Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Petikéék véletlenül sok fizetést kaptak

2010. szeptember 13-án írtam:

"Amint lesz egy kis időm, kikérem a Szíjjártó bérezésére vonatkozó adatokat is, mert nagyon érdekel, mennyi pénzért hajlandó folyton segget csinálni a szájából."

Nos, jól megfizeti Viktor az ő szóvivőjét, aki bármit hajlandó fapofával elmondani a Zembereknek, és még hónapokkal később is szívbemarkolóan tud gyurcsányozni.

Péter nem csak miniszterelnöki megbízott, hanem a Fidesz frakcióvezető-helyettese, és a költségvetési bizottság alelnöke is, így havi parlamenti tiszteletdíja bruttó 742.080,-Ft, illetve 486.990,-Ft választókerületi pótlékot is kap, mint országgyűlési képviselő. Az pedig az iskolai gyöngybetűkkel írt  vagyonnyilatkozatában szerepel, hogy a hangszórózásért havonta 997.200 ,- forint üti a markát. Megéri? Simán!

De hoppá, adjuk csak össze…. Ejj, hisz ez 2.226.270! Ha-von-ta! Hogy is volt azzal a bérplafonnal a közszférában?

Négy új, különleges pozició van a Fidesz-kormányban, és érdekes módon ebből hárman túllépik A határt. Amit ők maguk állítottak fel, a jóerkölcsre hivatkozva. Hahaha.

Dr. Balsai István képviselőként kap br. 788.460,-Ft br. tiszteletdíjat + 278.280,-Ft választókerületi pótlékot, ehhez jön a 2006-os eseményeket vizsgáló megbízottként járó államtitkári illetmény, 997.200  ,-Ft (bár a vagyonnyilatkozatában nem szerepel). Összesen 2.053.940 forint.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos havi jövedelme a br. 476.143,- Ft tiszteletdíjból, a 626.130,-Ft választókerületi pótlékból, a 115.950,-Ft lakhatási támogatásból és a 997.200,- Ft kormánybiztosi bérből tevődik össze. Összesen 2.215.423 forint.

Selmeczi Gabriella nyudíjvédelmi nagyasszony kicsit kevésbé sikeres a többieknél, csak br. 394.230,-Ft tiszteletdíjat, 236.538,- Ft választókerületi pótlékot, és a 115.950,- Ft lakhatásit kapja, ehhez jön a 997.200 különpénz. Ezt ugyan ő is elfelejtette beírni a bevallásába, azt viszont nem röstellte (vagy ennyire hülye), hogy 2 milliós illetéktartozása van. Egek, és ő védte a nyugdíjakat! Köztartozóként……gyönyörű. Összes havi jövedelme 1.743.918,- forint, tehát ő a kivétel.

A törvényi háttér, ami ezt lehető teszi, röviden összefoglalva ennyi: Az állami vezetőkről szóló tavalyi törvényben hozták létre ezeket a munkaköröket, államtitkári illetménnyel. Cseles, mert ha simán államtitkárnak nevezték volna ki őket, akkor a képviselők javadalmazásáról szóló törvény értelmében csak a képviselői alapdíjat kaphatnák a parlamentből, semmi pluszot. Lex Csatlósok, nice!

Semmi pánik egyébként, a központban is észlelték a hibát:

"A parlament elmulasztotta szabályozni, hogyan viszonyul egymáshoz az országgyűlési képviselők és a miniszterelnöki biztosok javadalmazása – tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.

A mulasztás a vagyonnyilatkozatok soros leadásakor derült ki. A hibát orvoslandó Szijjártó Péter és Ágh Péter országgyűlési képviselők törvénymódosító javaslatot készítettek, amely szerint a miniszterelnöki biztosra is az állami vezetőkre vonatkozó általános szabályok lesznek érvényesek abban az esetben, ha a miniszterelnöki biztos egyben országgyűlési képviselő is – közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője."

 

  Valahogy így képzelem ezt én:

– Peti, Peti, baj van!

– No, micsoda? A Gyurcsány?

–  Dehogy….

– Akkor?

– Peti, te havi 2 millánál többet kapsz!

– Tudom én nagyon jól……és akkor?

– De Peti, a jóerkölcsös bérplafon, emlékszel?

– Hogyne. A Gyurcsány-korszakban a szocialisták….

– Várjál, Peti! Most te is beírtad a vagyonnyilatkozatodba! Meg az eddig nulla nagyvadat felmutató Budai is! Egyedül a Pistának volt annyi esze, hogy meg se említse a különfizetését.

– És a Gabika?

– Ő nem lépi át a határt, meg hát bele sem írta…..Azt mondjuk igen, hogy 2 milkóval lóg az Apehnek, de majd kimagyarázzuk, ha észreveszi valaki.

– Szerinted megnézi bárki is…?

– Viccelsz?! Állandó veszélyben van a NER, támadnak minket éjjel-nappal, okkal-ok nélkül. Ez egy órisái ziccer, tennünk kell valamit!

– Ehh, picsába… Akkor majd kiadunk egy közleményt, hogy csak most vettük észre, addig ti meg dobjatok össze a módosítót, amit benyújtok magunkra, bár nem szívesen… Ja, és hívd föl a Pistáékat, de kíméletes legyél…"

Megosztás