Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Újabb hangzatos pozíció

Január 1-i hatállyal a Szerencsejáték Zrt. megvásárolta az ő érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino s.a.r.l.-nek a Belvárosi Kaszinó Kft-ben meglévő, kisebbségi üzletrészét. Az állami vállalat tájékoztatása szerint a vételár az üzletrész névértékével megegyezik, vagyis 245 millió forint volt. A Belvárosi Kaszinó Kft. 2009-ben 2,127 milliárd forintos árbevételt ért el, nagyjából 600 millióval kevesebbet, mint az előző években. A csökkenő bevétel elkoptatta a nyereséget is: a korábbi esztendők 50-140 milliós adózott eredményével szemben 2009-ben 176 milliós mínusz jött össze.

Vajon ki lehet ő?

Tizenkét évesen hagyta el Magyarországot, de rendszeresen visszajár, több filmet forgatott itt. Dobó Kata neve feledhetetlenül összekapcsolódott az övével.

Vajon ki lehet ő?

Demján Sándor többségi tulajdonos mellett a 2007-ben nyílt etyeki filmstúdió társtulajdonosa. A Korda Stúdió azonban nem túl sikeres, 2-3 játékfilmet és egy sorozatot tud felmutatni. Az amerikai részesedéssel is bíró, 2010-ben nyílt rákospalotai Raleigh stúdió a nagy konkurens: a Magyarországra érkező amerikai produkciók nagy részét elvitte a Korda elől, és már 2011-re is sok előjegyzése van.

Vajon ki lehet ő?

Az országgyűlési választás mindkét fordulóján ott volt a Vörösmarty téri fideszes eredményváró rendezvényen, a vasárnapi győzelem után pedig VIP-bulit szerveztek az egyik kaszinójában a Fidesz vezetőinek.

Vajon ki lehet ő?

A Robert de Niro érdekeltségébe tartozó Nobu-étteremlánc szeptemberben nyílt budapesti tagjának tulajdonosa. A megnyitóra érkezett amerikai hírességeket elkalauzolta a Parlamentbe is, a miniszterelnökhöz.

Vajon ki lehet ő?

Nem csigázom tovább a kedves olvasókat,  bemutatom…….

…….tatatatam……

a magyar nemzeti filmszakma kormánybiztosát, Andrew G. Vajnát!

Tavaly áprilisban röppentek fel hírek arról, hogy lobbizás indult a Fidesznél filmes körökben annak érdekében, hogy helyezzék az ő felügyelete alá a magyarországi filmipart, és mostanra valóság lett belőle (ehhez talán a a Liszt Ferenc életéről szóló filmötlet is hozzájárult).

"A nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztosként tevékenykedik a jövőben Andrew G. Vajna magyar származású amerikai filmproducer. Feladata a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása lesz. A kormánybiztos munkáját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segíti majd.

A nemzeti filmszakma kormánybiztosa felméri, elemzi, értékeli a mozgóképszakma jogi, gazdasági és intézményi feltételrendszerét, majd ezt követően javaslatot tesz ezek módosítására, beleértve a támogatási rendszer átalakítását és annak intézményi rendszerét. Kidolgozza az állami és közalapítványi tulajdonban lévő filmstúdiók és filmgyártási infrastruktúra hatékony hasznosítását, valamint javaslatot tesz a filmszakma hosszú távú fejlődését biztosító képzési rendszer kialakítására.

Feladatkörébe tartozik, hogy részt vegyen a filmszakmát és az audiovizuális politikát érintő kormányzati döntés-előkészítésben, és az ilyen jellegű kormány-előterjesztéseket véleményezze.

A kormány célja, hogy a nemzeti kulturális örökség részét képező hazai mozgóképkultúrát tisztességes körülmények között megőrizze és fejlessze.

(…)

Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság"

 

 

 

Megosztás