Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem kell 200 millió

A kormány a 2011. évi költségvetésben – szakítva az elmúlt évek gyakorlatával – ismét nagy összegű, összesen 1,2 milliárd forintos keretet hagyott jóvá az "egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások" céljára. A Magyarországi Református Egyház elnöksége április végén úgy döntött, hogy a felekezeti arányok figyelembevételével ráeső, körülbelül 200 millió forintos támogatásról lemond, vagyis nem igényel támogatást az erre a célra elkülönített keretből.

Azt szerették volna, ha ez az összeg a Rédly Elemér katolikus plébános kezdeményezésére létrejött Államadósság-csökkentő Alapba kerül, így ők is hozzájárulnak ahhoz.

A hírről még a KDNP-s miniszterelnök-helyettes honlapja is beszámolt, a fejléc mosolygó Semjén fotójával azt az illúziót keltve, hogy boldogan.

Pedig nem is.

Bölcskei Gusztáv református püspök a tatai Csillagpont református ifjúsági találkozón tartott kerekasztal-beszélgetésen számolt be erről.

"Az MRE Elnöksége a napokban kapott egy levelet Semjén Zsolttól, amelyben a miniszterelnök-helyettes közölte, a kormánynak nem áll módjában elfogadni ezt a felajánlást. Született erre egy válasz, majd kaptunk egy újabb levelet, amelyben a miniszterelnök-helyettes megerősítette a döntést."

Bölcskei Gusztáv kijelentette, az MRE erkölcsi döntésére politikai válasz született. Az egyházvezető leszögezte, ezzel a kérdést a maga részéről lezártnak tekinti.

A híres-hírhedt református nyakasság ugye….. Igazuk van.

Semjén Zsolt, a kormányfő kereszténydemokrata helyettese erre úgy reagált: a kormány Szászfalvi László egyházügyi államtitkár javaslatára tárgyalt ülésén a felajánlásról, és arra jutottak, hogy erre ebben a formában nincs mód. A felajánlott állami keretet nem lehet átcsoportosítani, az a költségvetésben címzett támogatásként szerepel ugyanis. Ezt a kormány nem is tehetné meg, országgyűlési határozat kellene hozzá, és módosítani kellene a büdzsét – jegyezte meg.

Tisztelettel jelezték ezért a püspök felé, hogy köszönettel veszik, ha gyűjtésből, vagy megtakarításból járul hozzá a református egyház az államadósság csökkentéséhez – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Mu-ha-ha!

"A felajánlott állami keretet nem lehet átcsoportosítani, az a költségvetésben címzett támogatásként szerepel ugyanis. Ezt a kormány nem is tehetné meg, országgyűlési határozat kellene hozzá, és módosítani kellene a büdzsét"

Eddig valahogy nem tűnt fel, hogy a költségvetés módosítása gondot okoz. Egy kétharmadnak?! Ez piti ügy kéne, hogy legyen nekik, hisz több olyan tehetséges képviselőjük is van, aki percek, de max. pár óra alatt összedob és bead egy javaslatot.

Vagy "szaros" 200 millióért lusták beindítani a törvénygyárat?

De a reformátusok gyűjtsenek és/vagy utalják át megtakarításaikat, az jöhet.
Azt természetesen szívesen fogadja a kormány.  

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás