Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Bajnai mégis ügyes volt, Matolcsy úr?

Avagy a "Hogyan csináljunk/tunk segget a szánkból" tanfolyam x-ik leckéjét sikerült ma bemutatnia a Fidesznek a parlamentben.

Történt, hogy az országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén Matolcsy bemutatta úgynevezett helyzetértékelő beszámolóját a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény általános vitájának szerves részeként.

A szocik megköszönték és éljeneztek, a fideszesek értetlenkedtek és magyarázkodtak, az újságírók meg gondolom betegre röhögték magukat a karzaton. A 166 oldalas dokumentumnak ugyanis az a lényegi mondanivalója, hogy Bajnaiék mindent jól csináltak, az IMF-hitelre tényleg szükségünk volt, és az "Út a munkához" program is hasznos volt. Vagyis pont az ellentetjét írták le Orbánék annak, mint amit eddig mondtak.

 

Az összefoglalás vélhetően titokban készült, legalábbis erre utal, hogy még Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke is meglepődött rajta.

"Egy megalapozatlan gazdaságpolitikának a következményeit követjük nyomon a 2009. évben a tervezéstől a zárásig bezárólag" – igyekezett először rutinból összefoglalni a tartalmát, majd a nevetés csillapodtával így korregált: "Attól még nem értünk egyet azzal, ami 2009-ben történt, mert megcsináljuk annak a reális beszámolóját."

Megosztás