Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Ki lesz az első?

Csak a zavarosban lehet igazán jól halászni, az új Médiatörvény pedig tökéletesen alkalmas erre. Itt van mindjárt maga a regisztráció:

"A törvény hatályba lépéskor már működő, de sem a Hivatal, sem a KÖH nyilvántartásában korábban nem szereplő internetes sajtótermékeket legkésőbb 2011. június 30-ig kell bejelenteni a Hivatalhoz, a nyomtatott sajtótermékeket pedig legkésőbb 2011. június 30-ig kell bejelenteni a KÖH-höz.

Az Mttv. 203. §. 60. pontja szerint sajtótermék a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül. A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem eredményez szükségszerűen jogi felelősséget a sajtótermék tekintetében. Gazdasági szolgáltatás az önállóan, üzletszerűen – rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett – végzett szolgáltatás.

Az Mttv. 46. §. (8a) bekezdés alapján amennyiben a nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályokat a kiadó vagy az alapító megsérti, a Hivatal – a fokozatosság és az arányosság elvére tekintettel – egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki." – nmhh.hu

Az egész Médiatörvényben nem szerepel a "blog" szó, így teljes a tanácstalanság, hogy akkor a blogoknak kell-e regisztrálni, vagy nem.

Szerintem ez nem véletlen. Mivel a Médiatörvény már így is nemzetközi színtéren mozgó balhét váltott ki, nem merték beleírni, hogy minden blog regisztráljon, de a szöveg annyira "gumiszerű", hogy ha ők úgy gondolják, akkor elég sok blogra rá lehet húzni, hogy az a blog éppen "internetes újság" …

Mert mi van a törvényben?

– gazdasági szolgáltatásként nyújtja, vagyis "rendszeresen, nyereség elérése érdekében".
Hoppá, van kint hirdetés a blogon?
Esetleg egy kevés Adsense, Etarget?
Jön belőle jövedelem, akár minimális is?
Ön nyert, az ön blogja máris internetes újság.

– "tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel.  A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti"
Ha posztolsz, akkor te kiválasztottad és összeállítottad a tartalmat, így a szerkesztői felelősség fennáll.

– "elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából"
Ugye, lehetne azzal védekezni, hogy nem tehetek róla, hogy a blogot olvassák az emberek, csak nem sok értelme lenne. Még egy sima, Kovács Józsi "én-blogja" is simán átviszi ezt a lécet, hiszen rá lehet húzni, hogy a célja a szórakoztatás …

Vagyis a NMHH, amennyiben úgy gondolja, akármelyik blogot megbírságolhatja a regisztráció elmulasztása miatt, mivel az összes magyarországi blog közül (blog.hu, postr.hu, blogter.hu, freeblog.hu) összesen csak KETTŐ darab regisztrálta be magát: a BKV-figyelő és a Burzsuj blog.

Itt a teljes lista, magánszemélyek esetében névvel, lakcímmel. Legalább most kiderült feketén-fehéren, ki áll a Burzsuj blog mögött …

Ugye nem kell nagy fantázia, hogy ha a Kormány lennék, mennyire örülnék, ha lenne egy ilyen névvel-lakcímmel ellátott listám a politikai-közéleti blogokról (is) …

Mert ugye csökken a támogatottság, egyre nagyobb a kapkodás, egyre több az "ügy", nem úgy alakulnak a dolgok, amit az "elmúltnyolcévben" megálmodtunk, a közmédia és a pártsajtó már nem elég, a kurva blogok, azokkal nem tudunk mit kezdeni …

A helyzet pedig cseppent sem megnyugtató:

– A tesztelés már megvolt két hete, mikor a Magyar Nemzet bekóstolta az Inxdexet, hogy nem törli a blog.hu alatti, a Magyar Nemzet szerzője szerint erőszakra buzdító hozzászólásokat.

– A Velveten mától nem lehet kommentelni.
"Mert szakmányban irtani azon hozzászólásokat, amik buzi-zsidó-magyarellenes összeesküvés részének képzelik Lady Gaga seggvillantását, nem túl szórakoztató, és nem is vezet sehova, viszont ha nem tesszük, a gatyánkat kifizetjük bírságként."

– Egy olvasó felnyomta a Népszavát Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárnál egy komment miatt, aki a panaszt a médiahatóság elnökéhez, Szalai Annamáriához irányította, aki viszont a média-és hírközlési biztoshoz továbbította a levelet.
Milyen segítőkész az államtitkár, egy db panasz egy db komment miatt. Nem a Népszaváért fáj a szívem, nekik már amúgy sincs sok hátra, hanem hogy 1 nyomorult komment miatt ekkora ügyet lehet generálni.
 
A komment egy vélemény, csak éppen írásban, és megőrzi az Internet.
Komment miatt geciskedni ritka szánalmas és pitiáner dolog, trollok és bunkók voltak, vannak és lesznek is. 

Szóval meglátjuk mi lesz, vajon lecsapnak-e és ha igen, akkor melyik blogra?
Ki lesz az első, a hős?

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás