"Tegnap éjszaka ismeretlen, vandál tettesek megrongálták a zuglói MSZP irodát. Az eset felveti a gyanút, hogy valakik a három nap múlva tartott zuglói időközi választás MSZP-s jelöltjének akarnak üzenni, esetlegesen megfélemlíteni, visszalépésre kényszeríteni.
A rongálás során az MSZP irodája mellett a Szabó Ervin Könyvtár kerületi részlege is károkat szenvedett el.
Minden erőszakos cselekedetet elutasítunk. Tegnap élőláncos demonstrációt tartottunk Zuglóban az MSZP vezetésével, tiltakozva a József Attila Általános Iskola önkormányzati bezárása ellen. Csak remélni tudjuk, hogy nem ennek köszönhető az éjszakai irodarongálás.
Különösen zavaró ez a támadás három nappal a választás előtt akkor, amikor közben a Zuglói Önkormányzat többségét és polgármesterét adó kerületi Fidesz szervezetről egyre-másra jelennek meg a zavaros ügyek a sajtóban, nem ritkán erőszakos cselekményekről, verekedésről beszámolva.
Felszólítjuk a kampányban részt vevő pártokat és jelöltjeiket, hogy nyilvánosan határolódjanak el a szélsőséges akcióktól.
Zuglóban nincs helye az erőszaknak. Minden párt felelőssége, hogy világossá tegye, nincs helye az ilyen akcióknak kerületünkben, közös feladatunk pedig a kerület jövőjének építése.
A vasárnapi választáson induló jelöltünk, Demeter Márta olyan képviselőjelölt, aki a kerületért indult a választáson. Nem lehet megfélemlíteni és nem fog meghátrálni. Vasárnap ezért jöjjön el mindenki és támogassa Zugló jövőjét, támogassa Demeter Mártát!
A rendőrség nagy erőkkel látott neki eme súlyos ügy felderítésének.
Hamar meg is lett a tettes.
Az erős szél rongálta meg a párt zuglói irodájának egyik tábláját – tájékoztatta röviden a Független Hírügynökséget Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Mint zuglói lakos tanúsítom, hogy valóban erős szél volt tegnap este, reggel megtaláltam a muskátlinkat eldőlve, a földön. Nem gyanakodtam bűncselekményre. Felállítottam, és mentem a villamoshoz …
Friss: Demeter Márta, a Jelölt. Naranccsal kampányolni 2011-ben is, klassz!
"Ez is egy vélemény. Mi zuglói demokraták fontosnak tartjuk a vélemény szabadságát, ezért ezt a cikket változatlan formában tesszük közzé. A kedves zuglói bloggert pedig szívesen látjuk a székháznál, hogy saját szemével is meggyőződhessen a felsőablakon keletkezett lyukról is. Remélhetően akkor majd revideálja véleményét az ügyben."
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!