Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A dolgozók által Szerethető Állam

A 600 milliós reklámkampányról óhatatlanul is eszembe jutott, hogy ellenzékből hányszor emelte fel a szavát a Fidesz a közpénzből finanszírozott propaganda ellen. Persze más a kampány és más a kormányzás, ahogy az ősi mondás is tartja.

Addig is,  amíg elkészül a "Szerethető Állam" varázslatos álomvilágát bemutató mesekönyv, lapozzunk bele más írásokba. Például a Brüsszelbe kiküldött konvergenciaprogramba.

Egyrészt, ahogy a portfolio.hu írja, a benne szereplő, a költségvetési kilátásokat ismertető táblázatból fontos következtetéseket lehet levonni: "Ebből ugyanis kiderül, hogy míg az idén a személyi jövedelemadóból (és egyéb kisebb súlyú adókból) a GDP 6 százalékát kitevő összeget akar beszedni a kormány, addig jövőre ez a szám 6,3 százalék. Vagyis az szja-terhelés 2012-ben emelkedni fog."

Így is van, teljesen egyértelmű. Persze, utána kevesebbel számolnak, de ez jövőre nem fog vigasztalni senkit, meg különben is túl régóta, évtizedek óta hallgatjuk, hogy, hogy "már csak egy kicsit kell kibírni, utána jobb lesz". Nagyon unalmas már.

 

Elég könnyen megtalálható a programban, hogy éri el ezt a növekedést jövőre a "Szerethető Állam"

"A bevételeket mérsékli a személyi jövedelemadónál a szuperbruttósítás „megfelezése”, de ellenkező irányú hatást fejt ki az adójóváírás szűkítésének folytatása."
"A személyi jövedelemadó 2012-től bekövetkező változását tekintve kiemelendő, hogy az Országgyűlés 2010 őszén törvénybe iktatta a szuperbruttósítás fokozatos kivezetését, melynek eredményeként az adórendszer ezen eleme 2013-ra megszűnik. Az említett módosítást kíséri az adójóváírás 2011-től megkezdett és a későbbi években is folytatódó csökkentése: a vonatkozó javaslat szerint 2012-től az adójóváírás átalakítása kb. 180 milliárd forintos, míg 2013-ban kb. 230 milliárd forintos megtakarítást jelent."
 

 

Természetesen konkrétumok nélkül nem lehet előre tudni, hogy kik és mennyivel fognak rosszabbul járni (a Portfolio felvázolt pár verziót), de az eddigiek alapján én semmi jóra nem számítok, és lelki szemeimmel már látom a Rogán Anti által vezetett második bérkommandót, amely 2012 februárjában kap észbe, és nagy erőkkel vizsgálódni kezd….

Egy másik figyelemreméltó rész így dolgozói szemmel a konvergenciaprogramban az alábbi faintos kis felsorolás:

 

 

"munkajogi szabályok rugalmasabbá tétele", LOL! Hisz már most is rabszolgaként bánnak a munkáltatók az alkalmazottaikkal, jónapot! Csak a cég érdeke létezik, mindenki örüljön, hogy ott dolgozhat, és húzza meg magát…. És még plusz ütőkártyákat adni a kezükbe? Persze ebben az országban az érdekvédelem nulla, a szakszervezetek semmit nem érnek, csak jelképesen léteznek. Erre az egyik legnagyobb bizonyíték, hogy szerdán Orbán Viktor ment el Gaskóhoz, a LIGA és a VDSZSZ elnökéhez, nem fordítva. Bratyiztak és vigyorogtak.

Remélhetőleg nem azon, hogy a próbaidő jelenlegi 3 hónapról 6 hónapra való emelésével a munkavállalók kapnak egy nagy adag felesleges gyomorgörcsöt, a munkáltatók pedig még előnyösebb helyzetben lesznek, hiszen dupla annyi ideig játszhatnak istent. Próbaidő alatt a munkaviszonyt indoklás nélkül azonnali hatállyal szüntetik meg, nincsenek a rendes felmondás esetén biztosított jogi garanciák, mint az indoklási kötelezettség és a felmondási idő.

A munkaadó ráadásul, a cég érdekétől függően, csökkentheti vagy emelheti a heti munkaidőt. Sőt, a munkáltató a rendkívüli munkavégzés (túlmunka) esetén annak ellenértékét nem lesz köteles kifizetni, akár a munkavállaló akaratának figyelmen kívül hagyásával jogosult lesz helyette szabadságot adni. Ehhez kapcsolódik az a változás, hogy az eddigi 2 részlet helyett többen is kiadható a szabadság. Minden-minden a munkáltatóknak legyen jó.

A munkavállaló pedig görcsöljön, stresszeljen, akkor pihenjen, ha szólnak neki, és még véletlenül se keressen többet. Inkább kevesebbet, többen.

Ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján megjelent 17 oldalas tájékoztató is tartogat még meglepetéseket:

 

Kevesebb szabi, kevesebb fizu, lassabban betanuló, ügyetlenebb munkatársak…., de remélem senki nem felejti el, hogy csak Magyarországon van Túró Rudi meg pörkölt nokedlivel, és a húsvéti hosszú hétvége után lelkesen, dalolva szaladtok dolgozni! 

Megosztás