Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nagy biznisznek tűnik: havi 1000 forint 20 ezer voksért

A Fidesz kevés konkrét választási ígéreteinek egyike volt, hogy a nők 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak.

"A Fidesz egyik első lépése lesz, ha kormányra kerül, hogy újragondolja a nyugdíjrendszert. Mielőbb az új parlament elé terjesztik majd, hogy a nők 40 év munka után – életkortól függetlenül – nyugdíjba mehessenek. A nők sokkal hátrányosabb helyzetben élték/élik az életüket. A nők biztosítják az otthoni háztartási dolgokat." – nyilatkozta a fideszes Iván László 2010 január 15-én.

A lator szocialista Szociális és Munkaügyi Minisztérium már akkor jelezte, hogy ennek megvalósításához járulékot kell majd emelni …

A kormány szerdán döntött: kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. A rendelkezés 2011-től érvényes. A munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott, de nem számít bele sem szakiskolai, sem felsőfokú képzési idő.

A számítások szerint ha az érintettek 75-100 százaléka él ezzel a lehetőséggel, és nyugdíjba megy, akkor ez az első évben, azaz 2011-ben 18-24 ezer nőt érinthet az új szabály. Ez hozzávetőleg 30-35 milliárd forint kiadást jelent.

Ezt a 30-40 milliárdot pedig a Zemberekkel fizettetik meg.

"Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy azok a hölgyek, akik 40 évet dolgoztak, nyugdíjba vonulhassanak. Ahhoz, hogy ennek a lehetőségét megteremtsük, szükség van a nyugdíjjárulék minimális emelésére" –  magyarázta Szijjártó Peti.

Sokat nem maszatolt a kormány: a T/1376-es számú, október közepén megismert adósalátatörvényhez november harmadikán benyújtottak módosító javaslatot. A 39 oldalból álló bizottsági módosító javaslatban eldugva, a 24. oldalon szereplő 45. pont rendelkezik az eddigi 9,5 százalékos járulék 10 százalékra történő emeléséről:

"a) 19. § (2) bekezdésében a "9,5 százalék" szövegrészek helyébe a "10 százalék" szöveg, … lép"

A KSH adatai szerint szeptember végén 3,8 millió munkavállaló átlagban 194 ezer forintot keresett. Vagyis ennek a bértömegnek a 0,005 százaléka havi szinten 3,7, éves szinten pedig 44,5 milliárdot tesz ki.

Bár az érintett nők csak 2011-től élhetnek ezzel a lehetősséggel, a járulékemelés már novemberben életbe lépett.

Most el lehetne azon vitatkozni, hogy miért csak a nők élhetnek ezzel a lehetőséggel, hogy Európában emelik a nyugdíjkorhatárt, míg nálunk ezek szerint akár 57 évesen is nyugdíjba lehet vonulni, hogy az átlagéletkor a nőknél 5 évvel magasabb, mint a férfiaknál, vagyis a nők hamarabb mennek nyugdíjba, és tovább veszik igénybe a nyugdíjellátást …

Itt most inkább arról van szó, hogy a kurva nagy, radikális, sosem látott, egyösszegű adócsökkentés egy kibaszott nagy nulla.

Ha nincs gyereked, akkor bruttó 293 500 forintig TE kevesebbet fogsz keresni, mint most.

Mutatom, illetve nyugodtan kalkulálja ki mindenki magának a 2010-2011-2012-2013-as bérét.


Egy fiatal párnál, akiknek nincs gyermekük, és mindketten bruttó 180 ezret keresnek, az egykulcsos 16%-os szja ellenére mindketten havi nettó 1500 forintot buknak jövőre az idei bérükhöz képest.

Az adótanácsadók számításai szerint a tervezett járulékemelés csökkenti az adócsökkentés valódi mértékét, ami így nem éri el az egy százalékot sem . Vámosi Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adópartnere számolt úgy, hogy az szja-csökkentés 1,3 százalékkal mérsékelte volna a nem kirívóan magas keresetűek nettóját, ám ebből a járulékemelés 0,5 százalékot elvesz.

Vagyis marad 0,8%.

És aztán januártól jöhet a gázáremelés (újabb őszinte szavak: "Völner Pál elmondása szerint a válságadó is nyilvánvalóan egyfajta költségelem, így azt az árképzésnél is figyelembe kell venni."), áramdíjemelés, víz és csatornadíj emelés, szemétszállítási díj emelés, telefondíj emelés, a boltok pedig már most sunyin és titokban apránként emelik fel az árat …

Nem értem … 20 ezer nő vs. az ország versenyképessége.

Ja, a nyugdíjasok nagy barátja, az MSZP is kénytelen volt reagálni:
"Az MSZP a bejelentés után üdvözölte a döntést, de azt javasolták a kormánynak, hogy a lehetőséget teremtsék meg a férfiak számára is."

Kevés ez a 3 millió nyugdíjas, most fognak elmenni egyszerre nyugdíjba a Ratkó-korszakban születettek, de adjunk még hozzá pár tízezer nőt meg akkor mér férfit is.

Belefér, hiszen az 1 millió új munkahely annyi, de annyi bevételt termel …

Megosztás