Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Lerajzolták: tanárt, orvost nem verünk

A Borsod megyei rendőrség előtt le a kalappal, sok munkájuk ellenére is megőrizték kreativitásukat. Az Uzsoranaptár után most egy újabb közérthető kampánnyal rukkoltak elő.

Dr. Csiba Gábor a Borsod-A-Z. Megyei Kórház főigazgató főorvosa, valamint Dudás Péter r. alezredes a Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője a megyei kórház Traumatológiai Osztályának Sürgősségi Betegellátó előterében a betegek és a sajtó nyilvánossága előtt függesztette ki október 14-én az első olyan figyelemfelhívó, rajzokkal illusztrált tájékoztatót, amely az orvosok és közfeladatot ellátó más személyek fokozott büntetőjogi védelmére hívja fel a figyelmet.

"Az elmúlt tíz év alatt megduplázódott megyénkben az egészségügyi dolgozókat ért atrocitások száma, amire ezúton is igyekszünk felhívni a törvényalkotók figyelmét. A tavalyi törvénymódosításkor besoroltak ugyan bennünket a közfeladatot ellátó személyek csoportjába, de a fokozott védelmet már nem kaptuk meg. Pedig a számok önmagukért beszélnek, kórházunkban már ebben az évben 45 esetben támadták meg valamelyik kollégámat"nyilatkozta a hvg.hu tudósítójának dr. Csiba Gábor.

Hogy ez az akció segít-e ezen az áldatlan állapoton, azt nem lehet megjósolni, mindenesetre elgondolkodtató, hogy 2010-ben egy európai uniós országban ezügyben kell kampányolni…

Az adófizetők pénzén azért, hogy a szintén az adófizetők pénzéből fizetett (="ingyenes") szolgáltatókat ne bántsák munkájuk közben azok, akiken/akikért éppen dolgoznak.

"Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében ez évben 36 esetben indult büntetőeljárás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak büntette miatt, ebből 10 esetben egészségügyi és szociális intézményben dolgozó volt az áldozat. A megtámadottak orvosok, mentősök, szakápolók. Ezen kívül szintén a közszférából további 7 pedagógus vált sértetté ez időben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a közelmúltban A/4-es méretben, háromezer példányban bűnmegelőzési tájékoztató matricát készített, melyben a lakosság figyelmét kívánja széles körben felhívni erre a negatív jelenségre és azok káros következményeire. A rajzokkal illusztrált tájékoztató az egészségügyben és oktatásban dolgozók elleni támadások megelőzését hivatott – egyszerű és közérthető információk átadása útján – elősegíteni.

A most első ízben kifüggesztett ilyen jellegű kiadványon a legjellemzőbb elkövetési módokat, illetve azok következményét a szakemberek grafikus segítségével rajzokkal illusztrálták, hangsúlyozva a cselekmények büntetésének mértékét.

Az e fajta vizuális kommunikáció azon állampolgárok felé is biztosít könnyen elérhető és értelmezhető információkat, akik figyelmen kívül hagyják az írásos felszólítást, illetve előfordulhat, hogy írás-olvasási problémáik vannak.

A matricát a bűnmegelőzési szakemberek biztosítják a megye valamennyi oktatási és egészségügyi intézménye részére.

A Bűnmegelőzési Osztály tervei között szerepel a sorozatjellegű megjelenítés is, amennyiben a közforgalmú közlekedési cégek részéről is támogatásra találnak, úgy a téma és a rajzok aktualizálását követően a matricákat ajánlják kihelyezni a tömegközlekedési eszközökre, megállókba és várótermekbe is." (A B-A-Z. MRFK Bűnmegelőzési Osztály tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda)

 

Megosztás