Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Tetszettek volna komolyabban venni

"Szociális problémákat nem lehet rendészeti eszközökkel és demagógiával megoldani. Meggyőződésem, hogy egy év múlva egy jottányit sem lesz több munkahely, jobb oktatási helyzet, erősebb szociális biztonság Gyöngyöspatán, hiába jobbikos a polgármester. Ezek a politikai erők nem tudnak választ adni azokra a szociális problémákra, melyekkel a települések küzdenek. Meg kellene vizsgálni, hogy az ilyen problémákkal küszködő településeken, hogy működik a családsegítés, a gyerekvédelem, a szociális étkeztetés." – az egyetlen MSZP-s reakció.

"                                                                                         " – az  LMP álláspontja.

"Balázs József (a térség fideszes országgyűlési képviselője) szólt arról is, hogy a kormányváltás óta Gyöngyöspata három európai uniós projekt lehetőségét nyerte el. Hozzátette, jelenleg is azon dolgozik, hogy öt egymással szomszédos település – köztük Gyöngyöspata – közösen megvalósíthasson egy energiagazdálkodási, -hatékonysági EU-projektet. A fideszes politikus úgy fogalmazott, ha Juhász Oszkár Gyöngyöspatáért akar dolgozni, akkor annak nem az az útja, hogy a megválasztott országgyűlési képviselőt rágalmazza a kampányban. Nem engedhető meg, hogy Gyöngyöspata térségében fölénybe kerüljön a Jobbik politikájának gyűlöletkeltő jellege." – fidesz.hu  egyetlen reakciója.

A három parlamenti párt összesen ennyit foglalkozott azzal, hogy az egyik legnagyobb fókuszban lévő vidéki településen a jobbikos jelöltet választották meg vasárnap, aki tavaly ősszel még csak 68 szavazatot (5,8%) kapott, vasárnap pedig 433-at (33,8%). 

Most persze megy a jajveszékelés balszélről (pl. NOL és Andressew Iván), de igazából hiába volt Gyöngyöspata ennyire a figyelem központjában, a Jobbikon kívül minden párt magasról és nagy ívben leszarta a polgármester-választást, és így az ott élő 2500 embert is.

Egy polgármester-választás arra is remek alkalom, a pártok bemutassák, hogy
1. Kik vagyunk?
2. Mik a céljaink?
3. Milyen terveink vannak Gyöngyöspatával?

Az LMP, a Fidesz és az MSZP még arra is képtelen volt, hogy egy nyomorult jelöltfélt összekaparjon magának, és valami olyasmit produkáljon, ami legalább nyomokban kampányra emlékeztet … most meg csodálkoznak, hogy jéééé, a jobbikos faszi nyert, hát ez hogy lehet? Mikor ott volt az az aranyos drága Matalikné?

Vajon ha Gyöngyöspata, az ottani problémák és emberek ennyire mozgatták meg a pártokat, akkor a többi több száz település,  "a vidék" mire számíthat? Még ígérgetni is képtelenek voltak, pedig az jól szokott menni …

Még most, több hónappal az áprilisi balhé után is csak úgy lehet behajtani Gyöngyöspatára, hogy a rendőrök igazoltatnak … ez a "belépő" ahhoz, hogy viszonylag "rend" legyen egy magyarországi településen, na meg a több százmilliós költséggel járó erős rendőri jelenlét.

És ezt az 1db "patai rendet" is vért izzadva tudja összehozni a heves megyei rendőrség, ha lenne még 5 vagy 10 ilyen település, akkor oda már nem is jutna ember, jármű és pénz.
(Fotó: a Mandiner helyszíni riportja és a 2.része)

A kormány azonban érezhette, hogy ez édeskevés, így kiemelt településekké nyilvánította a közfoglalkoztatás, a szociális földprogram és a társadalmi felzárkózás eszközrendszerének igénybevétele tekintetében a Gyöngyösi kistérség Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Nagyréde és Szűcsi településeit. A BM  minta-közmunkaprogramot kíván indítania térségben.

Ezt találták ki: Gyöngyöspata mellett egy 16 hektáros területen 40 közmunkás fog erdőtelepítést végezni, nehéz terepen nehéz fizikai munkát. "Erre a munkára egy perc alatt betaníthatóak a közmunkások. Rendkívül nehéz a terep, nehéz fizikai munkát kell végezni, csak a legelszántabb munkások csinálhatják meg. A munkától elszokott ember menekülni fog onnan. Ezt nem is lehetne géppel csinálni, szóval tulajdonképpen jó helyet találtunk a leendő közmunkásoknak. A területen először a cserjét kell levágni, majd a földet föllazítani, aztán tavasszal erdősíteni." – nyilatkozta Dudás Béla, a Mátrafüredi Erdészeti Erdei Iskola erdésze.
 
A legelképesztőbb mégis az, hogy Dudás úr fellebbenti a fátylat, hogy ez a program hogy született meg:
"Gyöngyöspatán mindenképpen kellett valamit kreálni. Az összes állami szervet össze kellett hívni, hogy mit kellene csinálni. Ment az ötletelés, hogy milyen közmunkát lehetne kitalálni, mert ha tehették, korábban a közmunkások mindig a könnyebbik végét fogták meg a dolgoknak."

El tudom képzelni, milyen vértizzadós meeting lehetett a BM hűvös tárgyalótermében, mire kiizzadták magukból ezt a programot, ami persze még tűzoltásnak is harmatgyenge.
 
Nem is tudom, minek nevezzem, hogy szerintük a problémás, 17-18 éves suhancok majd elmennek napi 8 órában cserjét irtani a hegyoldalra és ezzel minden meg lesz oldva … Naivitásnak?

Hatvanban például 50 embert kívántak közmunkásként foglalkoztatni a kertészetben: 20-an éltek a lehetőséggel, 30-an viszont különböző indokokkal visszautasították a közmunkát. 

Vajon a padon üldögélő 3 nagymaminak nyugodtabb lesz az élete, hogy talán (!) összejön 40 közmunkás erdőt telepíteni?

Hmmm … a frissen megválasztott polgármester és Balázs József fideszes képviselő telefonbeszélgetése:

100% hamisítatlan NER:
"Forrás oda megy ebben a térségben, amit én jóváhagyok. Amit én nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. Ezzel az írással meg ezekkel a dolgokkal ezeket a csapokat te elzártad magad előtt, ezt vedd tudomásul. Ilyen stílussal és mentalitással túlságosan sok mindenre ne számítsatok."

Miheztartás végett:
"Különféle polgármesterek vannak a térségben, de egyvalamit senki sem enged meg magának, ha velem akar együttműködni, hogy a személyemet és munkámat gyakorlatilag kritizálja."

És ez csak egy noname mezei fideszes képviselő, mik mehetnek egy-két szinttel feljebb?

Megosztás