Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Harcolj te is az államadósság ellen!

Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok, győri plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára még február 25-én vette át a Parma fidei – Hit pajzsa díjat, és már akkor bejelentette: jövedelméből egymillió forintot ajánl fel a magyar állam külföldi, 20 ezer milliárd forintos adósságának törlesztésére. Egyúttal elmondta, kezdeményezi egy bankszámla nyitását, amelyre hozzá hasonlóan mások is utalhatnak tetszőleges összegeket a cél érdekében.

A díj átvételekor mondott beszédében kiemelte:


"Az államadósság kérdése nem a magyar kormány magánügye, hanem magyar népünk sorskérdése. A jövő nemzedék sorsa függ attól, hogy kitörjünk az adósság-csapdából… Ezért kérek mindenkit, aki egyetért elképzelésemmel, csatlakozzék ehhez a mozgalomhoz, és lehetőségei szerint önkéntes adományával támogassa népünk jobb jövőjét…Önző, és nem igazán magyar hazafi az, akinek a saját jóléte fontosabb, mint hazája élete, gyermekeinek és unokáinak a jövője… Ha az evangéliumi szegény asszony két fillérjére gondolunk, akkor tudjuk, hogy nem az számít, hogy ki mennyit ad, hanem az, hogy önzetlenül vállaljunk áldozatot hazánkért… Amint az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítésével már sokan bizonyítottak, remélem még többen lesznek, akik hazánk jövőjéért ennél nagyobb áldozatra is készek lesznek."

 

Szépséges, Széchenyire emlékeztető gondolatok egy 77 éves bácsitól.

Mivel a maguk naiv őszinteségével akaratlanul is csodálatosan passzolnak  a narancsos bullshitek közé, a NER-maszlagba, nem lepődtünk meg nagyon, hogy a Fidesz felkarolta az ügyet.

"Összefogás az államadósság ellen" nevet viselő alapot hozott létre szerdai ülésén a kormány egy győri társadalmi kezdeményezés nyomán – jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, aki azt is mondta még, hogy "Az államadósság elleni harcban szerencsére a kormány nem maradt egyedül"

Tényleg, tiszta szerencse….és a lehető legjobbkor jött, mondhatni hiánypótló intézkedés, eddig fogalmunk nem volt, mit csináljunk azzal a ren-ge-teg pénzzel, ami a narancskormány, vagyis az Orbán-Kósa-Matolcsy-Selmeczi varázsnégyes intézkedései nyomán szakadt a nyakunkba. Most legalább le lesz a gond, már töltöm is az állandó utalás megbízását, probléma megoldva….

Péter egyébként kíméletlen volt, minden mondata felér egy késszúrással.

"Ebbe az alapba mindazon vállalatok, magánszemélyek fizethetnek be, akik fontosnak tartják az államadósság elleni harcot"

Vagyis lehet majd kérdezgetni, hogy
"Neked fontos az államadósság elleni harc? Fizettél már be az alapba? Neeeem?!"

Talán valami lista is jó lenne, csak a biztonság kedvéért…

"Ebbe az alapba befizetett összegek teljes egészében a nyugdíjreform és államadósság-csökkentő alapba kerülnek."

A lehető legjobb helyekre!!!

A kormány felhatalmazta Matolcsy György minisztert, hogy olyan törvénymódosításokra tegyen javaslatot, melyek nyomán lehetővé válik, hogy az ide befizetők személyi jövedelemadójukból, illetve a társasági adóalapjukból leírhassák az ide befizetett összeget, illetve azok bizonyos hányadát" 

Matolcsy megalkotja majd a törvényt, ebben biztos vagyok. Utána meg majd elcsodálkoznak, hogy az államadósság mellett az adóbevétel is csökken, tehát gyakorlatilag adtak egy pofont a szarnak. Sebaj, majd ráfogják a komcsikra.

Egyelőre várom kommentben, hogy ki mennyi forinttal harcol a kormány oldalán az államadósság ellen …

Zero következő ötlete amúgy az "Összefogás a magas benzinár ellen" alap, remélhetőleg azt is megcsinálják!

zero:
Azt hittem, hogy a szocik nagy ötletét, "az áramszolgáltatók extraprofitját ne fizessük vissza a fogyasztóknak, hanem inkább pumpáljuk át a Krízisalapba és osszuk szét a választások előtt a szegények között" mesteri húzását nem lehet túlszárnyalni.

Nos, tévedtem.

Rédly Elemér plébános úr vajon mennyit dolgozott azért az 1 millió forintért, amit olyan nagy lelkesen felajánlott? Ja, hogy semennyit?! Más faszát verni a csalánnal, plébános úr, más faszát …

Megosztás