Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

VIP-kórház állami vezetőknek. Mindjárt kettő is.

Nem tudom, hogy így nyáron kit hoz lázba, hogy a hétfői Közlöny szerint módosították "az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló 192/2010. (VI. 10.) kormányrendeletet" …

Először is végre már nem csak a minisztereknek és az államtitkároknak jár ezentúl hivatali lakás, hanem a tavaly kinevezett 20 kormánymegbízottaknak is. Ha az állam nem tud lakást adni a szegény kormánymegbízottaknak, akkor fizetik az albérletet, de csak 232 ezer forintig havonta, és a rezsit a kormánymegbízottnak kell fizetni …
De ha nyilatkozik, hogy adott megyeszékhelyen van lakása, akkor nem kap semmit.

És ez még nem semmi, most jön a fincsibb rész:

Közlönyről magyarra lefordítva a jövőben az állami vezetők, továbbá a miniszterek kabinetfőnökei különleges és soron kívüli egészségügyi szolgáltatásokat kaphatnak. Két fővárosi intézményt, a Honvédkórházat és a budapesti orvosi egyetem, a Semmelweis klinikáit jelölte ki. A két kórházzal Navracsics tárcája (ROFL! "a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter") fog különmegállapodást kötni, és az extra szolgáltatásokért (egyágyas szoba, soron kívüli eljárás) járó díjakat is a közigazgatási tárca fogja kifizetni.

A SOTE-honlapján amúgy már most is olvasható a VIP-ajánlat:
"Az állami vezetők részére az érvényes társadalombiztosítás keretein belül kiemelt, soron kívüli, magas színvonalú egészségügyi ellátást nyújtunk (VIP ellátás). A kiemelt ellátásra jogosult állami vezetők listáját a Miniszterelnöki Hivatal határozza meg. Az ambuláns VIP ellátás a kórházban működő VIP ambulancia keretén belül működik. A fekvőbeteg ellátás az ezen célbó kialakított, magas színvonalú hotelszolgáltatást biztosító lakosztályban történik."

"Magas színvonalú hotelszolgáltatás" állami pénzből … nem kell 40 fokos kánikula, hogy eldurranjon az agyam.

Az egészségügy az összeomlás szélén van, nincs híradó valami elképesztő egészségügyi eset nélkül, az orvosok, rezidensek, ápolók nővérek jó formában sorban állnak a felmondólevelükkel, már aki nem tette be letétbe, erre a tisztelt vezetőink MAGUKNAK megteremtik az *****-os VIP egészségügyi ellátást, állami pénzen. Sőt, még választhatnak is, hogy ÁEK vagy Sote …

Honnan a búbánatos fenéből fogják tudni, hogy VALÓJÁBAN mi a helyzet az egészségügyben, ha a VIP-kórház hotelszobájában gyógyulgatnak, ugráltatja az ápolókat és természetesen egy napot sem várnak semmilyen vizsgálatra? Mindezt a mi TB-befizetésünkből, mert ugye ők a politikusok, nekik EZ (is) jár.

Szegény Szócska államtitkárnak még nem szóltak, hogy nem kell annyira pörögni az egészségügy megmentésén, hiszen kit érdekelnek a prolik egészsége, mikor nekünk már megvan a VIP-ellátás, a prolik adójából?

Azt hiszem, ennél a kormányrendeletnél nem kell világosabb jelzés, mennyire kívánja a  Fidesz rendbe tenni az egészségügyet …

Megosztás