Bezárás

Kopott gumi, sufnituning = 2 rendőrélet

Telegdi Zsolt (33) r. törzsőrmester (posztumusz r. hadnagy) 2010. augusztus 16-án 11.15-kor az M1 autópálya Budapest felé vezető oldalán a 63-es kilométerkőnél életét vesztette az általa vezetett rendőrmotor kritikus műszaki állapota miatt. A baleset napján a járőrt rádión Budapestre küldték, jelentette elöljárójának, hogy motorkerékpárjának állapota és a kopott gumik miatt a parancs ellenére nem tud elmenni Budapestre. Ekkor azt az utasítást kapta, hogy menjenek be Tatabányára, és onnan autóval utazzanak a fővárosba. Járőrtársával az autópályán elindult a megyeszékhelyre, de a hirtelen kitörő viharban megcsúszott és halálos balesetet szenvedett.

Az országos rendőrfőkapitány feljelentést tett az eset után, és fegyelmi vizsgálat is indult tíz ember ellen. Eddig ebből három eljárás fejeződött be jogerősen.

Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: két ember mulasztást követett el a motorkerékpárok mozgásával kapcsolatos ügyeleti napló, illetve ügyeleti adminisztráció területén, egy ember pedig súlyos mulasztást követett el az érintett motorkerékpár műszaki állapotával kapcsolatos szemle kapcsán.

Talán épp ez a megszólított osztályvezető úr, aki egyértelműen tudott a kopott gumiról?

Telegdi Zsolt halála után rohamtempóban elkezdték átvizsgálni az összes rendőrmotrot, és elővettek egy másik ügyet is.

Szegedi Henrik 30 éves rendőrjárőr 2009. augusztus 8-án délután fél kettőkor szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos motorbalesetet a Mátrában a 24-es főút Parádsasvár–Mátraháza közti szakaszán. A vizsgálatot az első körben azzal zárták le, hogy vezetéstechnikai hiba okozta a balesetet, az új vizsgálat azonban mást állapított meg.

"A helyszínen rögzített nyomok arról árulkodtak, hogy egy éles kanyarban Szegedi elvesztette uralmát járműve felett, és az útszéli szalagkorlátnak csapódott. Szegedi az adott úton még biztonságosnak mondható sebességgel (ahogy egy szakértő fogalmazott: a még biztonságos sebesség felső határán) hajtott be a kanyarba. Az erősen bedöntött motor egyszer csak leblokkolt, a rajta ülő rendőr pedig egyenest a korlátnak vágódott. Esélye sem volt elkerülni a tragédiát.

A balesetet az okozta, hogy a kanyarban a motor bukócsöve elérte az aszfaltot. Szabályosan felszerelt bukócső esetén ez nem történhetett volna meg. Akkor a lábtartó előbb éri el az aszfaltot, az felhajlik és erős rezgéssel jelzi a motorosnak, hogy elérte a jármű dönthetőségének felső határát. Ha ennek ellenére továbbdönti a motorját, az egyszerűen kicsúszik alóla. Ellenben ha a bukócső fog előbb talajt, az nem hajlik fel, hanem fennakad rajta a motor, a kerekek felemelkednek az útról, megszűnik a tapadás, a jármű pedig azonnal kirepül a kanyar külső ívén.

Szegedi motorját – és még nyolc másikat – egy budafoki kft. szállította le a BRFK-nak 2007. június 6-án. A cég formailag közbeszerzésen nyerte el a Suzukik szállításának jogát. Egy rendőrségi jelentés szerint a céggel kötött szerződés szerint a szállító felelt „a műszaki tartalomért”. Azonban a budafoki kft. nem rendőrségi célra gyártott motorokat, hanem széria-Suzukikat szállított le, amelyeket később rendőriesítettek, úgynevezett sufnituninggal. A motorok átalakításához ugyanis senki nem kért – értelemszerűen nem is kapott – engedélyt az ilyen engedélyek kiadására jogosult Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH). Erről a napokban tájékoztatta a hatóság az ORFK-t.

Ami már ma biztosan kijelenthető, hogy a 2007-ben beszerzett motorok egyikén teljesített szolgálatot Szegedi Henrik, amikor halálos baleset érte. Motorját ismeretlen helyen és körülmények között alakították át rendőrségi célokra, s eközben a kelleténél nagyobb bukócsövet szereltek fel rá, ami éles kanyarban hamarabb érte el az aszfaltot, mint a lábtartó.

Az ORFK vezetője a fejleményekre tekintettel elvette az ügyet a BRFK-tól, most a Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz ismeretlenek ellen. Az eljárás keretében tisztázni próbálják, hogy ki alakította át a budafoki cégtől vásárolt motorokat az átalakításhoz szükséges hatósági engedély nélkül, s kit terhel a felelősség azért, hogy a sufnituninggal rendőriesített jármű "szolgálatba állhatott"? Rendőrségi források szerint a vizsgálat kiterjed a motorok beszerzésére lebonyolított közbeszerzési eljárás törvényességére és szakszerűségére is." (NOL)

Sufnituning a rendőrségnél? Á, elképzelhetetlen…..persze nem Abszurdisztánban!

A BRFK-Suzuki-motor-2007 kulcsszavak alapján sitty-sutty előkerül a szerződés,

és a beszerzés csodálatos története is.

"Nem létező motorral nyert rendőrségi tendert a Suzuki

A BRFK (2006) októberben írt ki közbeszerzési eljárást maximum tíz darab, kimondottan városi körülmények közé alkalmas motor beszerzésére. A hirdetményre két cég adott be ajánlatot, ezek közül a rendőrség – az ajánlati árakat figyelembe véve – végül a Suzuki Bandit 650 SA típust választotta. Ezekből a motorokból a november 22-i döntés értelmében nyolc darabot vásárol a rendőrség, mintegy kétmillió forintos nettó darabáron. A hírügynökség információi szerint a rendőrség kifejezetten alacsony ülésmagasságú és keskeny motorokat kért, hangsúlyozottan városi használatra. A Suzuki tájékoztatása szerint emellett a megrendelt motorok felszereltsége magában foglalja a keréktárcsák megerősítését, az ütközés elleni védelmet, a megfelelő kapacitású elektromos rendszert és néhány más speciális műszaki megoldást is. A járművek ugyanakkor a fehér színük révén is lényegesen el fognak térni az utcai motoroktól. A beszerzés érdekessége, hogy a Suzukinál egyelőre még fényképet sem tudtak mutatni ilyen motorról, tájékoztatásuk szerint azért, mert egy vadonatúj, 2007-es modellről van szó. A Japánban jelenleg készülő motorok vélhetőleg februártól bukkanhatnak majd fel a budapesti forgalomban."

A motorok meg is érkeztek, és egészen szeptemberig bírták. Teljes fél évig!

"A BRFK előző vezetése által beszerzett nyolc, Suzuki Bandit 650 SA típusú motorból egy kivételével mindet hetekre ki kellett vonni a forgalomból. A garanciális szervizt ellátó Suzuki Hollós tájékoztatása szerint a motorokon az a kapcsoló ázott be, amelyet utólag szereltek be a járművekbe, és amely a megkülönböztető jelzéseket vezérli.

A múlt hét végén szervizbe szállított motorok közül jelenleg még kettő van javítás alatt, ezeknél a hiba elhárítása folyamatosan zajlik és előre láthatóan e hét vége felé fejeződhet be. A hírügynökség úgy tudja, hogy a meghibásodott motorok még 500 kilométert sem futottak a beszerzésük óta, és csak egy úszta meg közülük a beázást: azt ugyanis az osztályvezetõ törte össze még a bejáratás során."

Naaagggyon kíváncsi vagyok, mit állapít meg az NNI….Szik László lesz a felelős? Vagy a Suzuki Hollós? Vagy megint valami noném kis pöcs adminisztrátor cseszett el mindent?

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom