Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Egy zenei rádióval nem lehet politizálni – csak pénzt keresni

Székely Gábor?
Volt SZDSZ-es budapesti alpolgármester, akit az SZDSZ delegált a Szerencsejáték Zrt. vezetésébe, és emellett a BKV felügyelőbizottságának elnöke és a Főváros Gazdasági Bizottságának az alelnöke volt? Megvan?

Vitézy Dávid szerintem bőven tudna mesélni, hogy akadályozta Székely a BKV fb-ben az érdemi munkát és tényfeltárást. Mindenesetre már nem sok mindenre emlékszik a BKV-ügyekről.
 
Júniusban leváltották Székelyt a Szerencsejáték éléről. Pihent egy hónapot, majd megvette a NeoFM-t.

530 millió forintért szerzett 75%-os tulajdonrészt a NEO FM országos kereskedelmi rádiót üzemeltető FM1 Zrt.-ben Székely Gábor új cége, az FM1 Friends Kft. Székely az FM1 vezérigazgatója lett, vagyis a NeoFM vezetője.
Az FM1 Friends 95 százalékos alapító tulajdonosa Székely Gábor, a maradék 5 százalékot pedig Horváth László, a Geomédia Zrt. vezérigazgatója birtokolja.

Hogy honnan volt Székelynek 530 millió forint erre, senki nem kérdezi, senkit nem érdekel.

Ugye emlékszünk, Majtényi László ORTT-elnök tavaly október végén lemondott a posztjáról, tiltakozásul amiatt, hogy a testület Fidesz–MSZP összefogással a jobboldali hátterű Infocenter-csoportba tartozó Classnak és a baloldali kötődésűnek mondott NeoFM-nek ítélte a két országos kereskedelmi rádió frekvenciáját.

Kilenc hónap kellett, de csak helyreállt a világ rendje. A Class FM már az Infocenter zászlóshajója a Heti Válasz és Lánchíd Rádió mellett (meg 1/3 RTL Klub), és a NeoFM is megtalálta a maga helyét.

És miért volt szükség arra, hogy Székelyé legyen a Neo 75%-a?

Nos, mert "lopnak" egy kis pénzt.
Természetes az államtól.

A NeoFM azzal nyerte meg az ORTT pályázatát, hogy irreálisan magas műsor-szolgáltatási díj fizetését ígérte meg. Évi 200 millió forintot plusz az árbevétele 50 százalékát.

Ezt figyeljétek:

A kizárólagos reklámértékesítési jog az Econet-nél marad, akik ugye csak 25%-ot birtokolnak a NeoFM-ben. A díjfizetés alapját képező árbevételbe csak akkor kell beszámolni a sales house árbevételét, ha abban és a rádiót üzemeltető társaságban ugyanaz a személy 25 százalékot meghaladó részesedést birtokol.

A sales house a EMG Sales House Kft. lett, ebban az EMG-nek 74 százalékos, a Geomédiának 26 százalékos részesedése lett. (Az EMG az Econet cége.) EMG Sales House Kft. vezetője Kádár Tamás, az Est Média ügyvezetője lesz, aki pont az FM1 igazgatója volt, míg Székely bele nem ült a székébe. A EMG Sales House Kft. a Geomédia portfoliójának az értékesítési feladatait is ellátja. A két portfólió összevont értékesítése évente további csaknem 500 millió forinttal járulhat hozzá az Econet árbevételéhez.

Vagyis, mivel az Econet-nek nincs 25%-nál nagyobb részedése a rádiót üzemeltető társaságban, így a reklámbevételt nem kell beleszámolni a díjfizetésbe, a remek üzletnek tűnt "évi 200 millió forint + az árbevétel 50%"-ból így lett évi "200 millió + 0 forint".

Székely szerint egy rádióval nem lehet politizálni, nincs itt semmi gond:
"Székely ugyanakkor visszautasította a baloldali politikai bélyeget, mondván, nagy fájdalma, hogy a neki kedves párt már nem létezik. Egy zenei rádióval amúgy sem lehetne politizálni – véli Székely, aki, mint elmondta, nem kíván a műsorba beleavatkozni, rádiós szerkesztési tapasztalata arra korlátozódik, hogy jó másfél évtizede adózási műsort vezetett a Budapest Rádióban."

Székely, ki beszél itt politizálásról? Nem vagytok hülyék, nem volt nehéz rájönni, hogy nektek a politikában vége, game over. De a gazdasági életben? Ott még fel lehet használni a kapcsolatokat. És egy országos rádió éves reklámbevétele szép nagy falat.

Nektek a pénz kell, nem a politikai hatalom. Mindig is a pénz kellett, csak ehhez a politikán vezetett az út, és csak teher volt az ország irányítása.

Ami érdekes, hogy szokás szerint kuss van az egész üzlet körül, a HVG ugyan szépen megírta, de a többiek már csak a MTI-hírt vették át, amiből pont a lényeg maradt ki: hogy az egész azért történt, hogy ne kelljen az államnak évente százmilliókat kifizetni.

Megosztás