Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Erről hogy maradhattunk le???

…… Ezt kérdezgettem magamtól, mikor fejemet enyhén az asztalba verdesve, a  sírvaröhögés klasszikus állapotában olvastam a  vastagon fogó devecseri kárbejelentő ceruzáról szóló írás utolsó mondatát.

Bár első formájában nem volt 100% NOL-kompatibilis a cikk, ezért villámgyorsan átírták az egészet, de szerencsére az utánközlés megőrizte nekünk változatlanul: "Mága Zoltán hegedűművész a devecseri főutcán arra járóknak több millió forint értékben adott át nagyképernyős tévéket, azonban olyan is kapott, akinek a katasztrófa előtt még mosógépe vagy hűtője sem volt" 

Először viccnek hittem, de nem, teljesen komoly, október 16-án, a vörösiszapkatasztrófa után 12 nappal Mága Zoltán hegedűművész lement, és tévéket osztott Kolontár főutcáján. Ezt két tudósítás is megörökítette:

"Húsz darab tévékészüléket szállíttatott Mága Zoltán hegedűművész a devecseri polgármesteri hivatal elé, amiket a kolontári rászorulók kapnak majd. A húsz készülék közt vannak nagy plazmatévék és kisebb hagyományos televíziók is. Mága Zoltán főleg nagycsaládosokat és idős embereket szeretne kisegíteni akciójával, amit saját zsebből finanszírozott. Kérdésünkre, hogy miért éppen tévéket adományoz, azt válaszolta, hogy ezt kérték az emberek, erre van szükségük, ugyanis a tévéket is elvitte az iszap. A televíziókat a helyi vezetőséggel egyeztetve fogják szétosztani." – Index

"Megkezdődött a visszaköltözés Kolontárra, s a hegedűművész ezen emberek sorsát próbálta megkönnyíteni azzal, hogy plazmatévéket vásárolt több millió forint értékben és adta át a leginkább rászorulóknak. Megígérte, hogy hamarosan ismét ellátogat a térségbe, akkor már egy tartós élelmiszerekkel megpakolt kamionnal.

"Sokan felejteni akarnak és már csak az emlékek miatt sem mennének vissza lakhelyükre, viszont voltak olyanok is, akik ragaszkodnak a településhez, hiszen ott nőttek fel, s a ledózerolt házuk helyére újra visszaköltöznének. Azt mondták, hogy ruhákra és vízre most nincs szükségük, mert kaptak, ezért, hogy ne üres kézzel menjek, plazmatévéket vásároltam nekik. Devecser és Kolontár polgármestere, valamint Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke fogadott, akiket megkértem arra, segítsenek – hiszen ők mégis jobban felmérték – kinek van a legnagyobb szüksége a segítségre. Így például egy 80 éves házaspár sírva köszönte meg az ajándékot, akárcsak a helyi kántorcsalád, akiknek mindenüket elvitte a vörös iszap, valamint az önkormányzatnál dolgozó roma család, akiknek a háza is odalett" – mesélte a hegedűművész, aki kérte, hogy a segítségből ne faji és ne vallási alapon részesüljenek az emberek, hiszen a vörösiszap sem válogatott. Mága Zoltán szerint azonban a módosabb emberek is ugyanúgy veszítették el vagyonukat, mint a többiek, a segítség nekik is jár, így egy idős nénit is megajándékozott egy készülékkel." – Stop

 

Sajnos lemaradtunk a dologról valahogy, de az eseményről készült fotót utólag is, csont nélkül az Év Képének választjuk. Gratulálunk! 

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás