Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kerényi jól bevásárolt

Köpni-nyelni nem tudok, teljes mértékben osztom a Hírszerző véleményét: Őszintén szólva alábecsültük ezt a történelmi festmény-történetet. Azt gondoltuk, hogy komolykodó, modoros historizáló festmények készülnek majd. Ezzel szemben tanácstalanul állunk ezek előtt a képek előtt.”

Mi is csak állunk, és reménykedve várjuk Boros-Bochkort a pezsgővel…..

Kerényi Imre megmutatta az fn24-nek A KÉPEKET, amiket rendelt az alkot Alaptörvényhez, és amelyekre most fegyveres őrök vigyáznak az Országos Széchényi Könyvtárban, megnézni pedig csak akkor lehet azokat, ha ő is jelen van.

Mindenki üljön le kényelmesen, ételt-italt nyelje le, és tartsa észben, hogy nem a monitor a hibás.

A bátrabbak elolvashatják az fn24 cikkét az ötletgazda nekik tartott tárlatvezetéséről. Gyengébb idegzetűek érjék be ezzel az egy bekezdéssel belőle, és csak gyorsan pörgessék végig a galériát.

„A sor végét a tervek szerint egy gyermekrajz zárja. Az nem véletlenül került be Kerényi koncepciójába. „Én a lányomét akartam berakni, csak ez összeférhetetlen volna” – osztotta meg velünk atyai keserűségét. Pedig mint megtudtuk, a rajz 20 éve vár arra, hogy a nagyközönség elé kerülhessen. „Az a címe, hogy Erdei házikó”.”

 

A nagy mű, amire mindenki várt: Lovasroham (rákattintva nyílik a galéria)

Ez az a kategória, ami annyira abszurd, hogy már nem is vicces….

A legnagyobb vitát a lovasrohamról készült festmény okozta, ezt külön elemezte a gondolom a röhögést nehezen visszanyelő újságírónak:

„Úgy tűnt, ez személyes kedvence Kerényinek, már csak azért is, mert szerinte ez „egy beszélő kép”, amiben különösen mókás, hogy a jobb felső sarokban ott van a rendőri vezetőket kitüntető „Demszky Gábor bal keze”.

A kép alkotója azt mondta, „tisztában van vele, hogy ez egy ambivalens dolog, de olyan példátlan, hogy nem tudott ellenállni”. Féltve a hírnevét, négy napig gondolkodott az állami megrendelésen. Korényi János hozzátette, ő maga nem volt ott 2006 október 23-án, de később volt tüntetni, aminek következményeként tanúként ki is hallgatták egy perben. Egy barátját gyanúsították meg, hogy rátámadt a rendőrökre. Hogy jobban megértsük a képet, a mester a lelkünkre kötötte, idézzük pontosan az alkotás mellé kerülő szöveget, ugyanis szerinte „azért degenerált a világ, mert a szót, az igét kiforgatják”.

A hatalom eredendően szakrális szimbólum. Késélen táncol mindenki, aki gyakorolja. A legkisebb ballépéstől démoni dimenziókba hullhat alá. E kép, intő jel a mindenkori hatalmasoknak! 1992-óta Szent György a rendvédelmi erők hivatalos patrónusa. Hol volt 2006-ban?””

 
Az sem semmi, hogy miért félkész az új alkotmány születéséről elkészített festmény …

Szkok Iván: Új alkotmány születik (félkész)

„Szkok Iván, aki az idén elfogadott új alkotmány megszületését örökíti meg, éppen némi instrukcióért jön. A mi tárlatvezetésünk után hosszasan ült az egykor festményeit is felgyújtó művész Kerényi mellett, és skiccelt, skiccelt szorgosan. Nem tudtuk pontosan kivenni az irányokat, de abban biztosak vagyunk,a mester képén a katona alak mögött kukucskáló Balsai István kinézetű alaptörvény-alkotó ott jártunkkor nem kapott komoly kritikát. A megrendelő egy dolgot firtatott igazán. Azt, hogy a képen szereplő Szent István leszúrja-e a „művet” vagy csak  ráhelyezi kardja hegyét. A festményt azért még visszaszállították Szkok Ivánhoz, hogy dolgozzon rajta még egy kicsit.

A legszomorúbb, hogy erre közpénzt költöttek. Mert egy szavunk sem lenne, ha valamelyik jobbos mecénás a farzsebből pengette volna ki erre azt a kb. 20 millió forintot.

Megosztás