Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Egy ősi folklórelem napjainkban

Csongrád (!!) megye székhelye, Szeged. Egész pontosan az ottani Cserepes sor.

Police.hu:

"A sokat látott járőrök is meglepődtek azon a látványon, ami a Cserepes soron fogadta őket pénteken délelőtt. Az ott lakók ugyanis disznót vágtak, közúton…

 

A Szegedi Rendőrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó járőrei szokásos útvonalukon haladtak, amikor pénteken délelőtt befordultak a Cserepes sorra. Tovább menni azonban nem tudtak, ugyanis az aszfaltozott közúton két sertés feküdt, miközben öten darabolták azokat. Az is látszott, hogy a munka már egy ideje folyik, ugyanis az út véres volt, illetve több felé disznódarabok voltak.

A rendőrök megálltak, igazoltatták a jelenlévőket, akik elmondták, hogy náluk hagyomány, hogy a közúton vágják a disznót, így meg sem fordult a fejükben, hogy esetleg az udvarban végezzék ezt a tevékenységet. Az is kiderült, hogy a két disznót egy lóért cserébe szerezték be, és saját céljukra akarták azokat feldolgozni.

Az érintettek ellen az egyenruhások szabálysértési feljelentést tettek és felszólították őket, hogy a disznóvágást az udvarban fejezzék be."

Nem csodálom, hogy meglepődtek a rendőrök, nekem konkrétan a belem kifordult a képek láttán.
Jó évágyat és kevés fertőzést kívánok!

Megosztás