Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A magyar EU-s romaprogramtól Tiszalúcig

Európai Parlament, foglalkoztatási bizottsága, a magyar uniós elnökség programjának bemutatása:

"A romák integrációjához az emberbaráti megfontolások mellett jelentős gazdasági érdek is fűződik, hiszen bevonásuk a munkaerőpiacra nagyban hozzájárulhat a versenyképesség növekedéséhez és a szociális ellátórendszer tehermentesítéséhez. A legfontosabbnak azt a szemléletváltozást tartom, amely a romaproblémától odáig vezet, hogy a romákat partnernek tekintjük a közös ügyeink megoldásában". – Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára

Bla-bla-bla …. bla-bla.

Magyar EU-s romaprogram? Miért, itthon már sikeresen dübörög az integráció? Épül-szépül Kelet-Magyarország? "Tiszta udvar, rendes ház"?  Özönlenek az APEH-hoz a roma munkavállalók adóbevallásai? Évek óta nem láttak egy uzsorást sem Borsodban? Több helyi rendőrőrsöt be kellett zárni, mert annyira nem volt munkájuk a rendőröknek a pompás közbiztonság miatt? A roma diákok remek helyezéseket érnek el a Diákolimpián? A roma sportolóink nagy számban vesznek részt a londoni olimpián?

A valóság Kelet-Magyarországról, Tiszalúcról.

Etelka, 35 éves, 6 gyermeke és 1 unokája van. Segélyből és a gyerekek után járó támogatásból élnek, nagycsaládosként gyermekenként tizenhétezer forintot kapnak. Februárban azonban 34 ezer forinttal kevesebbet fognak kapni, mivel a több gyerek nem járt iskolába, és a jegyző felfüggesztette az iskoláztatási támogatást felfüggesztéséről. A 15 éves fiú a második osztályt járná, ha bemenne az iskolába. A 18 éves lány a második gyermekét várja és magántanuló szeretne lenni. Még az óvódás gyereknek is összegyűlt az 50 óra hiányzás.

Az iskolába 582 tanuló jár, a 2009–2010-es tanévben 2948 napot tett ki az igazolatlan mulasztások száma. A legtöbbet távol maradó gyerekek szüleit kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentette az iskola korábbi igazgatója, három szülő felfüggesztett szabadságvesztést kapott, ősszel azonban több eljárást megszüntettek az ügyészség javaslatára, ugyanis augusztustól ugyanis a családi pótlékot felváltó iskoláztatási támogatás felfüggesztése jelenti a szankciót. A tiszalúci jegyző eddig nyolc gyermek esetében függesztette fel az iskoláztatási támogatás folyósítását, további 59 esetben pedig folyamatban van az eljárás, jogerős határozat a következő hetekben várható.

Hankó János, a szociális iroda vezetője: "Az igazolatlan távolmaradások döntő többsége azonban a speciális nevelési igényű tanulócsoportokhoz köthetők, ezekben huszonheten tanulnak. (…) A legtöbb ilyen esetben a szülő érdektelensége áll a háttérben. Ha nem érkezik meg a pénz a számlára, az talán felrázza majd őket. Bár, olyan szülővel is találkoztunk, aki kifejezetten azért nem engedte a gyereket az iskolába, hogy az önkormányzat letiltsa a pénzt, jellemző módon, amikor megvolt az ehhez szükséges óraszám, a gyerek újra járni kezdett. A miértre azt mondta a szülő, így legalább ez a pénzt nem az uzsorás veszi fel. Mert ami neki érkezik, arra az uzsorás teszi rá a kezét."

Ezután ezt olvashatjuk a NOL-on (!): "A gyermekek utáni támogatásra sokan csupán mint megszerezhető jövedelemre tekintenek, ezt jelezheti, hogy míg a kilencvenes években hat-hét gyermek született a szegény sorsú családokban, ma kilenc-tizenegy gyermekes családokat is gondoznak."

Életkép a tiszalúci Dankó utcából, ajánljuk Balog Zoltánnak:
"A Dankó utcában Szabinával, a tizennyolc éves lányanyával beszélgetünk, egyéves kisfia, Rikárdó nyugodtan támaszkodik a hasán, melyben kistestvére növekszik.
– Szabina, be fogja fejezni a nyolcadikat?
– Szeretném. Az jó, ha megvan a nyolc általános.
– És milyen tervei vannak az iskola után? Szeretne dolgozni? Lesz szakmája?
– Mit számít, hogy mit szeretnék? Itt van a gyerek, jön a következő. Most már őket kell nevelnem." 

Szóval mielőtt a Fidesz hipp-hopp megoldja az európai roma integrációt, talán először a saját portánk táján kellene körülnézni. Mert nálunk még csak azért nem tört ki éhséglázadás keleten, mert a magyar állam kissé bőkezűen adta a lóvét, és cserébe az égadta világon semmit sem várt el.

15 évesen második osztály, Balog úr? Őt hogy fogja bevonni a munkaerőpiacra? Piros csavart a piros dobozba, kék csavart a kék dobozba, szalag mellett, három műszakban? Ez menni fog neki? Nem hinném … de ha képes is lenne rá, miért menjen el dolgozni? 60-70 ezerért? Az összejön 3-4 gyerekkel is.

Azonkívül: 500 ezer regisztrált munkanélküli van. Meg még ki tudja hány nem regisztrált. Ha lenne is munkahely, akkor melyik munkáltató venné fel a 2 osztályt végzett srácot? De ha nem veszi fel, akkor egyből rasszista, ugye?

Hivatalosan, a népszámlálási adatok szerint 190 046 roma él Magyarországon. Ezen a számon mindenki mosolyog, de inkább sírni kellene, hogy a magyar államnak fogalma sincs, hány embert kellene "integrálni", ezek hol laknak, milyen iskolai végzettségük van, milyen körülmények között laknak. Hogy lehetett elverni 100 milliárdot forintot "roma integráció" címén, ha azt sem tudjuk, hogy 200 ezer vagy 1 millió emberrel kell számolni?

Azt pedig már tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy miközben évről  évre fogy Magyarország lakosaink száma (legfrissebb KSH adatok), roppant népszerű a romák körében a sok gyerekes család. Ez  a sok gyerek viszont gyorsan fel fog nőni, és ők még több gyereket fognak szülni …

Biztos vagyok benne, hogy Balog Zoltán ezzel mind tisztában van. Már tavaly augusztusban ezt nyilatkozta
"Tíz  év múlva Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden második ember cigány lesz. Ez azt jelenti, hogy minden második ember inaktív lesz, és semmivel nem tud hozzájárulni a közteherviseléshez. Mint fogalmazott, egy tízmilliós ország nem engedheti meg magának, hogy "700 ezer, uszkve egymillió embert a hátán cipeljen" anélkül, hogy azok bármit be tudnának vagy be akarnának tenni a közösbe."

A probléma komplex, a megoldása igazi kihívás. Egy kétharmados kormány azonban bármit meg tud változtatni, és mit ad isten, pont ilyen kormányunk van. Persze könnyebb az alkotmánybíróság jogkörét nyesegetni, meg a magánnyugdíjpénzünket elvenni, mint nekiállni keményen a munkának.

Orbánnak még egy dobása van, a beígért februári nagy reformok. Ha akkor is maszatolás lesz, meg a "visszaadjuk a pálinkafőzés szabadságát" szintű bullshitek, akkor sajnos feketén-fehéren ki fog derülni, hogy a Fidesz is ugyanolyan gyáva, szar kormány, mint az elődei.

Megosztás