Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Egy igennel az Alkotmányban

Idáig nem nagyon foglalkoztunk az új alkotmány előkészítésével mert bőven vannak ennél fontosabb problémák is szerintünk … sztálini alkotmány vagy orbáni alkotmány, nem mindegy? Szoptunk, szopunk és szopni fogunk, tökmindegy az alkotmány.

De most elkészült az új alkotmány tervezete, hosszú hónapok kemény munkájával. Igaz, hogy asztalomon van még a kérdőív, melyben nagy kegyesen kérik a véleményemet 12 kérdésben, cirka 1 milliárdból ki is jött, de Lézer Lázár Jani becsszó megígérte, hogy április 11-ig még módosulhat a szöveg, és az apparátus március 21-én kezdi meg a visszaküldött kérdőívek feldolgozását. Hiszen számít a Zemberek véleménye. Lehet hogy sok meló nem lesz vele, mert idáig 1% kérdőív érkezett vissza. Na, kb. ennyire izgatta fel az embereket hogy "beleszólhatnak" az új alkotmányba.

Szerencsére Szájer József nekünk, mezei állampolgároknak megmagyarázza, hogy sokkal-sokkal-sokkalsokkal jobb ez a "konzultáció" mintha népszavazás lenne az új alkotmányról:

"Ez az alkotmány lesz a magyar történelem legszélesebb körben megvitatott alkotmánya, és nem csak a magyar történelemé. Nem lesz róla ugyan népszavazás, de minden szavazati joggal rendelkező állampolgár, vagyis 8 millió polgár kapott egy kérdőívet, amelyben a kormány alkotmányos tanácsadó testületének 12 specifikus részletkérdésére válaszolhat. Tehát itt egy széles körű nyilvános és civil konzultáció zajlik. Az eddigi legszélesebb körű. Sokkal szélesebb körű, mint amilyen egy népszavazás volna, ami egyszerűen csak egy igen-nem kérdést tárna az állampolgárok elé. Ebben a rendszerben 12 kérdésre válaszolhatnak az állampolgárok, tizenkét számukra fontos alkotmányos kérdésben nyilváníthatnak véleményt."

Ellenvélemény 1.
Ellenvélemény 2.
 

Az új alkotmány legszebb része a legvégén található:


A dőlt betűs középső rész …

Így lesz az alkotmány szövegének a része Zsiga Marcell, Kerényi János Simon Zoltán Kerényi János, a kiflicsücsöktolvaj nyugdíjvédelmi észkombájn, Lézer Jani meg az összes többi derék képviselő, aki majd igennel szavaz. Semmi baj, legalább az utókornak meglesz az a 260-270 név.

Az új alkotmány tervezete (doc vagy pdf) elég hosszú, 28 oldalas, vannak benne jó dolgok és bizony vannak benne hülyeségek kevésbé jónak tűnő dolgok is.

A sláger most az "átnevezés", nem jó a Moszkva tér (Széll Kálmán tér?), a Lágymányosi híd (Szent László híd?) és a Ferihegyi reptér (Liszt Ferenc repülőtér?) neve sem, az alkotmány tervezete szerint az hazánk neve Magyar Köztársaság helyett Magyarország lenne, megyéket vármegyéknek, a Legfelsőbb Bíróságot kúriának fogják hívni. Ja, és a megyei közgyűlésnek az új neve vármegyei képviselő-testület lesz. Hiánypótló, én már élni is alig tudtam így…

Egy ombudsmant említ, miközben most négy van.

Bár Orbán azt mondta, nem lesz plusz szavazat a szülőknek a gyerekek után, még ez olvasható a tervezetben:

"A jövő nemzedékek érdekében nem tekinthető az egyenlő választójog sérelmének, ha sarkalatos törvény azokban a családokban, ahol van kiskorú gyermek, az anyának – illetőleg helyette törvényben meghatározott esetben más személynek – további egy szavazati jogot biztosít.

Minden anya, akinek van kiskorú gyermeke, kétszer szavazhatna. És ez nem sérti az egyenlő választójogot 🙂

És még meg is magyarázzák, hogy enélkül nem tudnák hatékonyan képviselni a családosokat … hát beszarok, ezek csak szavazatokban tudnak gondolkodni?

"Való igaz, hogy a gyermekek után járó szavazati jog kérdése a jelenlegi demokratikus korlátokat feszegető javaslat. De a demográfiai helyzet alakulása kapcsán erre a kérdésre valamilyen megoldást kell találni, mert egyébként eljutunk oda, hogy az aktívak támogatása jelentéktelen lesz egy kormány fennmaradása vagy egy választási győzelem szempontjából. Ez pedig a demokráciában olyan nem kívánatos folyamatokhoz vezethet, amit elkerülni mindannyiunk érdeke. Lehet, hogy ezt itt és most nem lehet bevezetni, de azon gondolkodni kell, hogy egy jelentős társadalmi réteg érdekeinek képviselete az Országgyűlésben nem jelenik meg." – Gulyás Gergely
 
(Apróbb módosítás a Hírcsárdától: Az élő nagyszülők után is járjon plusz szavazat, ezzel motiválnák ugyanis az unokákat az idősek életben tartására, még akkor is, ha a fokozódó nyugdíjkrízis miatt ez nem is állna érdekükben.)

Érvényes népszavazás sem lesz ezentúl nagyon sok, mivel az új változat szerint csak akkor lesz érvényes, ha a választók több mint a fele elmegy szavazni. Jelenleg  akkor érvényes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a feltett kérdésre azonos választ ad.

Ja, és úgy látom, hogy csak belekerült a magzati élet védelme is, biztos összeegyeztethető lesz majd azzal, hogy az abortusz legális (még) …
"Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg."

A KDNP ezenkívül még megkapta, hogy nem lesz melegházasság: "Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját."

Schmitt Pali is megnyugodhat, bekerült amit kért: "Magyarország védi a magyar nyelvet". Reméljük személyesen ő maga, és kicsi, de annál csodálatosabb csapata!
 
Ami viszont mindenképpen jó dolog, bár nem értem hogy ehhez miért kell egy új alkotmány, mikor olyan alap lenne …: 
"A központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, illetve a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható."

Magyarul: nem ismert tulajdonosi szerkezetű cég (jellemzően offshore) nem kaphat állami pénzt. Ez alapján mondjuk az Omnivest oltóanyaggyártó cég nem kaphatott volna több milliárd állami forintot.

És reméljük Bodoky kolléga ügyvédi költségei is csökkenni fognak, hiszen bekerül az Alkotmányba, hogy MINDEN közpénzzel foglalkozó szerv gazdálkodása nyilvános.
"Minden közpénzekkel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok."

 

Megosztás