Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A kreatív lopás új bajnoka: a koszovói fürdőszobaszalon

Ez az utóbbi (vagy minden) idők egyik legviccesebb története … Ehhez azért már tényleg kellett a kreativitás. Csak azt nem értem, hogy ha lopok, akkor megvizsgálok minden eshetőséget, ami az esetleges lebukásomhoz vezethet. Úgy gondolták az illetők, hogy sose fog kiderülni?

A HM-polip elég kiterjedt volt: a HM védelemgazdálkodási főosztálya, a HM protokoll- és nemzetközi rendezvényszervező igazgatósága, a HM Térképészeti Kht., a HM EI Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt., és a HM Rekreációs Kht.

A módszer mondhatni faék egyszerűségű volt: a minisztérium saját tulajdonát képező cégektől megbízást kapó vállalkozóknak a valós árnál körülbelül öt százalékkal magasabb összegről kellett kiállítaniuk a számlát. Amikor pedig a HM-től az állami pénz megérkezett a bankszámlájukra, a különbözetet készpénzben visszaadták a HM-es vezetőknek vagy az embereiknek, akik aztán megosztoztak rajta. Mivel a HM éves költségvetése 300 milliárd forint felett volt minden évben, így volt miből csemegézni.

Személyek, sztorik, összegek az Origo cikkében. Oláh János dandártábornok vallomásában az is szerepel, hogy a  HM EI Zrt. milliárdos beszerzéseiből három százalékot közvetlenül az MSZP-nek kellett visszaosztani a 2006 utáni években …

Ide kapcsolódik Hende Csaba bejelentése, ami még így sokadik olvasás után is abszurd a köbön, miszerint a HM Ei Zrt. fürdőszobaszalont nyitott Koszóvóban. 94 millió forintba került ez a Honvédelmi Minisztériumnak (=a költségvetésnek), és "aki ezt bonyolította Budapestről, az három éven át vett fel havi hétszázötvenezer forint díjazást – a semmiért."
Hende Csaba az üzletet tavaly nyáron bezáratta.

Sok minden láttunk-olvastunk-hallottunk, kutyafitnesz, nokiásdoboz, de ezek közül is kiemelkedik a pofátlan lopásnak ez az egészen abszurd módja.

Fürdőszobaszalon (!) Koszóvóban (!!!) HM pénzen …

Miért pont fürdőszobaszalon? Miért Koszóvóban? Hogyan? Ki? Miért?

Ugye nem is kérdéses, hogy aki ezt engedélyezte vagy akár csak tudott róla, azt meg kell nevezni és bíróság elé kell állítani.

Az oktatási minisztérium sem nyit fegyverboltot Szudánban … tényleg hihetetlen az egész.

Egy normális cégnél, minél nagyobb összegről van szó, annál magasabb rangú személy aláírása kell a papírra. Nem gondolom, hogy a leghierarchikusabb minisztériumban titokban csak úgy le lehet fejni 90 millát a HM számlájáról … fürdőszobaszalonra.

És jó lenne ha  kétharmados fülkeforradalom egy picit megváltoztatná a törvényt: aki állami pénzt sikkaszt, lop, hűtlenül kezel, annak automatikusan 2x szorzóval számolják a kiszabandó büntetést.

Hiszen nem ugyanaz elsikkasztani, ellopni 90 milliót egy magáncég profitjából, mint az állami vagyonból.

És igenis azt is vonják felelősségre, aki kialakította azokat a szabályokat, hogy ilyen és hozzá hasonló lopások megtörténhettek. Mert lehet, hogy a részeges Szekeres nem tudott semmit a koszovói szalonról, de kinek a feladata megszervezni úgy a működést, ami biztosítja az ellenőrzést és megakadályozza, hogy egyáltalán ilyen megtörténhessen? Ha meg tudott róla Szekeres, akkor meg nincs miről beszélni …

Megosztás