Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Tisztelettel és megbecsüléssel

Lelki szempontból mindenképp jobb nyugdíjasnak lenni Magyarországon, mint dolgozónak. Politikusok és kormányok jönnek-mennek, de a rájuk irányuló kitüntett figyelem állandó. Hiába, az arányok ugye…

Szíjjártó Péter tegnapi sajtótájékoztatóján mutatta be a – rövid időn belül második-  levelet, amit Orbán Viktor írt a célcsoportnak. A papirost az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság postázza legkésőbb ezen a héten, és "teljes előállítási költsége 60 forintot tesz ki darabonként". Viszont 2 millió 850 ezer ember kapja kézhez….

Ez egy óriási létszám. Sok-sok fülkét képes megtölteni 2014-ben. Simán megér 171 milliót.

Benyalás és giccs 10 pont, sőt a DM szabályai is nagyjából betartva. Remek a PR-csapat, grat!

"A kormány csak akkor kormányozhat jól, ha a konzultációra, a párbeszédre épít, kérdez és válaszokat, javaslatokat kap – egészítette ki az elmondottakat Szíjjártó."

Természetesen nem csak a nyugdíjasok, hanem a MANYUP-tagok is kapnak majd levelet, de azzal bizony már nem a Vezér fárad.
Nekünk majd csak Selmeczi Gabika nyugdíjvédelmi megbízott ír "nagy valószínűséggel még az idén, de legkésőbb január első hetében". 

Megosztás