Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A Providentnél fontos a társadalmi felelősségvállalás

Csak a szokásos, nem zörög a haraszt …

2011.09.24:
A tervezett nettó 480 millió helyett 833 millió forintot költ négy év alatt a Magyar Posta járműveinek biztosítására. A Groupama Garancia Biztosító Zrt. biztosíthatja a Magyar Posta Zrt. (MP) járműveit, a társaság nyerte meg ugyanis az összesen 3695 autó (a szám még a teljesítés során tíz százalékkal, 370 járművel bővülhet) kötelező felelősségbiztosítására, valamint legfeljebb 50 jármű casco biztosítására kiírt közbeszerzési eljárást. A másik pályázót, Allianz Hungária Zrt.-t, aki eddig biztosította a Posta járműveit, kizárták. A Posta saját biztosítócége, a Magyar Posta Biztosító nem indult a közbeszerzésen

2011.09.27:
Gyémántfokozatú főszponzori szerződést írt alá a Ferencvárosi Torna Club a Groupama Garancia Biztosítóval. Három évre szóló megállapodást kötöttek a felek, ennek értelmében a labdarúgó csapat főtámogatója lett a Groupama. A gyémántfokozat legalább 200 millió forintos támogatást jelent.
"Ahogy korábban székfoglalómkor mondtam, rendet kell tenni, az bizalmat teremt, s akkor lesznek támogatók. A Ferencvárosnak nincsenek titkai sem gazdaságilag, sem szakmailag." – Kubatov Gábor, pártelnök, a Fidesz pártigazgatója.
"Eddig is nyújtottunk támogatást a Ferencvárosnak az Európa Liga-szerepléshez, s most ezt folytatjuk. Azért az FTC-re esett a választásunk, mert Magyarország legeredményesebb egyesülete. Tudjuk, hogy az elmúlt években sok nehézségen ment keresztül a csapat, de hiszünk a megújulásában, amely nagy kihívás, de mi ebben szeretnénk segíteni." –  Yann Menetrier,  a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatója. 

Nem zörög a haraszt …

2011. 09.12:
"… 30 százalékos THM felett ne lehessen hitelt nyújtani" – Orbán Viktor, országvédelmi akcióterv.

2011.11.08:
Megszavazta az Országgyűlés, hogy pénzügyi intézmény nem nyújthat olyan kölcsönt, amelynek teljes hiteldíjmutatója 24 százalékponttal több, mint a jegybanki alapkamat (6%+24%=30%). 

Azonban egy kicsit felpuhult az eredeti országvédelmi akcióterv-pont:
"Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, valamint – a gépjárműk kivételével – a tartós fogyasztási cikkek megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsön thm-je legfeljebb 39 százalékponttal haladhatja meg az alapkamatot, vagyis a jelenlegi kamatszint mellett maximum 45 százalék lehet."

És a hab a tortán: "törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy a fenti megállapítások csak a törvény hatálybalépését követően megkötött hitelszerződésekre érvényesek, hiszen visszamenőleges jogalkotás nem lehetséges."

2011.11.17:
"Három év alatt összesen 210 millió forinttal támogatja a Provident Pénzügyi Zrt. a Ferencváros labdarúgócsapatát." – jelentette be Kubatov Gábor.
"Azért döntöttek a támogatás mellett, mert az idén tízesztendős pénzügyi cégnél fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, és azért választották a sportszponzorációt, mert szeretnének hozzájárulni a fiatalok egészséges életre neveléséhez, és az is céljuk, hogy segítsék az arra rászorulókat." – Szirmák Botond, Provident.

A Provident felirat az mezre is felkerül, igaz, nem túl nagy méretben …

A Provident mai ajánlata:

Nem zörög a haraszt …

2012. január 1. után a tervezett 30%-os THM-plafon helyett 45%-os max.THM, innentől ez már csak matek, ki mennyit nyer ezzel, belefér-e az évi 70 millió a Fradinak … úgy néz ki, hogy belefért.

Megosztás