Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Jogszabályok vs. valóság

Mikor a bürokrácia tágranyílt szemekkel tekint a mindennapokra, az pedig csúfosan kikacagja, akkor…….iszonyú nagy baj van.

A budapesti West Balkánban tegnap történt tragédia kapcsán az illetékes terézvárosi önkormányzat által kiadott közlemény szépen összefoglalja, mennyire nincs még köszönőviszonyban sem egymással a hivatalos és a valóságos út:

"A szombat éjjel történt tragikus diszkóbaleset miatt az önkormányzat, valamint a polgármesteri hivatal vezetése a helyi rendőrkapitányság illetékeseinek bevonásával 2011. január 16-án délelőtt tanácskozást tartott. Ezt követően Hassay Zsófia polgármester asszony és dr. Sajtos Csilla jegyző asszony tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit a terézvárosi önkormányzat épületében.

 

Innentől nézzük szépen sorjában:

1, "Volt nyilvántartásba vételi száma a Nyugati téren működő West Balkán szórakozóhelynek, ám ennek értelmében mindössze 300 fő tartózkodhatott volna az 1238 négyzetméter alapterületű épületben és csupán este 10 óráig."

Ezt mégis hogy gondolhatták komolyan? Hogy egy ekkora szórakozóhely csak este 10-ig, és csak 300 fővel fog üzemelni? Mert megígérték, becsszóra?

Tegnap este egyébként a szervező NNL szerint "A rendezvényre 2881 db karszalagot vásároltak meg." Na ennyire vette komolyan ezt a papírt az, aki kapta.

2, "A nyilvántartásba vételi számot ugyanakkor kötelező volt kiadni a polgármesteri hivatalnak, miután az üzemeltető november végén csatolta a szükséges dokumentumokat. A jogszabályok alapján ezt követően kezdődtek meg a szakhatósági vizsgálatok, amelyek jelenleg még folyamatban vannak."

Jogszabályok vs valóság…….

3, "Az üzemeltetőnek – az előzőeken túl – legalább öt nappal korábban be kellett volna jelentenie, hogy ilyen nagyszabású rendezvényt kíván tartani. Ám ilyen bejelentés nem érkezett sem a polgármesteri hivatalhoz, sem a rendőrséghez, így a hivatalos szerveknek nem volt semmilyen tudomása erről a rendezvényről."

Hivatalosan lehet, hogy nem volt tudomásuk róla, de valószínűleg látták az itt-ott kirakott plakátokat, a járőrök pedig a szórakozóhely előtti/környéki gyakori embertömeget mindenképp.

4, "A szórakozóhely üzemeltetője egyébként tavaly tavasz óta több ízben kérte a nyilvántartásba vételt, majd ezeket vissza is vonta, mielőtt még befejeződtek volna a hatósági vizsgálatok."

Hm……talán megért volna egy vizsgálatot, hogy vajon miért is játssza ezt a macska-egér játékot a tisztelt hivatallal, nem? Csöppet sem gondolkodtak el rajta?

5, "A hivatal hatóságai rendszeresen vizsgálták a helyszínt, legutóbb december 11-én éjjel egy órakor. Akkor 180 vendég tartózkodott a helyszínen a megadott határidő után, így a hivatal dolgozói intézkedtek a szórakozóhely kiürítéséről."

Tyű, micsoda fogás! A rendszeres egyébként lehet napi, heti, havi, vagy akár negyedévi is. Most én csak egyszeri alkalommal néztem meg a WestBalkán oldalát, és mégis ennyi eseményt találtam december 11-e óta:

 

 

Természetesen egy polgármesteri hivatal vagy a rendőrség nem köteles a Facebook-ot nézegetni, de azért hahóóó, 2011 van! Ki kell használnia a modern vívmányok adta lehetőségeket a hivatalos szerveknek is, hogy úgymond versenyképesek legyenek, ne csak egy formai, impotens izé.

6, " Az önkormányzat és a hivatal vezetése mindent megtett és a jövőben is megtesz annak érdekében, hogy a kerületben működő szórakozóhelyek törvényesen működjenek. Ugyanakkor a jelenlegi jogszabályok alkalmatlanok arra, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a rendelkezéseket megsértőkkel szemben, miután a nyilvántartásba vétel gyakorlatilag automatizmus szerint működik. Ezért a terézvárosi önkormányzat élni kíván felterjesztési jogával, hogy változtassák meg a jogszabályokat úgy, hogy csak az érdemi hatósági vizsgálatok elvégzése után működhessenek ezek a szórakozóhelyek. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal vezetői ezúton is részvétüket fejezik ki az elhunytak hozzátartozóinak."

 

Szomorú, hogy három fiatal lánynak kellett meghalnia ahhoz, hogy felébredjen a tisztelt hivatal. De talán jobb későn, mint soha.

Törekvésüket támogatjuk, kőkemény, kikerülhetetlen, életszagú szabályokat, és szigorú ellenőrzést a szórakozóhelyeknek!

Megosztás