Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Megmentenek vagy időzített bombát élesítenek 2015-re?

A múlt hétre tervezett bejelentés elmaradt, mert Orbán nem ért rá, és jó híreket nélküle nem lehet közölni. (Rosszakat viszont csak nélküle.)
Hétfőn már ráért, megvolt a BL-döntő is, így bejelentették az Otthonvédő Akciótervet:

1. Árfolyamrögzítés
Ha kéri az adós, akkor 180 forinton rögzítik a frankot, 250 forinton az eurót 2014. dec.31-ig.
2. Kilakoltatási moratórium vége
Júliustól csak az olyan, 30 millió forintnál drágább lakások kerülnek kalapács alá, amelyeknél a hitelösszeg eléri a 20 millió forintot. Októbertől negyedévente a bedőlt hitelek 2%-át árverezhetik el a bankok, 2012-ben 3%-át, 2013-ban 4%-át, 2014-ben 5%-át.
3. Nemzeti Eszközkezelő
Új lakásépítési program és a megvásárolhatja a bedőlt hitelekkel érintett és árverésbe bocsátott ingatlanokat, amelyeket aztán bérbe ad az addigi tulajdonosnak. Évi pár ezer lakás.
4. Euróhitelezés
Csak azok számára lesz elérhető, akik euróban kapják a fizetésüket és legalább a minimálbér tizenötszörösét keresik.
5. Kamattámogatási rendszer
Ha valaki kisebb lakásba költözik, akkor az annak megvételéhez felvett hitel kamatát támogatja az állam. 

"Egyetlen lakáshiteles sem maradhat lakás nélkül." – Orbán Viktor, 2011.05.30.

A pontok bemutatását Orbán a következőkkel vezette fel:
"A lakáshitelt felvevőket senki sem figyelmeztette az árfolyamváltozás kockázatára, sem a gazdasági összeomlás veszélyére. Ők az előző nyolc év áldozatai, akik a spekuláció kiszámíthatatlan világába csöppentek. Segélykiáltásaikra az előző kormányoktól nem kaptak választ, csak annyit, hogy „ilyen a piac”."

Miért, nem ilyen a piac?
Nem szórakozásból vették fel az emberek a frankhiteleket, hanem mert kellett a lakásra, hogy ne albérletben, hogy ne a szülők nyakán lógjanak tovább, hogy családot alapítsanak. A rezsi és egyéb költségek mellett csak 1 dolog számított: hogy mennyi a havi törlesztőrészlet. 50 ezer forint havonta albérletre kidobott pénz, míg 50 ezer forint frankhitel saját lakás. 
A pénzügyileg analfabéta országtól várták volna el, hogy felelősen előre gondolkozik 10-20 évet, beleszámít 1-2 nagy gazdasági világválságot és azt mondja, hogy "köszönöm, nem kérem a frankhitelt, mert kiszámíthatatlan az árfolyam, az albérletpénz viszont fix, forinthitelre viszont nem elég a fizetésem?" (Nem spekuláció: Miért száguld a svájci frank?)

Jó megoldás ebben a helyzetben nem nagyon van, talán ezért is tartott 1 évig, mire a kormány és a bankok meg tudtak egyáltalán állapodni ebben az 5 pontban. Valakinek ugye fizetnie kellene a "megmentés költségeit", de ki legyen az? Az állam az adófizetők pénzéből áldozzon erre? Vagy a bankok a különadó mellett ezt is nyeljék le? Végül is tökmindegy, mert végül úgyis a Zemberek fizetnek…

Szóval a Fidesz osztott-szorzott, és úgy döntöttek, hogy csak egy kicsivel szánnak többet a devizahitelesek megmentésére, mint amennyit Orbán fogorvosa kapott a fogászati turizmus fellendítésére: 1,5 milliárd forintot.

Mert mi történik, ha valaki úgy dönt, hogy belemegy az árfolyamfixálásba?

"A fixálási időszak alatt egy külön számlán gyűlik az aktuális és a fix árfolyam különbözetéből adódó összeg, ezt 2015 januárjától kell elkezdeni törleszteni, kamata a mindenkori budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) lesz kötve, ami most 6,15 százalékon áll. A rögzített és az aktuális árfolyam közötti különbség az előzetes hírek szerint egy külön számlán halmozódik fel, 2014 végéig. A mentőcsomagnak ez a része hordozza a legnagyobb kockázatot az érintettek számára. Ha megszűnik az árfolyamrögzítés, akkor a korábbi devizahitel mellett az adósnak el kell kezdenie törleszteni az árfolyamkülönbség miatt felhalmozott tartozást, ám ennek mértéke egyelőre kiszámíthatatlan."
 
Nem merném a "devizahitelesek megmentésének" nevezni azt, hogy a havi törlesztőrészlet kb. havi 15 ezer forinttal csökken (pl. havi 350 franknál 77 ezer helyett 63 ezer), de 2015-ben nemhogy visszaáll az árfolyam az akkor aktuális frankárfolyamra, de a 3,5 év alatt összegyűlt hitelt is el kell kezdeni visszatörleszteni…

Matolcsyék azzal számolnak, hogy 2015-re annyit javul az ország gazdasága, hogy a frank akkor már csak 180-190 ft-os szinten fog állni, így a nem ugrana meg a törlesztőrészlet, és az adócsökkentés meg a munkahelyteremtés beindulása miatt több embernek lesz munkája, és több pénzük is lesz az embereknek.

Én annyira nem bíznék bennük, de aki jelenleg is tudja fizetni a törlesztőrészleteket, annak nem éri meg az árfolyamfixálást választani, aki meg már most sem tudja, azon ez a havi 15 ezer forint könnyítés már nem segít …

Viszont ha eszünkbe jut a tavalyi Kósa-Matolcsy forintbedöntő nyilatkozatcunami, akkor lehet mégis érdemes fixálni az árfolyamat, mert ezek képesek, és valóban bedöntik a forintot és akkor aztán tényleg annyi … de még egyszer: nem könnyű "megmenteni" a devizahiteleseket.

Ha meg nem jön be ez a nagy gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés, vagy jön még nagy gazdasági válság (simán benne van a pakliban), akkor kinek a gondja lesz 2015-ben a devizahitelesek problémája?
Hát a következő kormányé!
Ügyesen beszopatták a következő kormányt, olyan mint egy időkapszula, amibe Orbán-Matolcsy-Patai beletették az okosságaikat, és majd csak 2015. január 1-én nyitják majd ki. 

Amúgy meg a probléma gyökere ugyanaz, mind mindennek: nem az a baj, hogy drága és ugyanannyiba kerül a benzin, mint Nyugaton, hanem hogy alacsony a fizetés. Nem az a baj, hogy drága és ugyanannyiba kerül kerül a földgáz, mint Nyugaton, hanem hogy alacsony a fizetés. Nem az a baj, hogy sok havi 350 frank törlesztőrészlet, hanem hogy ennyi például a minimálbér. És ha egy házaspárból az egyik elveszti a munkáját, akkor 1 fizetésből már nem lehet törleszteni ÉS megélni. A gyerekről, gyerekekről már nem is szólva …

Megosztás