Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Trollok és bérbloggerek

Majdnem elsiklott a figyelmünk a múlt hét legfaszább írása felett, de szerencsére egyik olvasónk jelezte nekünk, hogy a Magyar Hírlapban már megint a blogokkal foglalkoznak.
Szombaton jelent meg Huth Gergely publicisztikája, és mivel mi is meg vagyunk említve, kénytelen leszek reagálni.

Huth Gergely (a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese) nagyon fel van háborodva, mert az Index-címlapon rákattintott az "Örülönk, Vincent?" blog egyik bejegyzésére, és "itt a leleplezésre éhes netezőt egy látszólag oknyomozó igénnyel megírt riport vezeti rá arra a megállapításra, hogy a kormány néhány forrófejű tisztviselője teljesen fölöslegesen építtetett több milliárd forintból hat gátat Kolontár, Devecser és a vörösiszap-katasztrófát okozó ajkai timföldgyár zagytározói közé."

És innentől kezd Huth úr eldurvulni.
 

"De ki is az a szerző, aki egy naponta másfél-kétmillió ember által olvasott internetes újságban kiajánlva ilyen szenvtelen bátorsággal kelt kétséget egy szörnyű katasztrófa áldozataiban, és próbálja az amúgy példás határozottsággal kármentésbe fogó kormány ellen hangolni az olvasókat?

Nos, egy nagy senki. Egy tripla senki, aki a blogján Pásztörperc álnéven írja napról napra a közéleti témájú bejegyzéseit. Hiába keresgél az ember a világhálón, Pásztörpercről – a saját bemutatkozójában – mindössze annyit tudhat meg, hogy ő „az EU-elnökség hivatalos trollja”.

 

 

2 bekezdés, 2 gyomros:
1. A legminimálisabb Google keresés kiadja, hogy a félelmetesen titokzatos "Pásztörperc" nem más mint Fügedi Ubul, geokémikus, olvasószerkesztő, Magyar Állami Földtani Intézet munkatársa, aki a saját méréseit írta meg a blogon.
2. Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályvezetője a magyar EU-s oldal indulásakor azt írta magáról, hogy ő a az EU-elnökség hivatalos bloggere, amin mindenki röhögött egy nagyot, még Pásztörperc is, és poénből az Örülünk, Vincent? blog aláírták, hogy az "EU-elnökség hivatalos trollja". Nem értjük a poént, és nem is szeretjük, ugye?

Huth folytatja tovább:

"Tudják, mi az a troll? Tolkien regényeiben a trollok fányi méretű, óriási erejű, de gyenge agyú gonosz lények. Az internetes szlengben pedig az számít trollnak, aki lerombolja a virtuális közösségeket, provokatív, heccelődő beszólásaival.

Nesze neked vaskos médiaetika-tankönyv, szakmai becsület, és minden elv, amire a nyilvánosság a demokratikus világban egy-két évszázadon át épült! Minek ide médiaiskola, a hírek szentsége, a valós tényállítás kötelezettsége, több mint negyven, a sajtót korlátozó magyar törvényi rendelkezés, ha lazán jöhet egy Pásztörperc nevű troll, aki egy sok százmilliós reklámforgalmat bonyolító, megkerülhetetlen hírportálon tényfeltáró cikknek álcázott fantasynovellájában milliókat etethet meg azzal, hogy a kormány egy emberéleteket kioltó katasztrófa idején gazemberként viselkedett.

Miközben, mondjuk, itt van, nyájas olvasó, az ön kezében egy hús-vér újságíró cikke, akinek a nevét láthatja. Akinek, ha önt megsértené, vagy önről bárminemű valótlanságot állítana, a címét és összes adatát megszerezhetné a kiadótól. Ezután az étlapról hangulata és célja szerint kiválasztva a 41 különféle rendelkezés egyikét, mondjuk kártérítési vagy helyreigazítási pert indíthatna a polgári bíróságon, vagy kérhetne egy-két éves börtönt a büntetőbíróságon."

Megkerülhetetlen hírportálon tényfeltáró cikknek álcázott fantasynovella … ha bezárnának 20 Huth-tal egy szűk helyiségbe, és kényszerítenének, akkor sem tudnék ilyen parádés mondatokat írni.

Huth Gergő, bmeg, indíts blogot, és írd le, hogy nincs még egy ilyen fasza kormány az egész Zuniverzumban, mint a Fidesz. Akár mindennap írhatsz erről, sőt a blogodon tételesen cáfolhatod is más blogok írásait, és mit ad isten, akár még vitatkozhatsz is a szerzőkkel. Vagy újságíró ilyet nem szeret csinálni?

Vagy bepötyögöd az írásaidat a Magyar Hírlap szerkesztőségében, és szorítasz, hogy Széles még egy hónapig finanszírozza hobbiját, és megkapd a béredet.
 
Azonkívül, kérhetsz helyreigazítást a blogoktól is, mégpedig a szolgáltatótól, az Index Zrt-től. Amennyiben úgy találják, hogy jogos a kérésed, kérik a szerzőtől, hogy módosítsa a posztot, vagy legrosszabb eseteben leveszik a posztot. Mindkét eset megtörtént már velünk is, sírás nélkül megtettük amit kértek.

Ja, ebben a konkrét esetben arra gondolsz Huth Gergely, hogy a magyar államnak kellene helyreigazítást kérni az "Örülünk, Vincent?" blogtól?

Szerencsére Huth Gergely, a hazai média legkorrektebb, már-már BBC-szinten legkiegyensúlyozottabb újságjának főszerkesztő-helyettese elmagyarázza nekünk, bloggereknek, hogyan is kell megírni egy posztot. Taníts minket, Gergő!

"Ezért, ha e cikk szerzője szeretné elkerülni a milliós kártérítést meg a börtönt, és mondjuk az ajkai vörösiszap-katasztrófa körüli gyanús ügyekkel szeretne foglalkozni, akkor először is órákat tölt el különféle találkozókon, bennfentes informátorok beszámolóit hallgatva. Miután maga már totálisan meggyőződött bizonyos disznóságok tényéről, még mindig nem nyúl a billentyűzethez, hanem elkezd kutatni, válaszokat követelni, bizonyítékokat, drága cégadatokat gyűjtögetni, hogy ne csupán az igazat írja, de a bíróságon is fel legyen vértezve a milliárdos érdekkörök kitömött zsebű ügyvédeivel szemben. És ha heteken át csak cinikus válaszokat kap a hatóságoktól, akkor is csak átkozódik legfeljebb, de nem ír semmit, amíg nincsenek meg a bizonyítékok. Nemcsak öncélból, hanem az ön érdekében is, nyájas olvasó, mert úgy tanulta az iskolában, hogy az ön félrevezetése a legnagyobb bűn, amit ebben a szakmában el lehet követni."

 
Huth Gergely még mindig nem képes felfogni, hogy a blogger NEM újságíró. Nem ebből él, nem ezért kapja a bérét. A saját munkája mellett, a család és a szabadidő rovására foglalkozik a blogjával kisebb-nagyobb sikerrel … vagy Huth Gergely szerint, ha egy blogger az egyiptomi forradalomról írna, akkor előbb utazzon el Kairóba?
Ha hülyeséget ír, akkor úgyis szénné oltják a kommentekben, amit – megjegyzem – az Örülünk, Vincent? blogon maga Huth Gergely is megtehetett volna, hiszen egy blogbejegyzéshez hozzá lehet szólni, lehet vitatkozni …

A nyomtatott Magyar Hírlapnál is van ilyen lehetőség, Huth Gergő?

És a legszebb rész:

"És miközben mi munka helyett a trükkök százainak szemantikai értelmezéséről vitatkozunk, a neten trollok százai rágalmaznak és terjesztik a rémhíreket, bármiféle következmény nélkül. Sőt, bevett szokás, hogy amit bizonyíték vagy vastagbőr hiányában egy netes újságíró névvel nem szeretne megírni, azt lenyomja blogban.

A magyar hálón már a bérbloggerek is megjelentek, akik konkrét tarifáért, álnéven vállalják a megbízó érdekét szolgáló cikkek közzétételét. (Nézzék csak meg az Indexen szintén előszeretettel ajánlgatott Vastagbor.blog.hu médiaajánlatát! Egy Pásztörperc-féle bejegyzés ötvenezer plusz áfa.) Pedig a blogok eredetileg a civil világ kifutói voltak, ahol a szerzők játékos álneveken írtak a mindennapjaikról, munkájukról, szerelmeikről, csalódásaikról."

Nos, nekünk nincs médiaajánlatunk. A Bediának van, ami 50-60 blogot tömörít, és csomagban próbálja értékesíteni a reklámfelületeket, nem nagy sikerrel 🙂  És van reklámkampányokhoz pr (x) szövegírás is, ami viszont nem nagyon szokott előfordulni egy politikai-közéleti témájú blogon, viszont annál gyakrabban egy tematikus blogon (pl. Apple blogon egy új Apple termékről megjelenik egy szponzorált bejegyzés).

Így elég meredek ezt összekapcsolni azzal, hogy az Örülünk, Vincent? blog vagy mi bérbloggerek lennénk, a seggemet verném a földhöz, ha minden posztért 50 ezer + áfát kapnék 🙂  Vagy akár 500 forintot 🙂
(Havi 40 posztnál az 2 millió lenne 🙂
A Kempinskiben lenne a blogtalálkozó :))

Huth Gergely úgy képzelheti el, hogy hétfőnként körbejárjuk (a bérbloggerek) a pártszékházakat, felvesszük a lóvét az előző hétről és megkapjuk, hogy az aktuális héten miről kell írnunk.

Aki a Fideszről rosszat ír, az csak bérblogger lehet, más magyarázat nincs. Ilyen kétegybites gondolkodást, ilyenre még Szijjártó Peti is csak ritkán képes … és ez az ember főszerkesztő-helyettes 🙂
 
Huth Gergely, a Széles-birodalom bérújságírója a végén még kesereg egy sort, hogy az újságírókat szabályozza a médiatörvény, de a bloggereket meg nem:

"Nehogy azt gondolják, hogy az új médiaalkotmány és a médiatörvény mindezen bármit is változtat. A pongyola törvényszöveg nagyképű szerzői pontosan az efféle magatartást felejtették el világos módon megtiltani, miközben közvetlen beleszólást engedtek a kormánynak egy olyan szférába, amihez a mindenkori hatalomnak semmi köze.

A hír szent, a vélemény szabad.

Huth Gergely, nézd csak, itt a véleményem: te segghülye vagy.

Huth Gergely: Trollok támadása

Örülünk, Vincent?: Hűtlen kezelés
Örülünk, Vincent?: A Huth-ok bosszúja
 
ui:
Egy komment a publicisztika alól:
"Kötelezni kellene a blogok üzemeltetőit, hogy jókora betűkkel, lehetőleg piros téntával jelezzék a lapon, hogy nem ellenőrzött információkat tesznek közzé."

Megosztás