Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

2010: A Nagy Vastagbőr Szavazás

Harmadjára próbáljuk megkeresni (2008 és 2009 után), hogy ki volt az előző év legkeményebb arca, kitől emelkedett meg a legjobban a vérnyomásunk, kinek nem rebbent meg még a szeme sem, mikor belesandított a kamerába és pofátlanul elkezdte nyomni a szövegét …

Az elmúlt héten végigvettük 2010 hónapjait, és a szavazataitok alapján ez a 11-es mezőny alakult ki (Demszky két hónapban is nyert). Sajnálattal közlöm, hogy sokak kedvence, Szijjártó Péter egyik hónapban sem volt a legpofátlanabb, így nem került be a döntőbe.

Mesterházy Attila
A januári szoci kampánystart parádésra sikeredett, de Mesterházy (aki mint miniszterelnök-jelöltet már maga is egy vicc volt) olyan emlékezetes mondatokkal ajándékozta meg ezt az országot, mint "az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége, és hinnie kell saját tisztességében", vagy "húzzuk ki magunkat, legyünk büszkék, valódi, igazi, nemzetmentő munkát végeztünk."


Veres János

Februárban Veres Jani és Dobolyi Alexandra titokzatos makaói és mongol útjaik emelkedtek éteri magasságokba, rég látott mellébeszéléssel lepték meg a közvéleményt, hogy teljesen véletlenül találkozott Veres Jani és az irodavezetője Makaón, Mongóliában pedig "fontos államérdeket szolgáltak", mint kiderült 25 millió dollár kölcsönt adtunk egy gyógyszergyár felújítására.

Hagyó Miklós
Az év első felének nagy formátumú sztárja Hagyó úr volt, aki az év legnagyobb pofára esését (és fogyását) produkálta: Budapest szoci urából és volt főpolgármester-helyettesből egy előzetesben ülő politikus lett. A parlamenti mentelmi jogáról persze nem mondott le, pedig szavai szerint "tiszta lelkiismerettel áll bármely, a tevékenységét vizsgáló fórum elé, munkáját mindig a képviselői esküjéhez híven végezte". Aztán májusban, mikor megalakult az új országgyűlés, kattant is a bilincs rajta. Hagyónak köszönhetjük a korrupció új mértékegységét (Nokiás-doboz) és hogy jász ember még a nagyvárosban sem veti meg a kedvenc csemegéjét, még tárgyalás közben sem: 
"Egy tányér volt előtte, valami negyven deka párizsival, éppen evett. Miközben bemutatlak neki, két kézzel tömte magába, aztán rám nézett, és azt kérdezte: te leszel? Mondtam, hogy úgy tűnik, én. Az­tán azt mondta, hogy kemény legyek, mert itt végre kell hajtani dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát." – nyilatkozta Balogh Zsolt



Szanyi Tibor

A választások és az MSZP bukása sztárt faragott Szanyi Tiborból. A mocskos szájú politikust Angyalföld népe megválasztotta egyéniben képviselőnek, nem akármilyen fordulatok és események után (Szanyi Kapitány!). Szanyit ez a siker egyenesen az MSZP kampányigazgatói székébe repítette, így egészen az önkormányzati választásokig szórakoztatta a Zembereket ("Lájkold az MSZP-t!").

Wieszt János
Az újbudai szoci frakcióvezetőnek köszönhetjük, hogy végre mozgóképen is láthattuk, hogy a becsületes emberek értékalapú közössége hogyan is harcol a korrupció ellen. A lebukás utáni "magyarázkodás" (mondjuk elég nehezen lehetne annak nevezni azt a hebegést) pedig a legjobb stand up comedy percekkel ért fel. "Sokszor bánok pénzzel, magán- és üzletemberként is"


Demszky Gábor

Júniusban Demszky kényszeredetten reagált azokra a holmi "vádakra", hogy az irodája mellett a városházán egy csekély létszámú, 20-30 fős bűnszervezet működött évekig. Demszky természetes nem tudott semmiről, lefolytatott pár vizsgálatot, aminek az eredményét elcsukló hangon olvasta fel sajtótájékozóján: Nem tudtam semmit …
A kedvencünk mégis ez: "Arról, hogy a Városházáról finanszíroztak volna pártokat szintén nincs információm. Ellenkezőleg, amennyire tudom, az SZDSZ-nek éppen az volt a legnagyobb problémája az elmúlt néhány évben, hogy nem volt pénze kampányra, üres volt a kassza." (Strabag madarak meg Mesterházy Ernő …???)
Közben megkezdte búcsúzkodását a főpolgármesteri széktől:
"Jó lelkiismerettel adom át a várost utódomnak, mert ma Budapesten fejlődik szinte egyedül a gazdaság az országban, a város és környéke termeli meg az állami adóbevételek csaknem felét, miközben a világháború befejezése óta nem volt ennyi fejlesztés."
Szeptember hónapban is Demszky kapta a legtöbb szavazatot, az év egyik legpofátlanabb levelében, melyet főpolgármesterként írt Gergényinek még 2006. október 24-én, miszerint Vác felé autózva találkozott egy "félelemkeltő" motoroscsoporttal, akik lehet hogy részt vettek a zavargásokba … rendszámmal, fotókkal, tokkal-vonóval együtt, gyönyörű egy levél volt a liberális főpolgármesterről.

Lendvai Ildikó
A szavazás a július hónapról ebben a pillanatban döntetlenre áll, 230-230 szavazata van Lendvai Ildikónak és Szűcs Erikának. Én az MSZP volt elnök asszonyát és frakcióvezetőjét választottam, mert a nagy parlamenti "coming out"-ja olyan szívbemarkoló volt: "Pártapparátusban dolgoztam, cenzor nem voltam. Egyáltalán nem voltam magányos hős, én hittem annak a rendszernek az elveiben, azért voltam ott, és nem pénzért. Meg sem gazdagodtam belőle, azért mentem oda, mert azt gondoltam, hogy van értelme egy köztulajdonon alapuló társadalomnak.

Hack Péter

Augusztusban Biszku Béla, a volt komcsi belügyminiszter volt a slágertéma. Hack Péter, miután Biszkut feljelentették, mivel a Duna TV-ben ellenforradalomnak nevezte 56-ot, úgy nyilatkozott, hogy "demokráciában a véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy embereknek joguk van olyan véleményt képviselni, ami valótlan, vagy visszatetsző, ellenszenves, taszító, de ettől még nem lesz önmagában büntetendő az ellenszenves, vagy számunkra elfogadhatatlan." Pár hónappal korábban viszont Hack Péter még teljes mellszélességgel támogatta a gyűlöletbeszéd elleni fellépést, mivel "a nyilvánosság előtti beszéd vagy írás már nem csupán gondolat, hanem tett. Olyan tett, amelynek célja van. A gyűlöletbeszéd célja, hogy a hallgatók gondolkodását befolyásolja, bennük indulatokat, megvetést, lenézést hozzon létre a gyűlölt embercsoporttal szemben." Igaz, akkor még csak a holokauszttagadásról volt szó …

Mohácsi Viktória
Viki nagy csatában győzte le Bakonyi "slaggal is le lehet csapatni a vörösiszapot" Zoltánt. Mohácsi Viki, bár sok mindent nem csinált idén, ám októberben megkapta a Human Rights First amerikai emberjogi szervezet 2010-es díját, melynek kapcsán angol nyelvű interjút adott a Foreign Policy-nak. Jól sikerült és abszolút korrekt interjú volt, ilyen mondatokkal, hogy "nálunk egy rasszista sorozatgyilkosság zajlik, ami nem ért véget" és "hallottam, hogy az egyikük azt mondta, hogy "meg kell tanítanunk a romákat dolgozni, mielőtt integráljuk őket." Egy roma politikus mondta ezt! Ez szégyen!"

Matolcsy György
November, magánynyugdíj-sokk, a Matolcsy-Selmeczi-Szijjártó hármas lezavarta a kommunikációt, amely arról szólt, hogyan  khmm … "veszi el az állam" 3 millió ember 2800 milliárd forintját. Matolcsy remek nyilatkozattal szabta meg az irányvonalat:  "miután azonban a pénztártag kiírta magát a közösségből, szakított a közösséggel, és egyéni úton jár, az csak a 10 százalékos befizetésével rendelkezhet, mert csak az a jövő."
Matolcsy amúgy május óta "sokkolja" nyilatkozataival az országot, Európát és az egész világot, szerintem biztos fogadott Kósával, hogy sikerül-e egy nyilatkozattal teljesen bedönteni a forintot. Közel jártak hozzá …

Orbán Viktor
Decemberben a médiatörvény keltette hullámok már megmozgatták a miniszterelnök urat, aki gúnyos félmosollyal közölte, hogy "eszük ágában sincs" módosítani a törvényt, majd megnyugtatott mindenkit, hogy a lehető legjobb kezekben van a gazdaság, az ország (és most már az Unió is), mivel "mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam". Azonban, ha egész évet nézünk, akkor Orbánnak köszönhetjük a fülkeforradalmat, a NER-t, a NENYI-t, annak kifüggesztését, a nemzet tolla Pali bácsit, egy mezei fideszes képviselőből ÁSZ elnök Domonkos urat, a fideszes Szalai Annamáriát 9 évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnökéve nevezte ki, sorozatban gyártották a személyre szabott törvényeket, törvénymódosításokat, ugyanúgy nyalta tovább a nyugdíjasok seggét, mint minden elődje, megkajáltatta a Zemberekkel, hogy a vállalatokra kivetett különadót nem a Zemberek fogják megfizetni … szóval jó éve volt Orbánnak 🙂

Megosztás