Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Levél a rendőröknek és válasz arra

Miután többször belerúgtak a rendőrökbe (cafeteria-csökkentés, megbízhatósági vizsgálat, korkedvezményes nyugdíj elvételének belengetése, semmisségi törvény), a kormány valószínűleg érezte, hogy ez már kicsit sok, és akár még veszélyes lehet.

Így aztán Pintér belügyminiszter úr és Orbán miniszterelnök úr levélben fordult a rendőrökhöz, akik azt kedden kapták kézhez, és a korábban kapott utasítás szerint csak délután kettő órakor, egyszerre bonthattak fel, írja a Hírszerző.

Gépelni vagy kölcsönkértek valakit a KEH-ből, vagy személyesen Pali bá’ ugrott át segíteni, hátha ő is aláírhatja…

 

A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének honlapján valaki névtelenül, finom iróniával válaszolt rá:

"Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Belügyminiszter Úr.

Köszönettel fogadtuk levelüket, melyben a rendőrökhöz szólnak. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy külön levélben biztosítottak róla, hogy a kormány mellettünk, rendőrök mellett áll. Valóban elbizonytalanított bennünket a Balsai úr által előterjesztett és egyhangúan elfogadott törvény. Mi azt éreztük a törvény mögött, hogy a szavunk semmit sem ér. Azt gondoltuk, hogy a bíróságok ítélete sem ér semmit, és még azt is feltételeztük, hogy az ügyészség munkája is hasonló súllyal bír. Örömmel olvastuk, hogy a Kormány velünk van. Ez a néhány biztató szó érezteti velünk, hogy munkánkat megbecsülik, nagyra tartják.

Külön öröm számunkra, hogy elégtételt kaphatnak azok, akiknek a jogait megsértették 2006-ban. Ez nyilván azt jelenti, hogy azon kollégáink, akiknek nem csak az emberi jogait, hanem a testi épségét, esetlegesen a sípcsontjának folytonosságát is megsértették, végre elégtételt kaphatnak.

Örömmel olvastuk azt is, hogy a kormány el is ismeri a munkánkat. Higgyék el, ez nagyon sokat jelent számunkra. Igaz, hogy a boltban nem tudjuk vele növelni a vásárlóerőnket, de akkor is. Sokkal könnyebb elviselni a befizetetlen számlákat úgy, ha az embert elismerik. Az is megoldás lenne, hogy ha be tudnánk fizetni a számlákat, és hitelkártyára sem lenne szükségünk, de megértjük, hogy ebben az átmeneti időszakban ismét szorosabbra kell húzni a szíjat.

Valami apró kis probléma adódott, de meggyőződésünk, hogy ebben csak a média, vagy a kommunikáció a ludas. Vidékre, hozzánk vidéki rendőrökhöz bizonyára nem érkezett el minden hír. Nem tudtuk meg azt, hogy részletesen mit is jelent az, hogy a kormány kiemelten támogatja a rendőrséget, pedig erről magunk is olvastunk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában.

Nem tudjuk mit is jelent a kiemelt támogatás, mert csak arról kaptunk híradást, hogy alá kell írnunk egy nyilatkozatot, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyelnek minket és az egész családunkat. A rablóból lesz a legjobb pandúr, úgy tartja a mondás, de ez visszafelé is igaz lenne? Furcsálltuk kicsit, mivel nagyon ritkán találkoztunk ilyesmivel eddig. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sok köztörvényes bűnöző van közöttünk. Maga nyilatkozat aláírása is ésszerű. Tudjuk azt, hogy mennyi sok utánajárás egy bűnözőt megfigyelni, mindenféle bírói engedélyekhez van kötve. Mi intézzük gyorsabban. Végül is házon belül jelentgetik fel egymást a rendőrök, minek kellenek ide a megszokott jogok? Az, hogy a rendőröket még kísértésnek is ki lehet tenni, az nagyon helyes. Hisz emlékezzünk mi lett belőle, mikor egy almafán egy kígyó bepróbálkozott egy embernél!

Hírt kaptunk arról is, hogy ha fizikailag, egészségileg alkalmatlanná válunk a szolgálatra, akkor már nem kaphatunk nyugdíjat. Azt beszélik, hogy 65 éves korunkig tartanak igényt a munkánkra. Ez valójában nagyon jó dolog, mert legalább az ember tudja azt, hogy szükség van a szakértelmére az élete végéig. Ez a tény egy stabil életpályára biztosítéka lehet. Örömmel látjuk azt, hogy végre azokkal fizettetik meg az árát a sok államadósságnak, akik erről tehetnek. Teljesen támogatni tudjuk azt, amit a televízióban is kinyilatkozott a kormány. Milyen jogon jár egy rendőrnek 200.000 forintos nyugdíj? Igazuk is van. Ebből az összegből fedezhetőek egy vidéki országgyűlési képviselő egy heti költségei. Nem lehet elpazarolni az adófizetők pénzét. Különben is, ki mondta a rendőrnek, hogy 40 évesen gerincsérve, depressziója, magas vérnyomása, sánta lába, cukorbetegsége legyen. Teljesen igazuk van abban is, hogy más szakmákban is jelentkeznek ezek a bajok. Nem kell kivételt tenni a rendőrökkel. Senki nem mondta nekik, hogy betegedjenek le. Azt sem lehet megengedni, hogy a rendőri szakmában olyanok dolgozzanak, akik már nem tudnak megfelelni a támasztott követelményeknek. Valószínűleg lesznek néhányan, akik lemorzsolódnak egészségügyi okokból, de nekik még nyitva áll a közmunka program. Miért is kellene bármit adjunk nekik, mikor már nem tudjuk őket használni?

Megtudtuk azt is, hogy Budapesten már nem utazhatunk a régi szabályok szerint a villamoson, a metrón, de ez jobb is így, minden kiváltságot meg is kell szüntetni. Ha némely közigazgatási dolgozónak már nem jár szolgálati autó, akkor ne járjon a rendőröknek se a busz.

Elért hozzánk annak a híre is, hogy az új gyakorló egyenruhánk helyett, még újabbat kapunk, és a ruházati ellátmányunk elköltésére is csak fele energiánkat kell elpazaroljuk. A cafeteriánk lecsökkenése sem okozott közvetlen gondot, mivel előre láthatóan csak augusztusban tudjuk az ilyen címen kapott étkezési jegyeket elvinni a boltba.

Még támogatni is tudjuk, hogy feddhetetlen életvitelt követelnek meg tőlünk. Véleményünk szerint eddig is feddhetetlen módon éltünk, mégis kíváncsian várjuk, mi is lesz a feddhetetlenség pontos meghatározása. Több helyen olvastunk róla, hogy a rendőröknek nem lesz szabad eladósodnia, mert nem lesz feddhetetlen. Ez így van rendben. Aki szegény, az hajlamos a korrupcióra. Aki szegény, az nem is ér semmit. Ezért aki szegény az ne is legyen rendőr. Hogy járjon keljen az emberek között üres zsebbel? Ezzel teljesen egyetértünk. Az az egyetlen szerencse, hogy a rendőrök jelenleg olyan magas szintű bérezésben részesülnek, hogy csak hírből ismerik az ilyen problémákat. Ez a bérezés olyan magas, hogy azt már a beígért béremelés sem éri el több mint öt éve.

Még egyszer tisztelettel megköszönjük a kormány fokozott támogatását, elismerését. Véleményünk szerint a jelenlegi rossz helyzetben, amit az elmúlt évek sikertelen kormányzása okozott, már éppen elég figyelem összpontosult a rendőrségre. Mivel a közrend már több mint fél éve helyreállt, már lehetősége nyílhat a kormánynak arra, hogy más szakterületre összpontosítsa a figyelmét.

Egy dologról biztosíthatom Miniszterelnök Urat, és Belügyminiszter Urat. Nekünk, rendőröknek a munka az életünk. Semmi, ismétlem, semmi nem vonja el a figyelmünket a munkáról. Sem új törvények, sem új kormányok. Mi arra szegődtünk, hogy a bűnözőktől megóvjuk az állampolgárokat. Ennek eleget is fogunk tenni, amíg erőnkből futja. Időt fogunk fordítani erre a tevékenységre, bármennyi adminisztrációs és bírságolási terhünk is lesz.

Még egyszer köszönjük biztató, elismerő szavaikat.

Tisztelettel: Vidéki Rendőr"

 

Gondolom hamarosan megy a felszólítás a honlapüzemeltetőnek, hogy IP-cím, email-cím, név, lakcím, mégpedig marha sürgősen….

Megosztás