyvedet, akkor vegyél reklámidőt bmeg, ahogy mindenki más.

Képzeljük el, hogy az angol kormánynak kedves szerző egyik új könyvét a BBC-nek kiemelten kellene kezelni, mert ez az utasítás érkezik "fentről" …

Ám a történet nem ért itt véget …

Szentül meg voltam győződve, hogy miután ilyen csúnyán lebuktak, és valóban a jogszabályok tiltják az ilyen bújtatott reklámot, elállnak a tervtől. De nem így történt.
Hétfőn reggel atom kómában keresem a nadrágomat, átkapcsolok az M1-ra, Ma Reggel megy. A téma a vasárnapi orosz, horvát és szlovén választás. Meghívott vendég: Gereben Ágnes.

Az elején végigveszik az Oroszország-szakértővel a 3 választást, a horvát-szlovén választásról teljesen homály a nő, majd egész egyszerűen csodálatosan összehangolt mozdulatsorral a műsorvezető előveszi Gereben tavaly megjelent könyvét majd melléteszi az újat és tádám …. máris arról megy a diskurzus, jól hosszan mutatva a könyvet a kamerába.

Csodálatosan sikerült megvalósítani amit Gazsó Feri kért, tényleg 10 pontos.

Itt a videó, az beszélgetést az elejéről kivágtam:


 
Gazsó L. Ferencet az aktuális trendnek megfelelően (amiből máris netes mém lett) szeretném illusztrálni, a kellemetlen alakok elleni egyetlen hatásos fegyver, a blur segítségével:

Remélem már készül az aprócska kiegészítés a Médiatörvényhez, miszerint a nem fideszes, nem csókos képernyőn felbukkanó személyeket automatikusan blur-özni kell.
 
ui:
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2012-es költségvetése 77,4 milliárd forint, melyből 70 milliárdot az állam áll.

Megosztás