Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Megtetszett a „Trágyadomb” a kabinetfőnök úrnak

Csodálatos történet:

"Kedves Barátok, Kollégák,

Az Országgyűlés Hivatala durván megsértette a szerző jogaimat. Március 28-án emailben megkeresett Payer Beáta (EU Elnökség parlamenti kulturális programok koordinátora), hogy Trágyadomb című alkotásom tetszik Veress Lászlónak, aki Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke. Szerettek volna egy kisméretű másolatot készíteni a fényképről, amihez én feltételekkel (fekete-fehér fotóimat saját magam nagyítom, sorszámozom, aláírom és áruk is van) járultam hozzá. Ezeket nem fogadták el, az ország és a költségvetés nehéz anyagi helyzetére hivatkozva, amit én tisztelettel megértettem.
 
Ekkor még az sem tűnt föl különösebben, hogy Veress László honnan szerezhette meg azt a nyomdai minőségű fájlt a fényképről, amit én a Magyar Fotográfusok Háza szakmai partnerségével működtetett – a pályázat hivatalos weboldalának tekintett – www.egyuttlet.eu oldal zárt fájlfeltöltő-rendszerébe töltöttem fel.
 
Aztán május 5-én hazajöttem Budapestre (Hollandiában élek), hogy a Magyar Fotográfusok Házában május 12-én nyíló egyéni kiállításom anyagát elkészítsem. A fotólaborban munka közben előkerült Trágyadomb (Tusnád, Románia, 2004) c. fényképem, és a laboránsok tájékoztattak, hogy hetekkel ezelőtt a fotó szkennelt verziójából két kópiát készítettek Payer Beáta megrendelésére, a számlát a Országgyűlés Hivatala nevére állították ki 2011 április 8-án.
 
Ekkor rájöttem, hogy feltételeimet és jogaimat semmibe vette Payer Beáta. Május 11-én írt levelemben megkértem ő és Veress Lászlót, hogy a két kisméretű, gyenge minőségű papírra nyomtatott kópiát szolgáltassák nekem vissza, mert az illegális másolatok rontják szakmai hitelemet, valamint a szerző jogdíjamat fizessék meg. Jeleztem nekik, hogy cserébe vállalom, hogy gondoskodom a minőségi elvárásaimnak megfelelő kópiák elkészítésérő. Érdemleges választ a mai napig nem kaptam. 
Úgy gondolom, hogy Trágyadomb című fényképem az Együtt-Lét nemzetközi fotópályázat és kiállítás kapcsán –amin ezen munkám ugyan kiállítva nem volt, de pályáztam vele –kerülhetett a parlamenti alkalmazottakhoz. A kiállítás a 2011-es magyar EU-elnökség kiemelt kulturális rendezvénye, a pályázaton a nemzetközi zsűri által kiválasztott fényképeket kiállították a brüsszeli Európa Parlamentben 2011 januárjában, jelenleg pedig a budapesti Kossuth téren, a magyar parlament épülete mellett látogatható.
 
Mint az előbb is említettem, Trágyadomb c. fényképem nem állították ki sem Brüsszelben, sem Budapesten, a kiállítás katalógusában sem szerepel. Ezért kérem szépen Payer Beátát és Veress Lászlót, hogy magyarázzák meg a történteket, a két másolatot juttassák vissza hozzám, hogy megsemmisíthessem és ha Magyarország költségvetése engedi, akkor vásároljanak az említett fényképemről két példányt.
 
Nagyon valószínű, hogy az én történetem nem egyedi, ugyanis május 10-én a képkeretezőhöz mentem, ahol elkészültek üvegre kasírozott kiállítási képeim – ekkor újabb meglepetés ért. Arra lettem figyelmes, hogy a műhelyben kereteznek körülbelül 20–25 fényképet – köztük a Trágyadomb c. fényképem két kópiáját, valamint Elhagyott ház (Ditró, Románia, 2006) c. fényképem egy kópiáját. Ezeken kívül több szerzőtől is láttam fényképeket. Telefonommal dokumentáltam az illegális kópiákat, ezeket csatolom az emailben.
 
Azért fordulok hozzátok, mert szomorúnak tartom, hogy a Magyar Országgyűlés alkalmazottai a szerző jogokat figyelmen kívül hagyva anyagilag és szakmailag megkárosíthatják a fotóriportereket, fotóművészeket. Aggódom, mert a magyar EU elnökség időszakában különösen rossz példát adnak a történtek. Remélem a nyilvánosság segítségével a magyar politikusoknak is egyértelműé válik, hogy a művészetnek ára is van.
 
Barátsággal és tisztelettel:
 
Páczai Tamás
 
Linkek: 
 
Az "Együtt-lét" fotópályázat és kiállítás weboldala: http://www.egyuttlet.eu/
A Magyar Fotográfusok Háza weboldala: http://maimano.hu/index_hu.html
Az én weboldalam: http://paczai.hostzi.com/"

Ha megtetszett a fénykép a kabinetfőnök úrnak, hát megtetszett … amúgy roppant ironikus, hogy pont a "Trágyadomb" című alkotást akarta megszerezni ilyen módon.

Az Országgyűlés Sajtószolgálata közleménye:

"A hivatal tárgyalásokat folytatott Páczai Tamással a "Trágyadomb" című fotó felhasználási jogáról, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás szerint a pályázaton résztvevő alkotók lemondtak szerzői jogaikról az Országgyűlés Hivatala javára, és hozzájárultak ahhoz, hogy a hivatal publikációkban a képeiket térítésmentesen használja.

E tárgyalásokat nem a kabinetfőnök, hanem az Országgyűlés Hivatalának illetékes munkatársa folytatta le, az alkotó még a tárgyalások lezárulta előtt fordult a sajtó nyilvánosságához, és érthetetlen módon szerzői jogainak megsértésével vádolta az Országgyűlés kabinetfőnökét.

A fenti rosszhiszemű magatartást az Országgyűlés Hivatala visszautasítja: ezen magatartás miatt – mely illeszkedik az egyébként szakmailag sikeres kiállítást ért sajtótámadások sorozatába – az Országgyűlés Hivatala nem kíván szerződést kötni, és az alkotó rendelkezésére bocsátja a nyilvános pályázatra beadott fényképek kópiáit. Az Országgyűlés Hivatala ezzel az ügyet lezártnak tekinti."

Sajnos mi is részei voltunk a kiállítást ért sajtótámadásoknak, mivel megírtuk, hogy a nyertesek üres borítékot kaptak a díjátadáson, és hónapokig tartó huzavona után sem fizették ki nekik a díjazást …

Kedves Tamás, Hollandia messze van, itten már mi a NENYI irányítása és szellemisége alatt élünk, tetszett volna ingyé’ odaadni a Főméltóságú és Tekintetes Kabinetfőnök Úrnak a fényképet.

Megosztás