Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Ön elköltözne Ócsára?

Emlékszünk még a Nagy Pénteki Ötletre, mikor néhány óra alatt kitalálták és kiírták a pályázatot az építtetőknek a Szociális Családi Házakra?

Május 30-án, hétfőn  dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi helyettes államtitkára megbeszélést hívott össze az építész szakmai szervezetek vezetői (MÉK, MÉSZ, MUT, stb.) részére, az új országos Főépítész, Nagy Ervin részvételével, ahol kiosztották a kiírást.

Majd június 3-án pénteken, a 61. Építők Napján, miután az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, Tolnay Tibor elmondta, hogy siralmas az építőipar helyzete, Szaló  pedig kiosztotta a három minisztérium kitüntetéseit, fel Kárpáti Józsefet, az ÉVOSZ Könnyűszerkezetépítő Szakmai Tagozatának elnökhelyettesét: állítsanak össze egy ajánlatot. A készházépítők néhány nap alatt el is készítették javaslatukat. A tagozat védjegyével rendelkező 14 – szabad gyártó és kivitelezési kapacitással rendelkező – cég 6-8 hét alatt 20-30 kulcsrakész családi ház felépítését vállalta. Az előregyártott panelekből készülő épületek legolcsóbb változata nettó 150-160 ezer forintba kerülne négyzetméterenként, a középkategóriás típusok ára ennek a duplája. A kormány által tervezett 60-80 négyzetméter alapterületű házak építési költsége így egyenként 9-13 millió forintot emésztene fel, amelyben az alapozási munkák, illetve a telek ára, valamint a közművek kiépítése nincs bennemagyarázza Kárpáti József.

Választ az építőipar még se erre az ajánlatra, se a pályázatra nem kapott, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy megfeneklettek volna a dolgok, sőt!

Hisz amit a Miniszterelnök Úr mond, az úgy is lesz. Az emlékezetes Blikk-interjú óta már meg is találták a "Szociális Családiház-építési Program I.ütemének" (bármilyen hihetetlen, 2011 van) helyszínét:


2011.augusztus 6.
:

"A Kormány célkitűzéseivel összhangban a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkársága megvizsgálta azoknak a településeknek a körét, ahol a Szociális Családiház-építési Program megvalósítható. Valamennyi szempont figyelembevételével a Belügyminisztérium Ócsa települést jelölte meg a Kormány számára a Szociális Családiház-építési Program I. üteme megvalósításának helyszíneként. A Belügyminisztérium javaslata lehetővé teszi, hogy az alapvetően 1000 m2 területű telkeken biztosított legyen a házikerti növénytermesztés lehetősége, a kivitelezés során teljes, korszerű és energiatakarékos közműellátás valósuljon meg, alacsony rezsiköltséggel működtethető, energiahatékony technológiákkal történjen, lehetővé tegye közfoglalkoztatás és saját munka igénybevételét, és a devizakárosultakkal kötendő bérleti szerződésben mind a pénzügyi, mind a társadalmi beilleszkedési feltételek (közüzemi díjak fizetése, közfoglalkoztatásban való részvétel, együttélési szabályok betartása) érvényre jussanak.

A Szociális Családiház-építési Program részleteiről további tájékoztatás a Kormány döntését követően adható.

(BM Sajtóosztály, kormany.hu)"

 

Csak a korábbi kérdéseinket tudom ismételni.

Egy bebukott 10 milliós tartozás átvállalása helyett miért jobb a kormánynak 13-15 milliós új házakat építeni? És miért pont Budapest környékén? A vidéki hitelesek költözzenek oda, és így a lakásuk után bukják a munkahelyüket is? Van hely a beköltözők gyerekeinek a helyi óvodában, iskolában? Vagy majd azt is építenek?

A kijelölt helyszínről pár szóban:

– a 9.000 lakosú Ócsa Alsópakony felé elhelyezkedő külterületéről van szó, ami állami tulajdonban van, így legalább a telek nem kerül pénzbe

– a két épületben működő óvoda "240 férőhellyel rendelkezik, melyben 295 – 300 gyermek nevelése történik"

– egy általános iskola, és a Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola van a településen

– az ipart egy takarmánygyártó cég képviseli jelenleg, mert a csődbe ment tüzeléstechnikai FÉG helyi gyárában két hónapja állt le a termelés, és felszámolás alatt áll, de a a Napi Gazdaság szerdai cikke szerint néhány napon belül újraindulhat, mert sikerült megállapodnia legnagyobb hitelezőjével, az MPF Holdinggal, így tovább működhet. Vagyis visszaveszi az eddig foglalkoztatott embereket, esetleg nem is mindet, de újakat  valószínűleg nem.

Tehát közmű nincs, infrastruktúra nincs, munkalehetőség nincs. Roppant vonzó.

A jó hír, hogy ilyen és hasonló kérdések kormánypárti politikusoknak, például Kövér László házelnöknek is eszébe jutottak.

"A terv részleteit ismertető június 6-i frakcióülés több résztvevője is azt állította [origo]-nak: Kövér és több más képviselő is felvetette, hogy szerintük nem kellően kidolgozott a koncepció. Főként azt kifogásolták, hogy a házépítési program nem oldja meg az odaköltözők munkahelyi problémáit. Egy résztvevő szerint olyan aggály is felmerült, hogy az esetek többségében a családok azért nem tudják továbbfizetni a hiteleiket, mert a családból valaki elveszíti a munkáját, ha azonban az egész család vidékre költözik a kormány által épített házakba, továbbra sem oldódik meg ez a probléma. Egy képviselő szerint feltehetően ezért választotta a BM a főváros közelében található Ócsát, hogy a Budapesten dolgozók ne veszítsék el álláslehetőségüket.

Egy képviselő szerint az ülésen többen azt is kifogásolták, hogy mi szükség van teljesen új házak felépítésére, miközben több vidéki településen is találhatók üresen álló, elhagyatott házak. Az [origo]-nak több képviselő is azt mondta: végül azzal zárták le a Matolcsyval folytatott vitát, hogy a kérdésre még később visszatérnek, ez azonban egyelőre még történt meg."

 

A rossz hír, hogy a felmerült kételyeket félresöpörték.

"A kormány tervei szerint akár már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program", tudtuk meg Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján.

Plusz néhány információmorzsa:

" Annak fényében, hogy mennyien és milyen formában kerültek nehéz helyzetbe, más helyszínek kijelölésére is szükség lehet az országban – tette hozzá, emlékeztetve, hogy Budapest és Pest megye az egyik leginkább érintett terület, a több százezer bajba jutott ember közül ugyanis arányaiban ott élnek a legtöbben."

"A projekt előkészítése jelenleg is zajlik, a végső döntések még nem születtek meg. A kormány már foglalkozott a kérdéssel, de még augusztusban és az ősz folyamán is tárgyal róla – mondta, hozzáfűzve, hogy több száz házról van szó. Arra a kérdésre, hogy utóbbi nagyságrend csak Ócsára vonatkozik-e, Kovács Zoltán azt válaszolta, pontos számokat annak függvényében lehet mondani, hogy mennyi ingatlanra lesz majd szükség. Kiemelte, a rendszer rugalmas lesz, az igényeknek, a bajba jutottak számának megfelelően alakul majd."

"A programot ért kritikákra az államtitkár úgy reagált: a beruházó közművesíteni fogja az ingatlanokat, és megteremti például az iskolába, munkába járás feltételeit. "Egy kis higgadtságot, illetve visszafogottságot kérek mindenki, főleg a kritikusok részéről" – mondta."

Szegény ócsai polgármestert sajnálom egy picit, mert hiába fideszes, neki se mondtak el még sok mindent, egyszerűen a feje fölött döntenek.

"Ócsa vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy először körülbelül másfél hónapja járt a belügyi tárcánál az alpolgármesterrel és főépítésszel: akkor közölték velük, hogy valószínűleg a településükhöz tartozó területen építik fel a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek befogadására alkalmas lakótelepet.

Alig egy héten belül újabb egyeztetés volt a Belügyminisztériumban az alpolgármesterrel és a főépítésszel Ócsa infrastrukturális helyzetéről és szükségleteiről – tette hozzá Bukodi Károly. Hangsúlyozta: ezek a "puhatolózó" tárgyalások akár igényfelmérésnek is tekinthetők, hiszen egyelőre nem tudni – mint mondta, ő legalábbis nem tudja -, hogy hány ütemben, hány ház és mikorra épül majd fel, hány embert kell majd befogadni Ócsa-Alsópakonyon, és kik lesznek a beköltözők.

Nem mindegy ugyanis, hogy zömmel házaspárok, vagy inkább óvodás, iskolás gyermekeket nevelők gyarapítják majd a lakosságot, hiszen ettől is függ, hogy milyen intézmények fejlesztésére, bővítésére lesz szükség Ócsán – mutatott rá a polgármester. Fontos, hogy "bírjuk-e a jelenlegi kapacitásunkkal, vagy sem" – magyarázta Bukodi Károly, hozzátéve, remélhetőleg a szükséges fejlesztésekre vonatkozó konkrétumokról is szó lesz már a csütörtöki egyeztetésen.

Az MTI-nek arra a felvetésére, hogyan lehet megfelelő körülményeket biztosítani a várostól négy kilométerre eső Alsópakonyon, a szántóföldek helyén kialakítandó lakótelepen a beköltözőknek, Bukodi Károly kifejtette: a közművesítés nem a város, hanem az állam feladata. Hozzátette: ez a városrész kifejezetten jó helyen, autópálya közelében található, s vonat, illetve busz is jár a közelben.

Azt nem tudta megmondani, hogy az esetleges új álláskeresők találhatnak-e munkát, mert – mint megjegyezte – még nem ismertek az igények, mint ahogy azt sem tudni: Ócsa munkaadói milyen állásokat kínálnának. Úgy tűnik, hogy a FÉG konvektorgyár újraindulhatja termelését, ám ez nem oldja meg a munkahelykeresők gondját. A város valószínűleg nem lenne képes önerőből elhelyezkedési lehetőséget kínálni a betelepülőknek, de a "csomag" részeként a házak építése mellett munkahelyteremtésről is szó vanmondta Bukodi Károly."

 

Nos, a Nagy Egyeztetések Kormányára jellemző, hogy amíg Kovács beszélt, és Bukodi reménykedett, addig a tegnapi Magyar Közlönyben már sunyin meg is jelent az ócsai projektet kiemelt beruházássá tevő kormányrendelet, és egy kormányhatározat.

 

A beruházás lebonyolítója, a BMSK Zrt. 100% állami tulajdonban van. A többi pozitívumot még keressük.

Megosztás