Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Beújít az ÁNTSZ

A mai nap híre 🙂

"Uniós támogatással megújul az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapja az áttekinthetőbb szakmai munka és együttműködés, valamint a lakosságot is érintő friss egészségügyi adatok minél egyszerűbb közzététele érdekében. 

A 2009-ben megkezdett és az idén augusztus 31-én befejeződő, európai uniós és magyar állami pénzből megvalósuló informatikai fejlesztés 1,77 milliárd forintba kerülhangzott el a projektet bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt a közép-magyarországi régióra vonatkozik, de az egész országban működő ÁNTSZ-hálózat számára hasznos lesz.

Srágli Attila projektigazgató elmondta, hogy az ÁNTSZ hamarosan megújuló honlapján a lakossági felhasználók regisztráció nélkül, a szakmai partnerek pedig regisztrálva férhetnek majd hozza az információkhoz, és az eddiginél sokkal egyszerűbbé válik az előírt adatok beadása. A fejlesztés célja az elektronikus kapcsolat kialakítása az ÁNTSZ és ügyfelei, valamint partnerei között három fő témakörben, a járványügy, a kémiai biztonság, a sugáregészségügy területén – mondta a projektigazgató.

"Hamarabb és pontosabban érkeznek meg az adatok az ÁNTSZ-hez, és jobban tervezhetővé válik a munka" – mondta Srágli Attila, hozzátéve, hogy a jövőben "az adminisztratív terhelés csökken az ÁNTSZ-nél, hogy több idejük jusson a szakmai munkára, és ez igaz a háziorvosokra is". Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa elmondta, hogy az új rendszer lehetővé teszi majd a szakemberek gyorsabb, konkrétabb együttműködését. A lakosság hamarabb tájékozódhat például arról, hogy influenzajárvány esetén hány beteg van azon a környéken, ahol él. Az új informatikai rendszerbe a gyermekeket beoltó orvosok és a védőnők is bekapcsolódnak."
 

Támogatási szerződés adatai

Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Közreműködő Szervezet: Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Szerződéskötés dátuma: 2009. szeptember 3.
Projekt és a Támogatási Szerződés azonosító száma: EKOP-3.1.1-09-2009-0001
Támogatás összege: 1 773 141 090 Ft
Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás
Projekt területi korlátozása: Közép-magyarországi Régió
Projekt befejezés és a pénzügyi elszámolás végső határideje: 2011. szeptember 30.
Projekt befejezése: 2011. augusztus 31.
Projekt fenntartási és üzemeltetési kötelezettség: minimum 5 év

Megosztás