Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Pokoli ez a történet

Barczai Gabi a TV2 Akadémia vendégtanára:

Gabika "élőben", a kamera előtt kapta el a kukoricatolvajokat a Napló riportjában (09:30-tól):

A "bűncselekmény" után jött a Napló pokoljárása.
"A Napló Magyarország vezető riportmagazinja, a kezdetektől a TV2 egyik meghatározó műsora. Hétről-hétre milliókat ültet a képernyők elé, vitás társadalmi ügyek esetén sokszor véleményformáló erő és igazodási pont. A Naplót a TV2 legtapasztaltabb riporterei készítik, mint Dorogi Gabriella, Szalay Ádám, Hadas Krisztiana, Keleti Andrea, Vujity Tvrtko, Barczai Gabriella, Tóth Andrea."

A riport után egy héttel Vujity Tvrtko műsorvezető arról számolt be, hogy megvezették őket, mégpedig a mezőőr, aki „saját maga rendezte meg” a jelenetet, s a tolvajokat felkérte, játsszák el a kukorica eltulajdonítását.
"Jól megszervezett színjáték áldozatai lettünk." – mondta Barczai Gabriella riporter.

 

A rendőrség természetesen kihallgatta a három "tolvajt", hiszen úgy nézett ki, hogy bűncselekményről van szó. A kihallgatás során azonban a következők derültek ki:
A három "kukoricatolvaj" a helyi vízmű alkalmazottjai, és azt mondták el, hogy éppen a forgatás helyszíne közelében dolgoztak, és nem a mezőőr kérte meg őket a terménylopás eljátszására, hanem a stáb, s ezért ezer-ezer forintot fizettek nekik.

"Felhívott a riporter, hogy újra itt vannak Sajónémetiben, és találkozzunk, mert bajban van. Kérte, mondjam azt, hogy megvezettem őket. Elvállaltam, de végül meglepődtem azon, hogy állították be az egészet. Emiatt elveszítettem az állásomat, és a faluban hazug embernek tartanak. Azt tervezem, hogy a TV2-vel szemben polgári pert indítok." – mondta a mezőőr.

A TV2 nagyon megdöbbent:
"A csatornánál lezajlott vizsgálat alapján azt mondhatja el, hogy becsapták őket. A mezőőr meg akarta mutatni, mi folyik náluk, ezért szervezte meg a riportot." – Szalay Ádám, főszerkesztő

Még közleményt is kiadtak:

"Hamis vád a TV2 ellen!
Alaptalan, súlyosan sértő, a TV2 és a Napló című műsor hírnevét lejáratni szándékozó írások jelentek meg egy riporttal kapcsolatban. A TV2 minden rendelkezésre álló eszközzel megvédi saját és munkatársai hitelét. Minden körülmény és felvétel megvizsgálása után teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy munkatársaink jóhiszeműen, törvényesen, a szakmai és etikai szabályok betartásával végezték munkájukat, miközben mások megtévesztésének áldozatai lettek.
"

Aztán tegnap kiadtak még egy közleményt:

"Bár az első vizsgálat után minden jel arra mutatott, hogy az összeállítást készítő szerkesztő-riporter vétlen az ügyben, mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy részt vett az akció megszervezésében. A csatorna ezért azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. A csatorna őszinte sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, egyúttal hitet tesz a szakmai és etikai szabályok betartásával történő, hiteles tájékoztatás mellett."

Szóval mégiscsak lefizette a TV2 a három szerencsétlent, Barczai "rejtett kamerás" Gabikát meg kibaszták a TV2-től. Nem szép a káröröm, de ezt most így nagyon szép történet.

A fenti riportok már nem találhatóak meg a TV2 oldalán.

A Tv2 Naplója az "újságírás" legalja, erős kétségeim vannak, hogy Gabika önálló partizánakciójáról lenne szó, és nem egy teljesen bevett eljárás ez a kereskedelmi tévéknél. A Mauonika-sóba is fizetett statiszták adták el az előre megírt sanyarú történeteket, most ugyanaz kiderült a Naplónál is.

Pedig lenne miről forgatni, 2-3 Naplót is meg lehetne tölteni VALÓDI történetekkel, kár, hogy a TV2 a "beteg gyerek – saját műsor promója – családi tragédia" vonalat tekinti mérvadónak, és még ezt is balfaszul csinálják.

Megosztás