Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Wintermantel nem hálátlan

Derce Tamás 1990-2010 között, 20 évig volt Újpest polgármetere. Eredetileg az SZDSZ színeiben, majd miután Tarlós Istvánnal kiléptek a pártból, függetlenként töltötte be a posztot.

Derce viszonya a nagyobb parlamenti pártokhoz többször is változott az évek és az őszi kampány során. Az elején még az MSZP-s jelölt, Trippon Norbert rendezvényein lépett föl, majd augusztusban összerúgta a port a szocialistákkal, és megvonta Trippon alpolgármesteri jogköreit. Ezután a Fidesz oldalára állt, az addig őt indító Újpestért Egyesület választási együttműködést kötött a Fidesszel, és annak jelöltjét, Wintermantel Zsoltot támogatták. A választást szorosan ugyan, de a Fidesz nyerte 47,08 % : 44,12% arányban Trippon ellen.

Sikeres együttműködés (megalkuvás) után következhet a hála (jutalom)., amit az újdonsült polgármester már a IV.kerület újévi köszöntőjén megemlített:

"Wintermantel Zsolt úgy folytatta, a közösségi érzés erősödéséhez az is hozzátartozik, hogy méltó módon ismerjék el azoknak a teljesítményét, akik különlegesen hosszú időn át, meghatározó módon alakították Újpest életét.

"Ezért itt szeretném, Újpest kiválóságai előtt, ünnepélyesen bejelenteni, hogy még az év első hónapjában javasolni fogom a képviselőtestületnek a Semsey Aladár Újpesti Életműdíj megalapítását, amelyet Újpest önkormányzata azoknak ítél oda, akik hosszú éveken, évtizedeken át szolgálják kiemelkedő módon városunk fejlődését. Szintén javasolni fogom, hogy a Semsey Aladár Újpesti Életműdíjat első alkalommal dr. Derce Tamás polgármester úrnak adományozza az Önkormányzat, aki 20 éven keresztül vezette sikeresen és példamutatóan városunkat" – jelentette be a polgármester."
 

Az ördög persze most is a részletekben rejlik.

Az Index szerint holnap döntenek Wintermantel előterjesztéséről, amely az említett életműdíj megalapítását javasolja, ÉS szinte csak Derce nevét nem írták bele konkrétan, ugyanis a jelölt csak az Újpesten legalább tíz éven át polgármesteri tisztséget betöltő, élő személy lehet. Az előterjesztés szövege szerint „az Önkormányzat a díjazott részére az élete végéig havi járadékot fizet. A járadék összege a polgármester tárgyhavi illetményének a 65 százaléka”, amit rögtön, az odaítélést követő hónap első napjától folyósít az önkormányzat.

Gratulálok az uraknak, pro és kontra egyaránt!

Mivel a fidesz.hu-n 70 db találat van Dercére, a szokásos "akadályozza-közpénz-botrány" vonalon, képtelenség eldönteni, hogy ő vagy Wintermantel a khm…..rugalmasabb gerincű.


(fotó innen)  

 

Megosztás