Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Lázárék a kuruc módszert alkalmazzák

Igaz, hogy a tegnapi újságban jelent meg, de még azóta is ott van, tehát nem tréfa.

Teljesen komoly, hogy a híres – megvágott, ám nem hamisított – hangfelvétel miatt kurucinfósan kipakolta a hódmezővásárhelyi Fidesz három, általuk felelősnek tartott férfi nevét, lakcímét, mobilszámát (!) a helyi hirdetési újságba.

Szuperpress, 4. oldal (irtó lassan tölt be):

 

"a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni", ugye Jani? 
Na de azért ez…. ez…. valami nagyon ócska, ugyanakkor durván arrogáns tempó, amit vagy kurvára letagadtok majd (nehéz lesz), vagy rezzenetlen arccal megmagyaráztok (előre várom).

Illetve puffogás helyett örüljünk inkább, hogy csak az újságba kerültek bele a rádiósok, nem rögtön a nagy fekete autó ment értük?!

Havránek Ferenc egyébként azt mondta az [origo]-nak, hogy soha nem mondott olyat, hogy manipulált a szöveg, és a "vágóként felsorolt két férfi közül az egyiket nem is ismeri". Azt mondta, munkahelyén, a helyi Rádió X nevű rádióban 2008-ban volt egy olyan műsor, amelynek az ominózus hangfelvételrészlet volt a szlogenje, de akkor "még senkit nem érdekelt ez a képviselők közül". Havránek szerint ez a felvétel már 2008-ban "lecsengett Hódmezővásárhelyen", és arról nem tud, hogy most miért került be az országos médiába.

Külön szórólap is készült, hátha a kedves hódmezővásárhelyi polgár nem lapoz bele az újságba…

Havránek Ferenc amúgy a hódmezővásárhelyi képviselőtestület tagja évek óta. Az elhíresült 2008-as jegyzőkönyben is szerepel, mert apirend előtt azt kezdeményezte, hogy valamennyi képviselő hozza nyilvánosságra a közpénzből kapott jövedelmét.

Lázárral pedig már 2007-ben is bajszot akasztottak: ő kezdeményezte az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ), hogy vizsgálják ki a polgármester választási kampánypénzeinek a felhasználását, Jani meg előrukkolt azzal, hogy Havránek apja Ferenc fia születése előtt 1 évvel a Nyilaskeresztes Párt tagja, sőt a helyi vezetőség tagja volt…

Friss: az Index elérte a hirdetés megrendelőit

Az ügyben megkeresték Lázár Jánost, de ő nem kommentálta a történteket. Egyik munkatársa szerint ez a helyi Fidesz konfliktusa, Lázár csak a sajtóból értesült a hirdetésről. A helyi szervezet elnöke, Havasi Katalin is azt állította, Lázár nem tudott az akcióról: "Nem mondom, hogy soha sem beszélünk, hiszen munkatársak vagyunk, de ezt a helyi szervezet intézte."

Havasi szerint a hódmezővásárhelyiek "nagyon fel voltak háborodva", mert Lázár "messze nem szegényellenes".

"Ott készült, nyilván valamilyen szándékkal manipulálták, kérdezzék meg tőlük", indokolta Havasi, miért adták meg a tulajdonos és a műsorvezető, illetve Havránek elérhetőségét, ami szerinte a városban köztudott volt, a rádióban be szokták mondani. "Mi is onnan vettük" , mondta.

Kérdezték Havasit, hogy miért nem a kurucinfósok telefonszámát adták meg, de ő újra csak a manipulációt emlegette, amit szerinte Ágostonék követtek el. De a Kurucinfóról is megvan a véleménye. "Rengeteg idejük lehet, hogy rendszeresen olvassák a vásárhelyi hirdetési újságot, lehet, hogy súg nekik valaki", vélelmezte.

Igen, ez az okos nő a helyi Fidesz-elnök. 🙂

 

Megosztás