Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Gazdasági fordulat, na de merre?

Orbán Viktor tegnap talán picit korán kezdte a szülinapi pezsgőzést, és esetleg emiatt volt az, hogy a tőle megszokott magával ragadó beszédeknél is egy fokkal magasabban teljesített. Csodás mondatokkal etette híveit és a kétkedőket, a Történelem Nagy Mondásai című könyvbe biztos bekerül majd szóról-szóra 2011.05.31. …

Két esemény volt tegnap, az egyik a a Gazdasági fordulat című, a kormány első évét értékelő konferencia. Itt Demján Sándor felszólalt a vasárnapi nyitva tartás korlátozása ellen, a miniszterelnök úr pedig úgy reagált neki, hogy "Egy malomban őrülünk". Ugyanis, kapaszkodjatok meg……. Viktor szerint "jelenleg hazánkban heti ötnapnyi munkából nem lehet megélni. Amennyiben ez a jövőben így lesz, akkor ő is elismeri a szabad vasárnap gondolatát, de addig nem tudja támogatni."

Na ilyen az, amikor valaki világéletében politikus volt, és egy pillanatot sem kellett a magánszférában gürcölnie.

Életrajz:

"Katonaként 1981 és 1982 közt Zalaegerszegen szolgált, majd jogot tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1987-ben diplomázott. 1983-tól diplomájának megszerzéséig volt tagja a Szakkolégiumnak (1989 májusától Bibó István Szakkollégium). 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvég-et. Ezután 1987 és 1989 közt Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Penbroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította."

 

A 48. életévét tegnap betöltött miniszterelnök azt hiszi, hogy azért dolgoznak az emberek vasárnap, hogy így +1 napot, a 6. napot dolgozva többet keressenek!? Vicces? Szomorú? Tragikomédia.

Ajánlom Orbán úr figyelmébe a Munka Törvénykönyvének 117/B paragrafusának első mondatát, ami röviden és tömören közli, hogy "A teljes munkaidő mértéke napi nyolc, heti negyven óra." Vagyis aki vasárnap dolgozik (nem hangyaszorgalomból, hanem mert a munkáltatója beosztja őket erre a napra) annak hétköznap adják ki a szabadnapját…

De lapozzunk, mert ez még nagyjából semmi a másik tegnapi eseményhez képest, ami egy TV2-riport volt a párthonlap szerint. Részletek:

Gazdaság: "A kormányfő hangsúlyozta: a magyar gazdaságpolitikát érő visszatérő bírálat, hogy kiszámíthatatlan, instabil. Véleménye szerint ezen a kétharmados többséget felhasználva kell változtatni, amire alkotmányos felhatalmazást ad a január elsején életbe lépő új alaptörvény. "A nyugdíjrendszer, az adórendszer, a költségvetési gazdálkodás néhány alapvető szabálya, szemben a mostani ötven százalékos parlamenti többséget igénylő döntéssel, kétharmadossá fog válni a jövőben" – mondta"

Vagyis körülbelül bebetonozzák az elképzeléseiket, és csak imádkozhatunk, hogy jó lesz az irány, mert kicsi az esély egy újabb kétharmadra. Szerintem a bírálók nem igazán erre gondoltak…. stabilan rossz is lehet valami, de akkor az jó, mert kiszámítható?

Rendvédelmisek: "Kifejtette: ha a rendvédelmisek úgy érzik, hogy az ötvenes éveiket taposva már nem tudják ellátni a feladatukat, mondják meg, milyen más munkát tudnak végezni. "Én nagyon szívesen biztosítom ennek a lehetőségét" – mondta. Arra a kérdésre, hogy a korhatár alatti nyugdíjas rendvédelmi dolgozók visszatérése a munkaerőpiacra önkéntes lesz-e, Orbán Viktor úgy felelt: alternatívákat fognak felkínálni nekik."

Ő személyesen, Csodatevő Viktor elintézi! Csak mondani kell! Ha az ötvenes éveiket taposva azt mondják majd a rendvédelmisek, hogy már nem tudják az addigi munkájukat végezni, inkább irodisták, iktatók, titkárok és titkárnők szeretnének lenni, akkor azok lesznek? Hipp-hopp alakul egy újabb óriási vízfej a meglévő mellé, csak hogy ne menjenek nyugdíjba? KMK 2.0 lesz? Bármit, csak dolgozzon munkaviszonya legyen? Az alternatíván meg kurvajót nevettem, mert beugrott a MANYUP-os verzió Gabikával, ott is választhattunk ugye.

Levelezés: "A bírálatokra, amelyek szerint figyelmen kívül hagyja az érdekegyeztetés csatornáit, úgy reagált: annál szélesebb párbeszédet, mint amilyen a konzultáció, nem lehet folytatni. "Nem engedem, hogy a kormány ki legyen szolgáltatva bármilyen civil szervezetnek vagy szakszervezetnek, ha szót akar érteni az emberekkel. Nekem meg kell, hogy legyen az a rendszerem, amellyel bármelyik magyar emberrel, bármikor szót tudok váltani, ha ő hajlandó velem szóba állni. Ez a konzultáció" – mondta."

Megint ő személyesen. Nem engedi. Megvédi a kormányt a köcsög civilszervezetek okvetetlenkedésétől. Lefordítom: le vannak szarva, úgyis az lesz, amit a két-har-mad akar.

Bérek: "Megismételte: "bérkommandóra" azért van szükség, hogy a versenyképességet javító egykulcsos, arányos adórendszer kiépítését végig lehessen vinni, s a kormány szavahihetőségén ne essen csorba azért, mert egy vállalat nem tartja be a bérmegállapodáskor tett ígéretét."

Ha mondjuk azt ígérte, hogy nem emeli a dolgozói bérét, de nem is rúg ki senkit, VISZONT az új adórendszer miatt csökkent a munkásai fizetése, akkor ő a hibás? Kifordított logika… De majd Tóni lecsap a rohadékokra! Még hogy szabotálják a kormány szavahihetőségét, hallatlan!

Gazdaság 2.: "Fontosnak nevezte a közmunkaprogramokat, amelyekkel kapcsolatban közölte: július elsejétől kísérleti jelleggel, a következő évtől pedig tömegesen indítják el őket. "A gátépítés, a csatornatisztítás, a víztározó-építés nem 21. századi technológiával fog történni Magyarországon, hanem közmunkában" – mondta, kiemelve, hogy több százezer embernek akarnak közmunkát adni."

Vagyis munkatáborok lesznek, ahol a "visszacsábított" rendvédelmi nyugdíjasok felügyelete alatt a sok munkanélküli rabszolga éhbérért lapátol majd, akár két diplomával is. Csodás! A boldog szocializmusban is sok minden épült így a nagyvilágban!

Szép új világ?

Egyébként remélem mindenki vágja, hogy ez az utolsó bejelentés kvázi annyit tesz, hogy esély nincs új – igazi, termelő – munkahelyek létrehozására.

Szép új világ.


 

Megosztás