Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Választójog minden kettős állampolgárnak?

2006 tavasza, választási kampány, Mikola István, a legendás mondatok:
"Meg kell próbálni nyerni, de nemcsak négy, hanem húsz évre: "Ha négy évre nyerni tudnánk, és (…) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna."

A Fidesz ki is szopott, jött a 2. Gyurcsány-kormány.

2010 májusa, kétharmados történelmi győzelem. Az egyik elsőként elfogadott törvény a kettős állampolgárságról szóló javaslat volt.
"Bár elvileg lehetséges lenne, a Fidesz elképzeléseiben nem szerepel, hogy a kettős állampolgárság mellett szavazati jogot is adjon a határon túli magyaroknak. Ha a más országokban élő magyarok szavazati jogot kapnának, akkor leértékelődne a lakóhelyükön nekik járó választójoguk. Ez gyengítené ottani parlamenti képviseletüket, márpedig a budapesti országgyűlés nem fogja tudni megoldani az ő minden problémájukat. A kettős állampolgárság csak Magyarországon jelent jogokat vagy kötelességeket. Az állampolgár lakhelyén a másik – például román vagy szlovák – állampolgárság az irányadó." – Répássy Róbert

A Jobbik már akkor szerette volna megadni a szavazati jogot a kettős állampolgárságnak, de a módosító indítványukat a Fidesz leszavazta …

Az önkormányzati választásuk után már nem kell taktikázni, jön is a Fidesz ezerrel, tegnap például a fideszes Gulyás Gergely, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke közölte, hogy "vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti, és elképzelhető, hogy a határon túliak 6-8 külön mandátum sorsáról dönthetnek."

Szuper lesz ha a világon élő összes kettős állampolgár szavazhat és küldhet képviselőt a magyar országgyűlésbe. Csak azt nem tudom minek?

Miért lesz az jó nekünk vagy a külföldön élő magyaroknak, ha az ausztráliai magyarok képviselője, id. Steve Kovacs megszavazhatja a magyarországi pálinkafőzés engedélyezését?

Miért lesz az jó nekünk vagy külföldön élő magyaroknak, hogy az 50 000 egri választópolgár szavazata és képviselője egyenértékű lesz az 50 000 egyesült államokban élő magyar (kettős állampolgár) magyar szavazatával és képviselőjével?

(Megjegyzem, inkább szűkíteni kellene a választójogot nem bővíteni … száraztésztával meg 13. havi, 14. havi nyugdíjjal ne lehessen már szavazatot vásárolni.)

A részleteket nem ismerjük, mert azzal például semmi gond se lenne, ha mondjuk a Felsőházba küldenének képviselőket a kettős állampolgársággal rendelkezők, szavazati jog nélkül.

Mert az döntsön az ország törvényeiről – még ha közvetetten is -, aki itt lakik, itt adózik, itt megy kórházba, itt vásárol, itt lép bele a kutyaszarba, itt próbál boldogulni. Nem pedig Dél-Amerikában. Vagy Sepsiszentgyörgyön. Vagy Londonban.

2014-ig még sok minden megváltozhat, a válságadónál például láttuk, hogy 2 nap alatt keresztül tud vinni egy törvényt a Fidesz. Ha veszélybe kerül a 2014-es győzelem, akkor könnyen lehet egy picit módosítani a törvényeken. És ne gondoljuk, hogy a Fideszben nem gondolnak már most 2014-re:

"A Jobbik direkt támadását kerülni kell, mert mindig együttérzést kelt, ha a kicsit a nagy bántja. Viszont a szimbolikus nemzeti ügyek felkarolásával, és a kormányzati tempó fenntartásával elszívhatjuk előlük a levegőt, mert a szavazóik látni fogják, hogy nálunk van a megoldás" – mondta a radikális pártról az egyik vezető fideszes politikus. Egy másik kormánypárti képviselő szerint az MSZP-t még jó ideig a földön tartja a választási vereség és az elszámoltatási kampány, a vidéken sikertelen, egyelőre szervezetlen LMP pedig még sokáig nem jelent veszélyt a Fideszre, amely így könnyedén megnyerheti a 2014-es választásokat – még ha nem is szerez legközelebb kétharmadot." – írja a Hírszerző.

Megosztás