Bezárás

Demszky nagy gondja 2006.október 24-én

Mindenki emlékszik, mi történt 2006. október 23-án: tüntetések, randalírozás, Fidesz-nagygyűlés, a két tábor összekeverése, majd összeverése rendőrök által, rendőri túlkapások egész sora, szétdúlt város.

Ám nehogy azt higgye valaki, hogy mindez kifogott Demszky Gáboron, netán felemésztette minden energiáját a fővárosban történtekkel való foglalkozás. Ugyan! Volt ideje és kapacitásra másra is.

Mindezt egy kedves olvasónk jóvoltából tudjuk, ő írta meg nekünk Gergényi meghallgatásának kapcsán a következő történetet:

"Gergényinek akkor sokkal fontosabb volt az, hogy kedves főpolgármesterünk kérésére levelet írjon a váci rendőrfőkapitánynak, hogy 9 motorosból 5-öt idézzenek be szabályszegés miatt.

Történt ugyanis, hogy azon a hétvégén motoroztunk a 2/A-n, és nagyon kedves Demszky barátunk a záróvonalnál nem tudott előzni, hiszen tilos. Erre jobbról megelőzte a sort a záróvonalon, a sort, és végigfotózta a motorosokat.
Pár hét múlva kaptuk is az idézést. A rendőrségen pedig megmutatták azt, hogy ki, és miért jelentett fel minket.
Tehát miután a fél főváros romokban volt, nekik a legfontosabb dolguk az volt, hogy minket, akik normálisan közlekedtünk, feljelentenek, mert őfelsége Demszky papa nem tudott 160-al menni a 2/A-n, csak 80-al…

Mindezek mellett gusztustalanul megvádolt minket azzal is, hogy a zavargások szerves résztvevői voltunk.

A mai napig gusztustalannak tartom azt, ahogy a hatalommal megpróbáltak visszaélni, és királyként viselkedtek. Én napokig jártam a váci rendőrségre, majd miután kiderült, hogy a feljelentő volt az igazi vétkes, azután az egész eljárást megszüntették…

Szóval ennyit erről az egészről, Gergényiről, Demszkyről stb…

A Demszky levél úgy lett meg nekem, hogy akik első alkalommal mentek a meghallgatásra, azoknak még megmutatták teljes valójában. Amikor én mentem akkor már minden le volt takarva rajta, csak a szöveg nem:). Tehát hogy ki írta, milyen levélpapírra, és hogy kinek:) Elővettem nekik a sajátomat, amit a többiek mutattak meg előtte, és csak nevettek ők is. Mondván ők csak parancsot teljesítettek:) Viszont a levelet amit Gergényi írt Vácra, azt mi sem láttuk, de vélhetően volt ilyen."
 

Az idézés:

Demszky levele:

És a megszüntető határozat:

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom