Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

„A valódi „bűnöm” az volt, hogy Vona Gáborékkal szemben kiálltam a Magyar Gárdáért”

Két eset lehetséges: vagy a balos sajtó legjobb idei kamujának, vagy az év jobbikos botrányának vagyunk szemtanúi. Esetleg egy sértett ember vagdalkozásának.

"Tekintettel arra, hogy a Magyar Nemzeti Gárda nem járul hozzá, hogy a lemondásom mögött meghúzódó valódi okokat honlapjukon közzé tegyem, úgy döntöttem, a teljes nyilvánossággal megosztom azokat – ha fogcsikorgatva is teszem ezt. Ennél többet viszont az üggyel kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni semmilyen formában – írta lapunkhoz (laspalmas: 168 óra) eljuttatott közleményében Kiss Róbert, a Magyar Gárda lemondott főkapitánya."

 

Olvassuk el, aztán kommentben lehet véleményezni. 

"Mielőtt 2008 őszén a Magyar Gárda főkapitányi posztján az akkor lemondott Dósa Istvánt váltottam, több órán át beszéltem négyszemközt a Jobbik elnökével, Vona Gáborral. Gábor akkor az értésemre adta, hogy Dósának azért kellett mennie, mert szembement a párttal. A Jobbik vezére egy percig sem tagadta előttem, hogy a Magyar Gárda a párt alá tartozik és olyan főkapitányra van szüksége, aki lojális a pártvezetéshez. Mivel én akkor a Jobbikot tartottam az egyetlen hiteles magyar pártnak, ez nem is volt számomra visszatetsző. Ezért is vállaltam el a felkérést, szívvel-lélekkel. Dósával ellentétben én egyetértettem Gáborral abban, hogy a Jobbikot „illeti meg” a Gárda stratégiai irányítása, a főkapitányt pedig az operatív irányítás joga" – írja Kiss Róbert.

Úgy folytatja: "Csakhogy a választások után nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy a Gárdát életre hívó Jobbik nem akarja irányítani azt, sem stratégiai, sem semmilyen szinten. Csak el akarja lehetetleníteni, jelentéktelenné akarja tenni, miután felhasználva a gárda erejét, a párt elérte célját és bekerült a parlamentbe.

Az első komolyabb konfliktusom a pártvezetéssel akkor volt, amikor Vona Gáborék a tiltakozásom ellenére létrehozták a Magyar Nemzeti Gárdát, ami egy gyenge, jelentéktelen változata annak a szervezetnek, amelynek működéséért jómagam és mások is rengeteg erőfeszítést tettünk, szabadidőt, energiát nem kímélve, s amiért sokan még a megalázó büntetőeljárást is vállaltuk. Véleményemet a Magyar Nemzeti Gárda megalapításakor Gábor szemébe is mondtam – erre több tanúm is van. A szemére vetettem, hogy hazudott a párt szimpatizánsainak és a gárdistáknak, amikor arról beszélt, hogy neki szívügye a Magyar Gárda. Az igazság az, hogy csak kihasználta a gárdát politikai célokra, ahogy tette ezt a Jobbik vezérkara is. Emlékeztettem Gábort arra is, hogy nagyon sok gárdista nem lépett be az új szervezetbe, pontosan az előbb említett okok miatt. S miközben a pártvezetéssel viaskodtam, nekem kellett tartanom a hátamat, nekem kellett elviselnem a kilépett gárdisták egyébként jogos bírálatát a másik oldalon.

Érdekes, hogy miután nyíltan szembementem a pártvezetéssel, a nemzeti oldal fórumai – élén a Kuruc.infóval – betámadtak és hazugsággal vádoltak. Szinte ugyanazt „játszották el” velem, mint annak idején Dósa Istvánnal. Először a pornózó Müller Niki ügyében értek támadások, majd felkerült az internetre az a bizonyos videó. Mindkét ügyet az a Kuruc.infó fújta fel jó nagyra. Ha ők nem tették volna, akkor a témával a balliberális sajtó sem foglalkozott volna. Az a Kuruc.info mocskolt be, amelynek a szerkesztője között bizony ott volt egy ismert jobbikos országgyűlési képviselő is. Micsoda véletlen!

Nem áll szándékomban mosdatni magam. Elismerem, hogy hibáztam, amikor Müller Niki ügyét megpróbáltam elsimítani és hibáztam akkor is, amikor viszonyom lett valakivel. Gyarló ember vagyok, mint oly sokan nemzettársaim közül. Azonban ennek a két, engem bemocskolni hivatott ügynek az égvilágon semmi köze nincs a Magyar Gárda jövőjéhez, ahhoz pedig végképp nincs, hogy főkapitányként hogyan végzem, végeztem a dolgom!

A valódi „bűnöm” az volt, hogy Vona Gáborékkal szemben kiálltam a Magyar Gárdáért, amit fontosnak tartottam és fontosnak tartok mind a mai napig is! Ezt a lépésemet „honorálta” meg a Jobbik vezetése azzal, hogy a magánéletemet (ami csakis rám és a feleségemre tartozik) aljas módon kiteregette! Nem gondolom és korábban sem gondoltam, hogy a Gárda főkapitányaként a magánéletem a nyilvánosságra tartozik. Ezért csak a feleségemnek tartozom elszámolással, másnak nem! (Az már csak hab a tortán, hogy Niki „sorsáról” a Jobbik vezetése is tudott. Sőt, áldásukat adták rá, hogy folytathassa a kiképzést.)

Azzal vádolnak, hogy hazudtam. Másokkal ellentétben én nem vagyok olyan aljas, hogy hasonlóan piszkos módon támadjak be és leplezzek le hazafiakat. Pedig lenne mit mesélnem azokról a magukat hazafinak, nemzetvédőnek tartó emberekről, akik bizony nap mint nap hazudnak választóiknak, szimpatizánsaiknak és saját karrierjüket építgetve üzleti hasznot húznak ebből a közegből. Tudnék mesélni szír támogatóról, elvtelen Orbán-Vona alkuról, a Kuruc.infót szerkesztő jobbikos országgyűlési képviselőről (aki sunyi módon a mai napig letagadja, hogy milyen szerepet játszott a portál életében!), elhallgatott jobbikos ügyekről, mocskos pártfinanszírozásról, arról, hogy kit és miért is vertek meg a Magyar Szigeten, ki kinek üzent ezzel és ki miért akarja elkenni, elhallgatni ezt a pártügyet (is).

Vagy éppen arról, hogy a Magyar Gárda számla nélkül beszedett tagdíjait hogyan kellett leadnom bizonyos személyeknek. Ha nagyon megerőltetném magamat, még videó-felvételeket is tudnék/tudtam volna készíteni bizonyos személyek kompromittálására – csak én, ellentétben a Jobbik néhány vezetőjével – nem süllyedek le ilyen szintre. Nem teszem, mert van gerincem, és nem támadom be hátulról azokat, akikkel hasonló célokért küzdünk. Azaz csak küzdöttünk, én ugyanis végleg kiszálltam ebből a politikai cirkuszból.

Lemondásom mögött nem a világgá kürtölt „lebukásom” állt, hanem az, hogy elegem lett abból, hogy palira vesznek engem és a gárdistákat! Az üggyel kapcsolatban többet nem szeretnék elmondani. Talán ez is sok(k) volt és talán már azt is megbántam, hogy kiteregettem a szennyest."

"Isten áldjon, Magyar Gárda!" – fejezi be közleményét Kiss Róbert."

 

Frissítés: cáfol a Jobbik a 168 órának

"A Jobbik sajtóosztálya a közleménnyel kapcsolatban arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az írás szerzője nem Kiss Róbert. Az írás egy lejáratókampány része, amelyet hamis e-mail címről küldtek el, hamis információkat tartalmaz, s a közvélemény félrevezetése a célja.

Silhavy Máté, a Jobbik sajtóasszisztense honlapunkkal közölte: az e-mail cím, amelyről a közlemény érkezett, a Dósa Istvánhoz köthető Őrző Magyar Gárdához tartozik. Dósáék csoportja már korábban elhagyta a Gárdát."

Megosztás