Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A főpolgármester-helyettes a „város beteg emberéről”

A BKV a Főváros saját tulajdonú nagyvállalata. A BKV éves költségvetése olyan 130 milliárd forint. A bevett forma egy ilyen vállalat működtetésére, hogy az utasok, a tulajdonos és az állam állják a költségeket 1/3-1/3-1/3 arányban. De Budapesten nem ez a helyzet. Az állami normatív támogatás 32 milliárd forint + 17 milliárd árkiegészítés. A jegy és bérletbevétel 51 milliárd forint. És ennyi. A főváros nem ad egy forintot sem saját cége működtetésére.
A BKV szakszervezetei ezért augusztus elején feljelentették a tulajdonost: "a főváros 2002 óta semmilyen működési támogatást nem ad, a normatív állami támogatás bevezetésével egyidejűleg az önkormányzati működési támogatás megszűnt."
Az évi hiányzó 20-30 milliárd forint meg hozzácsapódik a BKV gigantikus hiányához, amit  valakinek egyszer konszolidálni kell (a tippem: a zemberek fogják). Önnek van erre 100-130 milliárd forintja?

1990-ben, mikor Demszky megkezdte munkáját, 10 forint volt egy vonaljegy. Most 320 forint. Csodálatos grafika az elmúlt 20 évről. (Összehasonlításként: A taxisblokád közvetlen előzménye az volt, hogy az MDF-kormány 1990. október 25-én 65 százalékos benzináremelést jelentett be. A benzin ára átlagosan így 64 forintra emelkedett.)

Ezután olvassuk el, mit mondott Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ), a főpolgármester-helyettes. Tudom, hogy kampány van, de egyik nap Bőhm András sírdogál, most meg Ikvai-Szabó vakítja az embereket az utóbbi idők legpofátlanabb mondataival … hát mi folyik Budapesten?!
 

"A BKV ugyan működőképes, "becsületes" modellben működik, ám nincs, aki kifizesse a megrendelt szolgáltatások teljes költségét."

A BKV cseppet sem "működőképes", mikor évi 20-30 milliárddal nő a hitelállománya. A teljes járműparkja elavult, mivel az elmúlt 20 évben nem fordítottak szinte semmit járműcserére, pályafelújításra. A szolgáltatást a tulajdonos, vagyis a Főváros rendeli meg, de nem fizet érte semmi!

"Ma a BKV a város beteg embere, akivel szembenézni sem könnyű."

20 év csodálatos munkája érett be, jó reggelt kívánunk Ikvai-Szabó úr!

"Azért nem rendezett a BKV finanszírozása, mert a legtöbb Pest megyei település nem fizeti ki a rá eső részt, pedig a HÉV-et és az autóbuszjáratok egy részét a közigazgatási határon túliak, az agglomerációból bejárók is használják."

Ehhez nehéz bármit is hozzáfűzni … A gaz agglomeráció a hibás, ki más lenne? Biztos ezért épít Demszky egy "belvárosi metrót", ha nem fizetnek érte a köcsögök, ne is használják! Amúgy sokat nem kellett keresni, például: "A budaörsi önkormányzat jövőre is több százmillió forintot fizet a BKV-nak a budaörsi járatok üzemeltetéséért."
Ikvai-Szabó! Tudod kik nem fizetnek a BKV-ért, pedig naponta rengetegen használják? A 65 éven felüliek. Az ő utazásaikat ki finanszírozza? Senki. Csak Budapesten 330 ezer 65 éven felüli ember lakik. És ingyen utaznak, nem tudjuk hányan, nem tudjuk hányszor, nem tudunk semmit. Az ő utazásaikat ki finanszírozza? A BKV a két szép szemük a koruk miatt ingyen utaztatja őket.

"A BKV-ból regionális szolgáltatót kellene csinálni, mert a hiányt évek óta csak a főváros és a kormány fizeti ki."

Ez a sok feltételes mód … ha ennyire tudjátok mit KELLENE, akkor mi volt az akadálya, hogy megcsináljátok? Milyen hiányt fizet a főváros? Tessék már tételesen felsorolni!

"Utalva arra, hogy több városházi politikus korábban "szocialista nagyvállalatként" jellemezte a főváros közlekedési cégét, azt mondta, a helyzet ennél rosszabb: "a BKV maga a tovább élő szocializmus". Ugyanakkor nem a napvilágra került bűnügyek miatt van rossz pénzügyi helyzetben a BKV, hanem a nem rendezett finanszírozás miatt. A bűnügyekben legfeljebb egymilliárd forint körüli lehet a kárérték, miközben a BKV ennél lényegesen nagyobb adósságot "termel" minden évben."

És ezzel Ikvai-Szabó elköszönt az újságíróktól, többet már nem találkoznak, "mivel pihenni akar, mert az utóbbi hónapokban olyan teher nehezedett rá és Demszky Gábor főpolgármesterre, hogy attól szinte "szétestek".

De nem kell aggódani, mivel "stabil és kiszámítható költségvetéssel veheti át Budapest kulcsait a következő városvezetés."

Micsoda vastagbőr … te jó ég!
 
Ikvai-Szabó cimbije, a Horváth "van egy jó hírem" Csaba sem akart lemaradni, ő is nyilatkozott.

Közel négy év főpolgármester-helyettesség után miért most jutott eszébe a zöld Budapest?

Ha emlékszik a munkásságomra, a második kerület polgármestereként sok olyan feladatot végeztem el, ami zöldebbé tette a városrészt. Fővárosi léptékben is kidolgoztam egy olyan stratégiát, amely zöld parkká varázsolná a Moszkva teret.

Ebből mondjuk nem lett semmi…

Még a szomszédos kerületek támogatását is bírta a program, ami hat és fél milliárd forintból megvalósítható. Csak a forrásokat szippantották el olyan nagyberuházások, mint a csepeli szennyvíztisztító vagy a négyes metró. Ha megválasztanak, az egyik legelső feladatom lesz a Moszkva tér rendbetétele. Az én feladatom főpolgármester-helyettesként egyébként a humán területen adódott, városüzemeltetéssel nem foglalkoztam.
(…)

Hogy kritizálhatja az elmúlt éveket, ha az ön pártja részt vett Budapest irányításában?

Ez konkrétan nem így van, az MSZP az elmúlt 16 évben nem vezette a fővárost. Demszky Gábor főpolgármester vezette, a végső döntések az ő kezében voltak.

És a helyetteseinek mi maradt?

A főpolgármester-helyettesek a segítői, akik a keze alá dolgozhatnak. De a végső szó mindig a főpolgármesteré, rajta kell számon kérni a Budapesten folytatott politikát.
(…)

Azért a Hagyó Miklós felügyelte BKV ügyeit nehezen lehet megkerülni. Önnek, jelöltként, mi a terve a közlekedési vállalattal?

Csupán arra van szükség, hogy a közösségi közlekedés három szereplője, a kormány, a főváros és az utas között megfelelő arányú legyen a finanszírozási munkamegosztás. Ma az utasok csak a menetdíj negyven százalékát fizetik. A fennmaradó részt az állam és az önkormányzat teszi hozzá.

Ki tegyen bele több pénzt?

2009-re sikerült elérni, hogy a kormány és a főváros szerződött arról, hogy nem engedik újratermelődni a BKV veszteségét. A felek vállalták, hogy inflációkövetővé teszik a támogatásukat, cserébe a BKV évente húszmilliárdot költ az utazási kényelem növelésére. Ezek után lehet bevezetni, hogy az utasnak csak az infláció mértékével növekvő jegyárakat kelljen kifizetnie.
(…)

Hány szocialista polgármesteri címmel lenne elégedett a választás után?

A realitás az, hogy 13 kerület és a főpolgármesteri poszt, amire számítunk.

Szerencsére emlékszünk, hogy ki találta ki 2006-ban a szuperfőpolgármester-helyettesi posztot, teljhatalommal és pontosan definiált hatáskörrel … ugye Csabikám?! Mintha te lettél volna az egyik ilyen szuper-helyettes …

Megosztás